- Magyar író, költő, műfordító és drámaíró, akit szépirodalmi művei mellett politikai publicisztikái tettek ismertté. Írt tanulmánykötetet Időm Gombrowiczcsal (1997) címen, drámái közül pedig a Sírkő és kakaó (1993) volt a legsikeresebb.
- Fiatalon szimpatizált a sztálinizmus eszméivel, Rákosi Mátyást a 60. születésnapján köszöntő verséért József Attila-díjat is kapott, később azonban kiábrándult a kommunizmusból, és részt vállalt az 1956-os forradalomból is. Ennek következményeképp letartóztatták és börtönbüntetésre ítélték, ahonnan csak 1960-ban szabadult. Börtönéveit Emlékezés a régi szép időkre (1988) című könyvében elevenítette fel.
- Több műve csak cenzúrázva jelenhetett meg, Ütni az ördögöt (1956) és Különremény (1972) című versesköteteinek példányait a rendőrség lefoglalta, a kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgi posztjáról pedig azért kellett távoznia, mert szamizdatban publikált műveket.
- Részt vett a demokratikus ellenzék munkájában és a rendszerváltás után az SZDSZ tagja lett, de 2004-ben a párt politikájának alakulása miatt kilépett onnan.
114 éve született Tennessee Williams
114 éve született Tennessee Williams A XX. századi amerikai drámairodalom tekintélyes alakja Columbusban Thomas Lainer Williams III néven.