Az amerikai író, esszéista és előadóművész, a beatgeneráció megkerülhetetlen alakja Missouri államban született gazdag, befolyásos család gyermekeként. Kamaszkorában szülei beíratták a Los Alamos Ranch Schoolba, ugyanis úgy tartották, hogy ott az elkényeztetett nyápic fiatalokból igazi férfiakat faragnak; Burroughs egyszerűen csak belterjesnek nevezte az iskolát.

1936-ban diplomázott a Harvard jogi karán, majd egy évig Bécsben volt orvostanhallgató. Miután visszatért New Yorkba, megismerkedett Jack Kerouac-kal és Allen Ginsberggel, akikkel életre szóló barátságot kötött. A negyvenes évek közepére ópium-, valamint morfiumfüggővé vált.

1946-tól kezdődően szerelmi kapcsolatba bonyolódott Joan Vollmerrel, ám viszonyuk finoman szólva is viharosnak számított. 1951-ben egy részeg éjszakán, Tell Vilmos-játék közben fejbe lőtte az asszonyt. Első, 1953-as önéletrajzi ihletésű regényében, amely a Narkós címmel jelent meg, hihetetlenül kemény és expresszív módon rajzolta fel a szerhasználók életét.

Számára az írás paradox módon önostorozó terápia volt, amely Vollmer halálával vette kezdetét. Világhírnévre harmadik, az 1959-ben Párizsban megjelent Meztelen ebéd című regényével tett szert. Az amerikai underground színtérnek kultikus figurájává vált, gyakran megfordult Andy Warhol, Lou Reed, Tom Waits társaságában. 1997-ben hunyt el 83 évesen Kansasben.