Az afroamerikai zenei műfajok közül a legnépszerűbb, a hiphop idén ünnepli ötvenedik születésnapját. A Bronxban egy lakótelepi ház közösségi helyiségében, Dj Kool Herc lemezjátszóin életre kelt műfaj fél évszázados jubileumára jelentette meg a Cser Kiadó az Original Gangstas című kötetet, az elsőt amelyet a hiphop évtizedeiről, pontosabban annak egy meghatározó fejezetéről magyarra fordítottak. A gengszter rap története az erős egyéniségek története. Öntörvényű, gyakran ellentmondásos karaktereké, akiknek szókimondása nélkül azonban a slágerlistákat napjainkban uraló trap és drill felvételek sem születhettek volna meg.
„Ha az ember igazságtalanságot tapasztal, készítsen róla lemezt. Erről szól a művészet.” – mondta Ice-T a gangsta rap Grammy-díjas legendája, egyben két lábon járó jelképe, akinek zenéjére először alkalmazták a „gangsta rap” szókapcsolatot a nyolcvanas évek végén. Tőle származik a kötet címe is, az ő 1991-ben megjelent albuma viselte ugyanis az O.G., azaz Original Gangster címet. A kifejezés azóta beépült az amerikai köznyelvbe, ma már minden olyan öregiskolás raplegenda (vagy sikeres fekete férfi) O.G., akire ikonként tekint a fiatalabb generáció.
Ben Westhoff könyve pedig ilyen ikonok élettörténetének gyűjteménye, amiben egyaránt szerepelnek a rendőrséggel, az FBI-jal, az Egyesült Államok alelnökével vagy épp egy zeneipari konferencián egymással szemben ököllel megvívott csaták leírásai.
Ice-T mellett a zoknijában mindig minimum 2000 dollárt rejtegető, egykori compton-i díler Eazy-E, a társadalmi kérdésekre igazán érzékeny Ice Cube, és a tizenéves dj-ből a rapvilág legfontosabb producerévé emelkedő Dr. Dre állnak a kötet fókuszában, és persze az általuk létrehozott N.W.A., a „világ legveszélyesebb csapata”, amely 1989-ben megjelent debütálásával újraírta a poptörténelmet. Amerika, pontosabban az Egyesült Államok többségi társadalma nem állt készen a Straight Outta Compton címre keresztelt albumra, ami, ahogy a szerző fogalmaz „részletes beszámoló marginalizált fiatalok intézményes megaláztatottságáról és túlélési taktikáiról.”
Különösen nem álltak készen a Fuck The Police című dal a kisebbségek kárára elkövetett rendőri túlkapások ellen tiltakozó explicit soraira, aminek a terjedését sem a cédék bezúzásával, sem az FBI által küldött fenyegető levéllel nem sikerült megállítani. A dal a hiphop történetének leghíresebb protest songjaként vonult be a zenetörténetbe, és máig számos tüntetés himnusza. Az N.W.A. tagjai a gangsta rap első szupersztárjaivá váltak, akikért a fekete közösségen túl egyaránt rajongott a fehér kertváros és a vidéki Amerika (még az Egy rém rendes családban szereplő Bud Bundy szobájában is az ő poszterük lógott a falon), és életrajzi filmjük 2015-ben minden idők legnézettebb zenei tematikájú mozijaként letaszította trónjáról a sokáig utolérhetetlennek bizonyult Johnny Cash életét feldolgozó A nyughatatlant.
A kilencvenes évek közepén a „gangstaság”, már egyfajta tudatállapotként jelenik meg a dalszövegekben és népszerűbb, mint valaha, elsősorban a The Chronic című Dr. Dre lemeznek hála, amivel megérkezik egy új főszereplő a műfaj történetébe: Snoop Doggy Dogg.
Erre az időszakra már súlyos árnyékként vetül a Death Row lemezkiadó és jelenleg is börtönben ülő alapítójának Suge Knight-nak az árnyéka. Az 1995-re már 100 millió dolláros forgalmat bonyolító label három eszközt alkalmazott céljainak elérésére: pénzt, kiterjedt szórakoztatóipari kapcsolatokat és brutális fizikai kényszert. Rengeteg peres ügyük mellett, néha heccből anyacégük, a szomszédban található Interscope Records irodáit is kirabolták, és elvitték a fénymásolót.
A hiphopnak ebbe a „leghatalmasabb és egyben legirányíthatatlanabb családjába” érkezett meg Dr. Dre és Snoop Dogg mellé 2Pac. Hamar a „sokrétű fekete művészből, aki a társadalom összeomlásának okait boncolgatja”, egy ultra erőszakos médiaszemélyiséggé vált, akire a dalait hallva már nem ismertek rá a gyermekkori barátai és akinek saját haláláig vezető egyéves ámokfutását mégis közel tízmillió eladott lemez keretezte. „Pac és Suge olyanok voltak együtt, mint egy gyufa és egy benzines kanna.”
Az Original Gangstas szerzője Ben Westhoff nem tartozik a hiphop világ olyan elismert íróinak a sorába, mint a Nemzeti Könyvdíjat szerző Jeff Chang, a nyolcvanas évek óta aktív Nelson George, vagy az afroamerikai közélet különböző aspektusai mellett Nas, Jay-Z és 2Pac karrierjét is külön kötetben elemző egyetemi professzor Michael Eric Dyson.
A 2000-es évek közepén kezdett publikálni hiphoppal kapcsolatos írásokat, és két ilyen témájú könyv (ebből a második az eredetileg 2016-ban megjelent Original Gangstas) után az utóbbi években a kriminológia felé fordult, és többek közt az amerikai fentanil járvány hatásaival foglalkozott. Bár saját bevallása szerint is turistaként érkezett meg Dél Los Angeles-be, „aminek a szegénység és a káosz voltak a fő exportcikkei”, de öt éven át tartó kutatás során alapos munkát végzett. A szakirodalom elemzésén túl 112 interjút készített: saját házában találkozott a gangsta rap történetének talán leggyűlöltebb figurájaként elhíresült N.W.A. menedzser Jerry Heller-rel, és Ice Cube egykori felfedezettjét, a gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetését töltő J-Dee-t (Da Lench Mob) is meglátogatta a börtönben, sőt azokat az épületeket is felkereste ahol egykor Eazy-E lemezcége a Ruthless Records bérelt irodákat.
A kötetből fájóan hiányoznak a fotók, így az olvasónak máshol kell keresnie, hogyan pózolt például a Copkiller című dal botránya után Ice-T rendőregyenruhában a Rolling Stone magazin címlapján vagy, milyen volt Dr. Dre első zenekarának a World Class Wreckin’ Cru-nak Prince által inspirált fellépőruhája a nyolcvanas évek derekán. Előfordul, hogy a remek magyar fordítást jegyző Pritz Péter siet egy lábjegyzetben Westhoff segítségére, hogy tisztázza a néhány éve Budapesten is fellépő Egyptian Lover az electro-műfaj egyik úttörője volt és nem csupán „mai füllel technónak mondható zenét” játszott.
Az Original Gangstas apróbb hibái ellenére hiánypótló a hazai könyvpiacon. Az egyetlen olyan magyar nyelven elérhető kötet, ami teljes egészében napjaink legnépszerűbb zenei műfajával (ha a lemezeladásokat, és a listás helyezéseket vesszük figyelembe) a hiphop-pal foglalkozik.
Westhoff csak ritkán bocsátkozik a zeneszociográfiáknál jól megszokott saját elemzésekbe, inkább részletekbe menően, kronológiai sorrendben tárgyalja a gengszter rap történetének eseményeit, és kapcsolja össze azokat az Egyesült Államok közéletének kérdéseivel. (Például minden interjúját ugyanazzal a kérdéssel zárja: Hol voltál a Los Angeles-i zavargások kitörésekor?)
Végső összegzéséből kiderül, hogy ez a műfaj rengeteg hátrányos helyzetű embernek segített megtalálni a saját hangját, akik „büszkék voltak egy kultúrára, ünnepelték a népüket minden zűrzavaros dicsőségével együtt“ és sokkal kevesebb kötöttséggel bíró popkultúrát hagytak ránk.” A gangsta rap pedig minden más művészeti ágnál tartósabban emelte be a feketék életét Amerika és a világ közbeszédébe. De az Original Gangstas talán mégis inkább a benne rejlő bőséges zeneipari anekdota mennyiség miatt marad emlékezetes, mint például hogy a HIV-fertőzés következtében elhunyt Eazy-E-t Compton feliratú sapkában, aranykoporsóban temették el, miközben a temetésén többen is „AIDS is Ruthless. So Take It Eazy“ feliratú pólót viseltek.
A cikk írója a Halott Pénz zenekar dj-e, történelemtanár.
Kiemelt kép: Snoop Doggal és Tupac Shakur, zenésztársaikkal / Youtube
