Vajon meg lehet tagadni egy nőtől, hogy anya legyen? Ha igen, ki dönthet erről és milyen alapon? Ha nem, mi kell ahhoz, hogy áthidaljuk az életkori, egyéb biológiai vagy szociológiai korlátokat? Akár anyává válik egy nő, akár nem, akár természetes úton esik teherbe, akár valamilyen alternatív módszerhez folyamodik, nagy valószínűséggel szembe kell néznie ezekkel a kérdésekkel. Az alábbiakban bemutatott két történet a kapcsolódó morális dilemmákat dolgozza fel.
Marie Aubert Felnőtt emberek című kisregénye egy újonnan kialakuló és egyre nagyobb teret követelő társadalmi csoport szemével tekint a gyermekvállalásra. A középkorú, életközepi válságban tébláboló nők jellegzetes karakterein keresztül járja körül a kései várandósság, a nőkre nehezedő társadalmi nyomás és a magánytól való félelem kérdéseit.
A rövid történet elbeszélője Ida, a negyvenéves egyedülálló nő, aki maga sem tudja, mit szeretne. A történet elején úgy látjuk, inkább idegesítik a gyerekek. Cinikus megjegyzésekkel illeti húgát, aki az évekig tartó lombikprogrammal való kísérletezés után végre teherbe esett.
„Talán kezdhetünk mást is az életünkkel, mint hogy egy gyereken görcsöljünk az idők végezetéig”, hangosítja ki a szerző főhőse gondolatait.
Ennek ellenére megtudjuk, hogy Ida – talán a társadalmi nyomás, talán az időtől való félelem által vezérelve, s kevésbé a gyermek iránti vágyból – egy svéd klinikán lefagyasztatja a petesejtjeit. Hiszen mi lesz, ha túl késő?
Amint kiderül, a petesejtek fagyasztása sikertelen, Ida döbbenten konstatálja, egy kapu, amit eddig észre sem vett, vészes gyorsasággal bezárulni látszik. Mert igaz, hogy egyáltalán nem volt biztos abban, szeretne-e gyereket, amikor a gyermekvállalás lehetősége elérhetetlen távolságba kerül, elemi erővel mar belé a veszteség. S vajon mire képes egy nő, aki úgy érzi, nem lehet gyermeke?
A második történet egy valóságosnak tűnő világba, a nagyon közeli jövő Amerikájába kalauzol. Joanne Ramos A Farm című műve a gazdagok kiváltságaként aposztrofált béranyaságról, luxus körülmények között fejlődő magzatokról és egyenlőtlen szerződési feltételeknek kitett, egy jobb élet reményében Amerikába bevándorló nők helyzetéről mesél. Ugyanúgy felteszi a kérdést, mint a Felnőtt emberek: mi mindent vagyunk hajlandóak megtenni, hogy gyermekünk lehessen?
Ebben a történetben ugyanakkor nem a döntésképtelenség vagy a középkorú szingli lét tartja vissza a nőket a gyermekvállalástól. Épp ellenkezőleg: A Farm mellékszereplői dúsgazdag nők, akik kisportolt testalkatukat vagy karrierjüket választják a természetes úton való szülés helyett.
Mi történik ugyanis? Egy cég New York államban egy ötcsillagos létesítményt üzemeltet (ez Golden Oaks, vagyis a Farm), ahol bioétrend, orvosi felügyelet és a legmodernebb körülmények várják a béranyákat, akik terhességük kilenc hónapját tölthetik ott, mesés honoráriumért cserébe. A feltételek azonban szigorúak: a Farmon dolgozó nők valaki más gyermekeit hordják, miközben az Ügyfelek státusszimbólumot csinálnak a gyermekből és a már-már személyes tulajdonukká váló béranyákból.
A regény valódi főszereplői azonban nem az Ügyfelek és nem a gyerekek, hanem az anyagi, mentális és egzisztenciális kiszolgáltatottságban élő béranyák, akiket elsősorban saját boldogulásuk mozgat. Lehet, hogy valójában ők azok, akik bármire képesek lennének a gyermekeikért?
A két történet látszólag igen messze van egymástól, akár térben, akár időben, akár nézőpontban. A bemutatott karakterek, élethelyzetek és társadalmi dilemmák azonban fájdalmasan ismerősek. Az időtől való félelem vagy az anyagi bizonytalanság terhe elől menekülő nők karaktereit megismerve képet kaphatunk arról, a 21. században milyen kényelmetlen felismerések övezik a gyermekvállalást. Bár katartikus rádöbbenéseket, örök igazságokat vagy megnyugtató válaszokat egyik könyvből sem kapunk, mindkét történet kínos kérdések tömkelegével kényszeríti az olvasót az önmagával való szembenezésre.
