A sorvezető

Horváthné Kopányi Eszter

boltvezető

Ezek érdeklik: „mindenevő” vagyok Miért?

Valamikor régen volt egy könyvesbolt, a bejárati ajtótól jobbra és balra két kicsi kirakata volt, amelyeken át benézve késő ősztől a tavasz végéig kristálytisztán látszott a kerek vaskályha körül megolvadt levegő, így nem volt kérdés, hogy a hidegről bemenjen-e az ember átmelegedni és nézelődni kicsit. Ha szerencséje volt a betérőnek, találkozhatott Mobyval, a hátsó kertszomszéd erdélyi kopójával, a kályha őrzőjével. Rendkívül barátságos eb volt, kedvelte a könyvesbolt meghitt hangulatát, az ott dolgozókat és mindenkit, akinek egy-két kedves szava volt hozzá. Úgy emlékszem ezekben az években szerettem meg a könyvesbolt világát, ami az azóta eltelt három évtizedben fantasztikusan megváltozott, ám néhány tekintetben, az idő vasfoga ellenére is örökzöld maradt. Itt vannak még az olvasó vásárlók, a szakmát szerető kollégák és az illatos, színes, érdekes, különleges, lenyűgöző és csodálatos könyvek.

Szigetlakók

2 990 Ft
2 840 Ft

20-as éveimben többször is jártam Horvátországban, és ami nagyon tetszett a helyiekben az a vendégszeretetük, ugyanakkor a távolságtartásuk is, amely egyáltalán nem teszi a horvát embereket hűvössé, sőt inkább szimpatikussá váltak számomra. A humorérzékükről azonban nem tudtam semmit (valószínűleg a nyelvi akadályok miatt) eddig az olvasmányig. Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a könyvre, mert így megint egy lépéssel közelebb érzem egymáshoz a horvátokat és a magyarokat.

További könyvajánlók

Lengemesék – Nádtengeri Nyár

Ritkán, de szerencsére egyre gyakrabban találkozhatunk olyan mesekönyvekkel, amik képesek felvenni napjaink ritmusát. Nem ragaszkodnak a

Csutak színre lép

Mándy Iván kötetei a kedvenceim közé tartoznak, függetlenül attól, hogy gyerekeknek vagy felnőtteknek írta-e. Minden írását

Selyem

Sokat hallottam erről a könyvről, és még több dicséretet olvastam különböző irodalmi oldalakon. Nem egy friss

Szakértőink ajánlói

Fejvesztve

Nem egynapos könyv. Abban az értelemben biztosan igaz ez, hogy nem tudtam egy

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad és automatikusan előtör

lm.png
A sorvezető

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.