A kortárs fantasy az elmúlt évtizedben látványosan eltávolodott a Tolkien nyomán kialakult, többnyire középkori európai mintáktól. Egyre több szerző fordul saját kulturális hagyományai, mítoszai és történelmi emlékezete felé, hogy abból építsen új fantasyvilágokat. Az eredmény pedig sokkal izgalmasabb annál, mint amikor ugyanazokat a lovagokat, kastélyokat és északi legendákat látjuk újra és újra, csak más nevekkel. A fantasy ma már otthonosan érzi magát az arab tengeri legendák, a kínai dinasztiák, az afrikai folklór vagy a japánok természetfeletti világában is. Ezek a könyvek nem pusztán egzotikus díszleteket kínálnak – teljesen más gondolkodásmódokat, hitrendszereket és történetmesélési hagyományokat is. Az alábbi öt regény öt különböző kulturális közegből érkezett, mégis közös bennük, hogy megmutatják: a fantasy ma sokkal nagyobb, gazdagabb és sokszínűbb műfaj, mint valaha.
S. A. Chakraborty: Amína asz-Sziráfi kalandjai
Kevés kortárs fantasy mer ennyire látványosan és magabiztosan kilépni az európai mítoszvilág árnyékából. S. A. Chakraborty regénye a középkori arab világ tengeri legendáiból, Az Ezeregyéjszaka meséinek hagyományából és az Indiai-óceán kereskedelmi kultúrájából építkezik, miközben egyszerre kalózregény, mágikus kalandtörténet és identitásdráma. A főhős, Amína, nem a klasszikus fantasyk fiatal kiválasztottja, hanem egy kiöregedett kalózkapitány, aki kénytelen visszatérni a veszélyekkel teli tengerekre. A regény különlegessége nemcsak a dzsinnekben, varázslatokban és mitológiai lényekben rejlik, hanem abban is, ahogy a Közel-Kelet és Kelet-Afrika kulturális kapcsolatait eleven, lüktető és lenyűgöző háttérként használja.
Shelley Parker-Chan: A nappá vált lány
A nappá vált lány és folytatása, A sötétségbe fojtott világ a kínai történelem és a klasszikus hadvezér-eposzok világából épít monumentális fantasyt. Shelley Parker-Chan regénye a XIV. századi Mongol-dinasztia hanyatlásának idején játszódik, és lazán a Ming-dinasztia alapítójának történetét dolgozza újra. A könyv egyik legérdekesebb vonása, hogy a nyugati fantasyk hősközpontú narratíváját egy identitásában bizonytalan, társadalmi szerepekkel viaskodó főszereplő perspektíváján keresztül írja meg. A szerző a kínai kultúra vallási és filozófiai hagyományaiból, így a buddhizmusból és a taoizmusból is merít, miközben a regény tele van háborúval, intrikával és könyörtelen hatalmi játszmákkal.
R. F. Kuang: Katabasis
R. F. Kuang legutóbbi regénye a görög alvilágjárás mítoszát ütközteti a modern elitoktatási közeggel, nyelvészettel, hatalmi hierarchiákkal és intellektuális megszállottsággal. Kuang különlegessége régóta az, hogy a fantasyt nem a valóságból való menekülésként, hanem kulturális és történelmi traumák boncolgatására használja, és ez itt sincs másként. A nyugati klasszikus műveltség, az akadémiai elitizmus és a kolonialista hagyományok ugyanúgy célkeresztbe kerülnek, mint az a kérdés, hogy a tudás megszerzése vajon felszabadít-e, vagy inkább felemészt. Bár a könyv alaprétege görög mitológiai eredetű, Kuang szemlélete nagyon is kortárs és globális: a fantasy maga itt egyfajta kulturális önvizsgálattá válik.
Marlon James: Fekete leopárd, vörös farkas
A Man Booker-díjas jamaicai szerző könyve afrikai mítoszokból, szájhagyományból és folklórból épít monumentális, szürreális világot, amely China Miéville-hez hasonlóan tudatosan szembemegy a Tolkien utáni fantasy beidegződéseivel. A történet középpontjában egy rejtélyes fiú felkutatása áll, de a cselekmény valójában csak ürügy arra, hogy James végigvezesse az olvasót egy brutális, érzéki és gyakran lidérces mitológiai univerzumon. A regény nyelvezete, szerkezete és világa is jellegzetesen afrikai, szinte hömpölygő és egészen hipnotikus. Nem egy tipikus fantasy: inkább egy törzsi legendárium, egy történelmi rémálom és egy különös, pszichedelikus látomás ötvözete.
Samantha Sotto Yambao: Holdtükör
A Holdtükör a japán kultúra melankolikus, álomszerű oldalából építkezik, és inkább emlékeztet mágikus realizmusra, mint klasszikus fantasyre. Samantha Sotto Yambao regénye egy titokzatos zálogház köré szerveződik, ahol az emberek nem tárgyakat, hanem elveszett emlékeket, bánatot vagy vágyakat hagynak hátra. A könyv különleges atmoszférája mélyen gyökerezik a japán történetmesélés hagyományaiban: ott van benne a sintó szellemiség természetfelettihez fűződő viszonya, Murakami álomszerű lebegése és a japán hétköznapok csendes melankóliája is. Ez nem egy grandiózus csatákra vagy világmegmentésre építő kötet, középpontjába az apró emberi veszteségeket és emlékeket állítja, és épp ez adja különlegességét is.
Kapcsolódó cikkek:
