Lehet, hogy a tigris kicsi, de a szív igen nagy Finy Petra novelláskötetében. És akadnak még más nagy dolgok is: nagyvadak, nagy remények, nagy békülések, nagy csodák.
Elég sokat tettünk már ezen az oldalon azért, hogy a kedves olvasó megtanulja Finy Petra nevét, mint az egyik olyan kortás szerzőnkét, akinek a könyveivel nemigen lehet mellélőni, legyen szó akár gyerek-, akár ifjúsági, akár a legkomolyabb felnőttirodalomról. De ha esetleg eddig mégsem sikerült volna, itt az újabb remek alkalom – ezúttal még különösebb olvasói befektetést sem igényel: a Kistigris rövidke, fókuszált, csillanásszerű novellákkal húzza be az olvasót ebbe a sokszínű világba.
Be mersz lépni a szeretet dzsungelébe? – kérdezi a kötet mindjárt a borítón. Szokatlanul pontos marketingszöveg ez, mert tényleg olyan ez a könyv, mint kirándulni egyet valamely trópusi esőerdőben – nem az érintetlen, vad őserdőben, inkább valamelyik olyan szakaszon, amely infrastruktúrával, kicsit megtisztogatott ösvényekkel, monitorozottan, gyakorlott és világnyelveket beszélő túravezetővel naiv, gazdag nyugati turistáknak is biztonságosan látogatható, de akkor is.
Sétálunk ezeken az ösvényeken, és a szerző – túravezetőnk – gyengéden meg-megállít minket, csendre int, szól, hogy merre nézzünk a távcsővel. Felhívja a figyelmet egy-egy épp áthaladó leguánra, nemrég erre járt nagyvad nyomaira, fényes bogárra. Óriási, buja, guanós levelet húz félre, hogy megmutassa az alatta megbúvó apró, talajtakaró növényt, fa ágán kapaszkodó, vibráló színű orchideát. Hát ilyen olvasmányélmény a Kistigris.
A kötet nagyon olvasóbarát, kicsit túlzottan is: a novellák nyúlfarknyiak, mintha attól félt volna a szerző, hogy ha hosszabbra hagyja őket, már nem bír el velük a közösségi média dopaminbombázása által szétvert figyelmünk. Egyébként lehet, hogy ebben igaza van, a történetek pedig így is épp eléggé összeállnak – ám emiatt az egyes szövegek ízelítőjelleget kapnak, olvastuk volna még, maradtunk volna még az egyes világokban, amelyekbe ezeken az apró, színes, időnként álomszerűen párás ablakokon keresztül bepillanthattunk.
A történetek szervező ereje, ha úgy tetszik, témája pedig nem más, mint a szeretet. Persze ezügyben illik kicsit kinyitni a fogalmi kereteinket, mert éppen az itt a lényeg, hogy túlnézzünk a szó legnyilvánvalóbb jelentésein, a szeretet legismertebb arcain, megjelenési formáin.
Van itt a leghétköznapibb hétköznapokban megcsillanó szeretet és a túloldalon, a szürrealitásban, a mágikusban megcsillanó szeretet, megjelenik az összekapaszkodásra kényszerítő krízis, a személyes fájdalmakból kicsírázó empátia és – elvégre a dzsungelben vagyunk – a legkülönfélébb nagyvadak, ijesztő lények, szörnyek, ragadozók és prédaállatok. Emlékszünk még a Pi életére? Az óceánon sodródó csónakban az állatokra? Valahogy úgy vannak itt ezek az állatok is – talán nem is annyira mások, mint mi vagyunk.
Akárhogy is, a szeretet ennyiféle szép, rút, emberi, állati, hétköznapi és mágikus arcát látva odáig is elmerészkednék talán, hogy Finy Petra tulajdonképpen arról próbál meggyőzni minket ebben a túlságosan sok szempontból borzalmas, első, második, de néha még harmadik látásra is szeretetlennek látszó korszakban, hogy egészen sok a szeretet körülöttünk, közöttünk, bennünk.
Bátor, remélem, hogy igaza van. Ránk fér ez az emlékeztető. Ránk fér, hogy újra érző, kínlódó, próbálkozó, szeretetteljes emberekként lássuk egymást.
Kapcsolódó cikkek:
