Bérgyilkos az anyukám?

Milyen kitörési lehetőségei vannak egy frissen elvált, lestrapált, két gyerekes, egyedülálló anyának? Nem épp olyan, mint, amilyen Finlay Donovannek. „Közismert tény, hogy reggel fél kilenckor általában a legtöbb anya már ölni tudna. Azon a bizonyos október nyolcadikán, kedden reggel én a magam részéről már háromnegyed nyolckor készen álltam rá. Akinek még soha nem kellett egy nyakig juharszirupban ázó kétévest pelenkáznia, miközben a négyéves nővére még gyorsan ovi előtt úgy dönt, hogy ideje egy papírvágó ollóval új frizurát alkotni magának, és csak hogy ne legyen unalmas, a szitter is késik, ráadásul a pult csupa kávé, mert a kialvatlanság ködén át korábban elfelejtett filtert tenni a kávéfőzőbe… szóval azok kedvéért hadd fejtsem ki részletesebben. Ölni tudtam volna. Mindegy, kit. Akárkit” – mondja Elle Cosimano könyvének főszereplője, de nyilvánvalóan ő maga sem gondolja mindezt komolyan.

Az időhiánnyal küzdő írónő, akit exférje elhagyott egy dögös, szőke ingatlanügynökért, a teljes idegösszeomlás szélén ül be a washingtoni külvárosi szendvicsezőbe, nem is sejtve, hogy élete pillanatokon belül a feje tetejére áll.

Finlay kiadójával épp a „készülő” krimijének – amihez még hozzá sem fogott, de előlegét már rég elköltötte – kesze-kusza történetét vesézi ki, az elkapott mondatokat a mellettük ülő nő azonban egészen máshogy értelmezi.

Patricia Mickler megcsalt feleség, aki a hallottak hatására úgy dönt, megöleti a férjét. Méghozzá Finlay Donovannel. Bármennyire elfogadhatatlan az elkeseredett nő ajánlata, a túlhajszolt kisgyermekes írónő fikciója hamar valósággá válik, mikor a kifizetetlen számlahalmok és a váratlan dadusnélküliség nyomására belemegy az ötvenezer dollárt érő játszmába.

A bérgyilkosnak hitt Finlay-nek persze esze ágában sincs megölni a rosszéletű férfit, számára az egész csak kutatómunka, de a hazugságok és véletlenek folytán estére mégiscsak a csomagtartóban találja meg a célpont hulláját. Krimiíróként pontosan tisztában van vele, mi a legjobb módja egy holttest eltüntetésének, de rá kell döbbennie, a való életben sokkal nehezebb bűnözőnek lenni, mint egy regényben.

Épp ebben a váratlan helyzetben a főhős nemcsak az okos és temperamentumos bébiszitterét, Verót kapja vissza, de egy igaz barátot és cinkostársat is, aki ebben a felfordulásban rendületlenül kiáll mellette. Szüksége is van a támogatásra: az orosz gengszterek mellett egy szexi pultossal és egy igazán szemrevaló nyomozóval is szembe kell néznie Finlay-nek.

Ártatlannak tűnő döntések, amelyeknek súlyos következményei lesznek, apró botlások, amelyek kirántják az ember lába alól a talajt – a főszereplő számára egyre képtelenebbnek tűnik kikeveredni a félreértésekkel teli helyzetből.

Elle Cosimano könyve egy thriller és egy krimi akcióval, drámával, jó adag humorral és iróniával átitatott keveréke. Bár a szerző néha túlzásba esik, és akadnak logikai buktatók, a cselekmény mégis kellően feszes és pörgős, a jól kidolgozott karakterek pedig elfelejtetik a hibákat. Finlay folyamatos kétkedése és tökéletlensége – nemcsak lánya haját képtelen megcsinálni, de néha még a vacsora is komoly kihívást jelent számára – ellenére is magával ragadó hős, aki az abszurd helyzet hatására talál vissza önmagához.

A főhős emlékeztet M. C. Beaton legendás Agatha Raisinjére, aki önjelölt és kotnyeles detektívként az angol vidék bűnügyei göngyölíti fel. Kalandjai is épp annyira szórakoztatóak és viccesek, mint brit társáé: míg egyik pillanatban izgalmunkban tövig rághatjuk a körmünk, a másikban harsogó nevetésben törünk ki. Ráadásul nemcsak a bizarr nyomozásnak lehetünk részesei: Cosimano az anyaság hullámvölgyein – gyermekelhelyezési csatározások, az otthoni munka nyomasztó alulértékeltsége –   is végigvezeti olvasóját.

A befejezés egyértelműen előkészíti a folytatást: kérdés, milyen újabb bűntény elkövetésére veszi rá hősnőjét Ellie Cosimano.