- Kiskunfélegyházán született író, újságíró, muzeológus. A Szegedi Napló hasábjain megjelent bravúros újságcikkei, a Kincskereső kisködmön (1918) című ifjúsági regény, valamint az Ének a búzamezőkről (1927) és az Aranykoporsó (1932) című regények tették halhatatlanná.
- Szegény családból származott, apja szűcsmester, anyja kényérsütő asszony volt. Prózai műveiben – újságcikkeiben, regényeiben és elbeszéléseiben – mindig nagy hangsúlyt kapott a szegényparaszti élet érzékeny ábrázolása.
- A Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait feldolgozó regénye, a Hannibál feltámasztása csak két évtizeddel halála után, 1955-ben jelenhetett meg, ám ekkor is csak a cenzorok több száz változtatásával. Az átírt regényváltozat alapján készült Fábri Zoltán 1956-os Hannibál tanár úr című filmje.
- Az írás mellett a régészet is foglalkoztatta. Tömörkény István igazgatósága alatt lett a szegedi Városi Múzeum munkatársa, elvégzett egy régészeti tanfolyamot is. Három évtized alatt több mint száz ásatáson vett részt, számos régészeti cikket publikált, sőt, még saját jövedelméből is áldozott a kutatásokra. 1917-től a múzeum igazgatói posztját is betöltötte, az intézmény ma az ő nevét viseli.
A sorvezető
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!