Hogyan segíthetnek a fák megküzdeni a klímaváltozással – és miként ment meg minket az erdő, ha hagyjuk? Sokatmondó alcím, ami tökéletesen foglalja össze, miről szól Peter Wohlleben legújabb, magyarul is megjelent könyve. A fák titkos élete című, világsikert aratott kötettel ismertté vált német természetvédő és erdész – aki jelenleg az Eifel-hegységben irányít egy környezetbarát erdőgazdaságot – új munkájában azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy az éghajlatváltozás miként hat a közép-európai erdőkre. A Ha a fák lélegzethez jutnának című könyv átfogó, könnyen befogadható módon járja körbe az erdőkkel és az klímaváltozással kapcsolatos kérdéseket, miközben személyes meglátásait aktuális tudományos és politikai tényekkel egészíti ki. A kötet három, egymástól meglehetősen eltérő fejezetre tagolódik: A fák bölcsessége, Az erdőgazdálkodás tudatlansága és A jövő erdeje.
A könyv első részében Wohlleben arra keresi a választ, hogy a fák milyen mértékben képesek aktívan alkalmazkodni környezetükhöz, az éghajlathoz. Tudományos alapossággal, mégis közérthető módon ír növénygenetikáról, epigenetikáról (az környezeti hatások öröklésével foglalkozó tudományág), talajtanról. Bemutatja, miként reagálnak a fák a szárazságra, ahogy azt is, az anyagcseréjük miként állít elő cukrot a szén-dioxidból és a vízből, amelyből azonban az éghajlatváltozás miatt egyre kevesebb áll rendelkezésre. A szerző sorra veszi, milyen különbségek figyelhetők meg a fafajokban, a talajviszonyokban, de rávilágít, hogy az erdő működését az is alapvetően befolyásolja, hogy egy hegy északi vagy déli lejtőjén áll-e. Megfigyelései főként az elmúlt évekből származnak, amikor az időjárás egyre kiszámíthatatlanná vált, a szárazság mellett pedig a tartós nedvesség is komoly károkat okoz az erdők életében, például a fokozott gombafertőzésekkel.
Wohlleben arra a lesújtó megállapításra jut, hogy ha a tudomány és az erdészek nem képesek ugyanúgy tanulni, mint a fák, akkor az erdeink jövője veszélybe kerül.
Németországban a lombhullató bükk- és tölgyerdők a honosak, ma a felfokozott faipari kitermelés következtében azonban ötven százalékban a luc- és fenyőerdő dominál, ezek a fajok viszont nagyon nehezen viselik a szárazságot. A helyzet abszurditását mi sem mutatja jobban, mint hogy elsősorban faiskolákból származó, a lehető legegyenesebben növő fákat ültetik össze ezekben az erdőkben, mivel azokból a kívánatos méretű és formájú deszkákat lehet előállítani. Azt azonban az ipar egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy az előre megtermett csemeték a folyamatosan irtott erdőben az öreg fák védelme nélkül képtelenek boldogulni. A több évtizede álló példányok már kifejlesztették a saját túlélési technikájukat, különös tekintettel a megfelelő vízháztartásra.
Wohlleben újfent nyomatékosítja: az erdő nemcsak fák tömege, hanem egy ökoszisztéma, melyben minden egyes élőlény függ a másiktól. Az emberi beavatkozás, vagyis az erdőgazdálkodás felborította a természet összjátékát, főként a tűlevelűekből álló ültetett erdőkben. A kitermeléshez használt gépek a földben élő több milliárd élőlényt is károsítják, de a kivágás következtében elvész az árnyék is, a túl sok fény pedig károsan hat a talajban és a talajon élő fajok összetételére. Olyan kényes témákat is érint a szerző, mint az erdei vadászat. Voksát a mértékletesség és a holisztikus vadgazdálkodás mellett teszi le, de ugyanígy rámutat arra is, hogy a fatüzelés milyen negatív hatással van a természetre és az éghajlatra egyaránt.
Mit hoz a jövő az erdő számára – teszi fel a kérdést a könyv utolsó részében Wohlleben, aki a civil társadalom elkötelezettségét hangsúlyozza.
Újra kell fogalmazni, mit is értünk erdőgondozáson, és ehhez el kell fogadnunk a tényt: az érintetlen erdők képesek megbirkózni a változó éghajlati viszonyokkal, ezért fontos, hogy az emberiség a jövőben az ökológiailag és gazdaságilag fenntartható erdőgazdálkodásra álljon át. A természet képes alkalmazkodni és újra megerősödni, csak hagynunk kell, hogy helyreálljon.
Peter Wohlleben írását Pierre Ibisch német biológus, természetvédelmi professzor utószava teszi teljessé: „Hogy maguk az erdei ökoszisztémák rendelkeznek-e elegendő erővel ahhoz, hogy megbirkózzanak az előttük álló kihívásokkal, nem tudjuk. De miért hisszük, mi emberek, hogy egy-egy problémára okosabb megoldásokkal tudunk előrukkolni, csak azért, mert előbb felismertük, hogy kialakult? (…) Az éghajlatváltozás alázatra tanít bennünket. Meg kell tanulnunk megértőbben kezelni a tudatlanságunkat. Nem szabad annyira biztosnak lenni a dolgunkban – és nem szabad a természet tudására könnyelműen fittyet hánynunk.”
Még több cikk a témában:
A reményt, mint a Földet, folyamatosan ápolni kell
Jane Goodall, a hatvanas években lett világhírű, a most 88 éves természettudós jelenleg a világot járva hívja fel a figyelmet a környezetvédelemre, a vele készült beszélgetős könyvben is ezt a téma áll a középpontban.
A Föld középpontjától a világűrig – ajánló két hatalmas gyerekkönyvről
A Talpam alatt a föld és a Fejem felett az égbolt című könyvek láthatóvá teszik a talaj alatti és a felhőkön túli világot. Rég tartogatott ennyi izgalmat környezetünk felfedezése!