- Amerikai író, az Álom luxuskivitelben (1958) és a Hidegvérrel (1965) című regények szerzője. 11 éves korában kezdett írni, iskola után, akár napi három-négy órán át. Később úgy nyilatkozott, hogy számára ez ugyanolyan gyakorlás volt, mint más gyerekeknek a sport vagy a zene.
- Hidegvérrel című műve egy valós eseményeken alapuló dokumentumregény, ami egy kansasi négyes gyilkosság történetét dolgozza fel. Capote egy újságcikkből értesült a tragédiáról, és hamarosan a helyszínre utazott, hogy minél többet megtudhasson az esetről. A könyv végül hat év munkája és a szerző 8 000 oldalnyi saját jegyzetének feldolgozása után készült el.
- Ő írta az Afrika kincse (1953) című film forgatókönyvét is. A forgatás helyszínén a film főszereplője, Humphrey Bogart kihívta egy szkandermérkőzésre az alacsony, vékony termetű írót. Capote felülkerekedett, ami annyira meglepte a filmsztárt, hogy az több visszavágót is kikövetelt magának, ám győzni egyszer sem tudott.
- Capote meglehetősen babonás volt. Soha nem kezdett el vagy fejezett be munkát pénteken, és nem volt hajlandó olyan hotelszobában megszállni, amiben szerepelt a 13-as szám.
A sorvezető
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!