• Roman Kacew néven született, litván származású francia író, filmrendező. A II. világháborúban a francia, majd az ország kapitulációját követően a brit légierő vadászpilótájaként szolgált, több tucat sikeres bevetésben vett részt. A háború után tagja volt az ENSZ francia küldöttségének, valamint konzulként is dolgozott Los Angelesben.
  • Les racines du ciel című regénye – amelynek magyar fordítása a mai napig várat magára – 1956-ban elnyerte a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat, amit a szabályok szerint egy szerző csak egyszer kaphat meg. Közel 20 évvel később Émile Ajar álnéven megírta azElőttem az élet(1975) című regényt, és mivel senki nem volt tisztában Ajar valódi kilétével, a Goncourt zsűrije ismét neki ítélte oda a díjat. Az átadógálán Gary unokatestvére játszotta el Émile Ajar szerepét, a szerző pedig csak egy posztumusz kiadott írásában fedte fel titkát.
  • Második felesége házasságuk vége felé Clint Eastwooddal csalta meg. Gary párbajra is hívta emiatt a színészt, ő azonban nem állt kötélnek.
  • Szépirodalmi műveinek és önéletrajzi írásainak is visszatérő eleme volt az öngyilkosság gondolata, többször is kijelentette, hogy nem lesz hajlandó megöregedni. Végül 66 éves korában, pisztollyal vetett véget életének.