Nathan Hill az általam nagyra tartott franzen-i és delillo-i örökséget ötvöző, Nix című regénye az egyik kedvenc könyvem volt 2018-ban, így tűkön ülve vártam az új kötet, a Wellness megjelenését. Egészen mást kaptam, mint amire az első kötet alapján számítottam – ez ugyanis nem átfogó politikai vagy társadalmi tabló, nem is családregény, sokkal inkább szűkre szabott házasságtörténet. Legalábbis első pillantásra annak tűnt, aztán rájöttem, hogy jóval több annál, mint amit a regény váza ígér. Jack és Elizabeth a kilencvenes évek elején, Chicagóban szeretnek egymásba, húsz évvel később azonban már ott tartanak, ahol a hosszú kapcsolatban élők olykor észrevétlenül találják magukat: ugyanazt az életet élik, mégsem biztosak benne, hogy ugyanazok az emberek maradtak.

Hill feltesz egy kényelmetlen kérdést: mi történik a szerelemmel, amikor közben mindenki megváltozik? A Wellness egyik legjobb ötlete, hogy a házasságot egyfajta történetként kezeli. Jack és Elizabeth ugyanis nemcsak együtt élnek, hanem folyamatosan mesélnek maguknak arról, hogy kik ők, miért szerettek egymásba, és mitől is olyan különleges az ő kapcsolatuk. A gond akkor kezdődik, amikor ezek a történetek elkezdik ferdíteni a valóságot. Hill azt a mechanizmust vizsgálja, amelyet a regény másik nagy témája, a wellnesskultúra is működtet: mennyire vagyunk hajlandók elhinni valamit pusztán azért, mert szükségünk van rá, hogy igaz legyen?

Elizabeth a placebohatást kutatja, majd egy olyan vállalkozásba kerül, amely lényegében hitet árul egészségként. Ez könnyen válhatna olcsó szatírává a méregtelenítő kúrákról, üres önsegítésről és életvezetési gurukról, Hill azonban ennél okosabb. A hit soha nem ostobaság, mondja, bármire is irányul, de kiköti, hogy az emberi élet jelentős része történetekből épül.

Házasság, egészség, siker, család, identitás: az életünk pedig abból áll, hogy e kérdések köré egyfajta értelmezést próbálunk társítani. A központi kérdés tehát, hogy mi történik akkor, amikor saját narratívánk átveszi felettünk az irányítást, és félrevezet.

Nagyon érdekes összevetni a Wellnesst a Nixszel. Hill első regénye jóval harsányabb, politikusabb, látványosan széttartó könyv, ami egyébként hihetetlenül jól állt neki: az 1968-as chicagói zavargásoktól az online játékfüggőségig szinte mindent magába akart szippantani, ami az amerikai társadalomról elmondható. A Wellness sem kisebb vállalkozás, ugyanakkor sokkal intimebb. A történelem helyére itt az idő kerül. Hill maga mondta, hogy három főszereplővel képzelte el a regényt: férj, feleség, idő. Találó, mert a könyv valódi drámája nem egyetlen árulás vagy titok, hanem az, ahogy húsz év alatt észrevétlenül lecserélődik körülöttünk majdnem minden, nekünk pedig erre reagálnunk kell.

Hill prózája közben mit sem veszített abból, ami a Nixet annyira szerethetővé tette (külön öröm, hogy ezúttal is Mesterházi Mónika tolmácsolja nekünk a szerző szavait). Intelligens, ironikus, hajlamos oldalakon át követni egy mellékszálat, ha abban meglát valami érdekeset, és néha túlságosan is szerelmes a saját ötleteibe, de ahogy Franzennek, úgy ez neki is kimondottan jól áll. A Wellnessnek ugyanis épp a bőség adja meg a súlyát.

Jack és Elizabeth nem példázatok, hanem lassan, rétegenként felépített karakterek, akiknek hibái idővel ugyanolyan érthetővé válnak, mint amennyire erényeik csodálhatók.

Elintézhetném annyival, hogy a Wellness egy házasság elromlásáról szól, de amit állít, az ennél jóval rétegeltebb: hogy egy hosszú kapcsolat szükségszerűen megszűnik olyannak lenni, amilyen kezdetben volt, mert közben azok az emberek is megváltoznak, akik létrehozták. A kérdés nem az, hogy megőrizhető-e a szerelem változatlanul, hanem hogy képes-e együtt változni velünk.

Fotó: Erik Kaller


Kapcsolódó cikkek: