• Jerome David Salinger néven született amerikai író. Kultikussá vált műve a Zabhegyező, amelyből 1951-es megjelenése óta több mint 65 millió példányt adtak el világszerte. Ez az egyetlen regénye, ezen kívül kizárólag rövidebb novellákat, elbeszéléseket írt.
  • A második világháború elején, 22 éves korában a Nobel-díjas amerikai drámaíró, Eugene O’Neill 16 éves lányának udvarolt. A románcnak az USA hadbalépése után Salinger katonai behívója vetett véget. Oona O’Neill később Charlie Chaplinhez ment feleségül.
  • Részt vett a normandiai partraszállásban is. A Zabhegyező kéziratának néhány fejezete már ekkor is zubbonya zsebében lapult, a csapatmozgások és összecsapások közötti rövid pihenőket a regény írásának szentelte.
  • A Zabhegyező sikere után minden erejével próbált távol maradni a reflektorfénytől. Házát áthatolhatatlan kerítéssel vette körül, és előfordult, hogy a birtoka környékén megjelenő rajongókat és újságírókat puskával a kezében zavarta el. 1965 után nem publikált, interjút pedig 1980-ban adott utoljára. 2010-ben, 91 éves korában hunyt el.