• Adelina Virginia Stephen néven született angol író, az európai modernizmus egyik úttörője, akinek sajátos írói hangja és a részletek iránti fogékonysága olyan nagyszerű könyvekben mutatkozott meg, mint a Mrs. Dalloway (1925) és az Orlando (1928) című regények, valamint szóbeli előadásainak szerkesztett változata, a Saját szoba (1929).
  • Alapító tagja volt az úgynevezett Bloomsbury-körnek, a kor irodalmi-kulturális konvencióit megkérdőjelező művészek társaságának. Részt vett egy saját könyvkiadó, a Hogarth Press alapításában is. Olyan európai írók műveit jelentették meg, akikre addig méltatlanul kevés figyelmet fordított az angol közvélemény – itt jelent meg például Madách Imre Az ember tragédiája című művének első angol fordítása is.
  • Gyerekkorától fogva mentális problémákkal küzdött, pánikrohamok és hallucinációk kínozták, amiket csak súlyosbított édesanyja korai halála, valamint az, hogy féltestvérei éveken át bántalmazták szexuálisan. Terhein házassága enyhített valamelyest, 24 éves korában kötötte össze életét Leonard Woolf íróval.
  • Több öngyilkossági kísérlete is volt élete során, végül 59 éves korában, miután egy megható búcsúlevélben elköszönt férjétől, köveket tett a zsebébe, és belesétált a házuk melletti folyóba.