• Amerikai író, költő, lapszerkesztő és újságíró. Bár Európában kevésbé ismert, jelentős hatást gyakorolt a tengerentúli irodalomra – rémtörténetei jól kivehető nyomokat hagytak H. P. Lovecraft írásain, háborús témájú művei pedig Hemingway munkásságán. Bagoly-folyó (1890) című történetét Kurt Vonnegut az amerikai novellairodalom legjobb darabjának tartotta.
  • 19 éves volt, amikor kitört az amerikai polgárháború, Bierce az északiak oldalán harcolt. Számos ütközetben vett részt, többször is kitüntették bátorságáért. Főhadnagyként szerelt le nem sokkal az után, hogy a Kennesaw-hegyi csatában súlyos fejsérülést szenvedett.
  • Életében sokkal ismertebb volt közfelháborodást kiváltó, metsző hangvételű újságcikkeiről, mint szépirodalmi műveiről. 1911-ben jelent meg Ördögi kislexikon című könyve, amiben mindennapi szavakat definiált újra sajátos pesszimizmussal és iróniával.
  • 1914-ben Mexikóba utazott, hogy testközelből láthassa az ott zajló forradalmat. Többen látni vélték a különböző összecsapások helyszínein – egyes beszámolók szerint még harcolt is a forradalmárok oldalán –, ám ezek a szóbeszédek soha nem nyertek bizonyítást. Azóta sem tudni, hogy mi történt vele, miután átlépte a mexikói határt.