Gazdasági válság. Szinte nem telik el úgy nap, hogy a COVID-19 járvány okozta karanténintézkedések vagy a tavaly kirobbant orosz-ukrán háború miatt ne harsogná nap mint nap a média, hogy most aztán rossz lesz, nagyon rossz, gazdasági összeomlás vár ránk. De egyáltalán tisztában vagyunk azzal, hogy mikor beszélhetünk gazdasági válságról, vajon tudjuk, hogy mik lehetnek az egyes válságok kiváltó okai, és vajon vannak bevett módszerek a válságkezelésre? Andrés Solimano, a Nemzetközi Globalizációs és Fejlesztési Központ vezetője könyvében nemcsak az iménti kérdésekre kapunk választ, de kalandos utazást tehetünk a XX. századi válságok anatómiájába is.
2023, egy januári péntek este. Az ember be akar ülni valahova a Rákóczi tér környékén, meginni egy pohár bort, elbeszélgetni a haverokkal, de esélytelen. Mindenhol fürtökben lógnak az emberek és nem, hogy ülő, de állóhely is alig akad. Nincs más opció, mint az otthoni iszogatás. Miközben cammogunk haza a kellemes januári éjszakában a beszélgetés fonala akarva-akaratlanul a szomszédban zajló háborúra, a kétszámjegyű inflációra és az esetleges recesszióra terelődik, ami a szórakozóhelyek péntek esti forgalmát látva nehezen összeegyeztethető a fejünkben. Válaszért kiáltó kérdések merülnek fel: mit nevezünk gazdasági válságnak; a krízisek vajon mindig a háborúk velejárói voltak, és egyáltalán mindehhez mi köze az inflációnak?
Ha Önöket is foglalkoztatják a fenti vagy ahhoz hasonló kérdések, akkor érdemes fellapozni Andrés Solimano: A nagy gazdasági visszaesések a hosszú huszadik században című könyvét, amelyben a szerző nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy részletesen bemutassa a múlt század jelentősebb gazdasági válságait,
legyen szó globális, regionális vagy-egy egy országot ért krízishelyzetről. Mielőtt azonban fejest ugranánk a válságok tengerébe, a szerző alaposan körbejárja a gazdasági ciklusok kérdéskörét, mit nevez a szakirodalom recessziónak vagy épp gazdasági depressziónak, és mikortól beszélhetünk kilábalásról. A fogalmak bevezetése mellett Solimano betekintést nyújt az egyes válságértelmezésekbe is, bemutatva azok érvrendszerét és hiányosságait. Így többek között megismerhetjük az olyan iskolaalapító közgazdászok elméleteit, mint Milton Friedman, a monetarizmus atyja vagy a keynesista közgazdaságtan névadója, John Maynard Keynes álláspontját.
Természetesen nemcsak a gazdaságtörténet nagyágyúinak elméleteibe kaphatunk betekintést, hanem a közelmúlt és a jelenünk szakértőinek gondolataiba is. Így többek között kifejtésre kerülnek Hyman Minsky neokeynesista közgazdász vagy a 2006 és 2014 között az amerikai Fed elnöki pozícióját betöltő, a közgazdasági Nobel-emlékdíjjal kitüntetett Ben Bernanke gazdasági válságok természetével kapcsolatos nézetei is.
A könyvben az elmélet mellett az empíria is szerephez jut. Így képet kapunk arról, hogy az elmúlt évszázad során milyen válságkezelési megoldásokat alkalmaztak az egyes korszakok döntéshozói és tartottak irányadónak a kor közgazdászai.
Ezek sok esetben segítették a kilábalást, de gyakran előfordult, hogy csak tovább súlyosbították a gazdasági összeomlást, amire a legjobb példa az 1930-as években irányadó, úgynevezett likvidációs megközelítés, ami szerint a „recessziók nem feltétlenül jelentenek rossz kimenetelt”, hiszen egy válság lehetőséget nyújt arra, hogy a tőke és a munkaerő a társadalmilag kevésbé produktív tevékenységből a hatékonyabb, innovatívabb szektorba áramoljon. Természetesen ennek ára van, mindez ugyanis még nagyobb gazdasági visszaesést jelent, ami együtt jár a tömeges munkanélküliséggel, és sok esetben a szélsőséges politikai nézetek erősödésével is. Ez a megközelítés nemcsak az 1930-as évek Európájában volt tapasztalható, de a modern Görögországban a 2010-es évek elején is „a szigor (felszámolás?) politikáját helyeselte az IMF és több európai kormány”.
Mindez jelentős gazdasági recesszióval és társadalmi elégedetlenséggel járt, és akárcsak az 1930-as évek Európájában, úgy Görögországban is a „szélsőjobboldali, nacionalista pártok megjelenéséhez vezetett, mint amilyen az Arany Nyíl, miközben a mérsékeltebb pártok talajt vesztettek a választók között…” – von párhuzamot a szerző. A görög válságnak, és az úgynevezett trojka – Európai Központi Bank, Európai Bizottság és az Nemzetközi Valutaalap (IMF) – által nyújtott gazdaságpolitikai megoldások elemzésének külön fejezetet szentel könyvében Solimano, és összehasonlítja a görög válságkezelést a hasonló módszereket alkalmazó litvánnal, ami már inkább tekinthető sikertörténetnek (jóllehet annak valódi sikerességét a szerző vitatja). A görög-litván komparatív elemzés eredménye is jól mutatja, hogy nincs egy biztos recept a gazdasági válságok kezelésére.
Természetesen mára már ritka, hogy az egyes államok, úgynevezett anticiklusos keresleti politika révén ne avatkozzanak be az egyes gazdasági válságok kezelésébe, jegyzi meg a szerző. Arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy vajon a gazdaságpolitika mely területének kell inkább szerepet vállalnia a válságkezelésben. Így míg az ortodox felfogás elsősorban a monetáris expanziót, azaz a jegybankok szerepét hangsúlyozza, addig a keynesisták és követőik a fiskális ösztönzésben látják a válságkezelés kulcsát.
A könyv az alapfogalmak és az egyes elméletek tisztázását követően kronológiai sorrendben, adatokkal és ábrákkal gazdagon illusztrálva mutatja be a nagyobb vagy gazdaságtörténetileg jelentősebb válságokat, azok főbb kiváltó okait, illetve a társadalomra és a politikára kifejtett hatásait.
A jelen tükrében kifejezetten tanulságos olvasmány az I. és a II. világháborút és az azokat követő gazdasági helyzetet bemutató gazdasági változások vizsgálata, ugyanis a világégés nem mindegyik országban csapódott le ugyanúgy. Így míg az I. világháború idején Franciaország, Németország, Olaszország, az Osztrák-Magyar Monarchia vagy épp Oroszország esetében az egy főre eső GDP alacsonyabb volt 1918-ban, mint 1913-ban, addig például Nagy Britannia és az Amerikai Egyesült Államok esetében rendre 11 és 7 százalékkal magasabb adatokkal találkozhatunk, aminek pontos okait is kifejti a könyv. A békeidők visszatérése sem jelent azonban azonnali gazdasági fellendülést.
Sőt, 1919-ben Franciaország és Olaszország kivételével szinte az összes jelentősebb gazdaság recesszióba fordult, amelynek okai a békegazdasághoz való visszatérésre, a hadi kiadások csökkenésére vezethető vissza, nem beszélve arról, hogy az árkontrollok kivezetése jelentős inflációs nyomást okozott, ami a háború idején felhalmozott likvid megtakarítások értékét jelentős mértékben csökkentette. Az infláció kérdésköre egyébként visszatérő szereplő a könyvben, hiszen azok rendszerint – de nem szükségszerűen – velejárói a gazdasági válságoknak, így külön fejezetet szán a szerző az 1970-es évek stagflációs időszakának, s ugyancsak külön fejezetben tárgyalja az 1920-as évek elején a közép-európai államokban tapasztalható hiperinflációs időszakot, ahol Ausztria és Lengyelország mellett a hazánkban alkalmazott válságkezelési megoldások is terítékre kerülnek.
A könyvnek egyébként ez az egyik legnagyobb erénye, azaz, hogy nemcsak az Amerikai Egyesült Államokban és Nyugat-Európában zajló válságfolyamatokat veszi górcső alá, hanem beemeli a perifériát, illetve a feltörekvő országokat sújtó válságokat is. Bemutatásra kerülnek a Latin-Amerikában és az ázsiai kistigrisek körében jelentkezett gazdasági krízisek is, így akit érdekel, megtudhatja azt is, hogy mi volt pontosan a tequilaválság.
A szerző figyelmét nem kerülte el a térségünket érintő, a piacgazdaságba való átmenet során tapasztalható krízis sem, amely során mérvadónak számított az USA, az IMF, a Világbank és a nemzetközi magánszektor nyomása a piacgazdaságra történő mihamarabbi átállásra. Ennek azonban ára volt, ugyanis „az állami szektornak mint termelőnek a lebontása gyors és traumatikus volt a közösségek számára…”. Nem beszélve arról, hogy a szocialista országok vállalatai képtelenek voltak felvenni a versenyt „a fejlettebb technológiával, készségekkel, marketingstratégiákkal és naprakész tudással rendelkező” nyugati vállalatokkal szemben, így nem meglepő, hogy a szocialista blokk vállalatainak nagy része bukásra volt ítélve. A szerző szerint a „posztszocialista sokk” mértéke olyan jelentős volt, hogy az még az 1930-as évek nagy gazdasági világválságáét is meghaladta.
A könyv tehát alapos betekintést nyújt a gazdasági válságok természetébe, legyen szó egy-egy háborút követő összeomlásról, a világgazdaságban zajló változásokról, vagy elhibázott gazdaságpolitikai megoldásokról. A kötet elsősorban azok számára lehet érdekes, akik egy kicsit jobban meg akarják érteni a világunkban zajló gazdasági folyamatokat. Nem árt azonban, ha az olvasó rendelkezik minimális közgazdaságtani alapismerettel és tisztában van olyan fogalmakkal, mint a stagfláció, a költségvetési hiány vagy az államadósság, hiszen ezeket ismertnek tételezi a szerző. A könyv elolvasása közben azonban könnyen érezheti úgy az olvasó, hogy nincs új a nap alatt, és a történelem tényleg ismétli önmagát.
Kiemelt kép: Utcán tüntető az amerikai Nemzeti Bank összeomlását követően, 1931-ben, New Yorkban.