„Gombéban, az esőerdőben eltöltött óráim során megtanultam, hogy minden fajnak megvan a maga szerepe, hogy minden mindennel összefügg. Amikor kihal egy faj, az olyan, mintha kilyukadna az élet csodálatos kárpitja. Ha szaporodnak a lyukak, meggyengül az ökoszisztéma. Egyre több helyen annyira rongyos a kárpit, hogy kevés választja el az ökoszisztémát az összeomlástól. És ekkor válik élet-halál kérdésévé, hogy rendet tegyünk” – mondja Jane Goodall, a neves etológus, az ENSZ békenagykövete. Míg Goodall a hatvanas években a vadon élő csimpánzközösségeket érintetlen környezetükben figyelhette meg, addig pár évtizeden belül az állatok természetes élőhelye minimálisra szűkült. A most 88 éves természettudós épp ezért próbálja meg a világot járva az emberiség figyelmét felhívni a klímaváltozás, a környezetvédelem, az állatokkal való humánus bánásmód, az erdőtelepítés fontosságára.

Jane Goodall és Douglas Abrams A remény könyve: Túlélési útmutató veszélyeztetett bolygónk számára című kötete egy sorozat második részeként jelent meg. Az író és irodalmi ügynök Abrams világszerte ismert, népszerű személyiségekkel folytat mélyreható beszélgetéseket. A 2016-ban megjelent első részében – Az öröm könyve: Tartós boldogság egy változó világban – két spirituális vezető, a Dalai Láma és Desmond Tutu érsek, emberjogi aktivista segít megtalálni az olvasónak a boldog élethez vezető utat. Beszélgetésük arra mutat rá, hogy az öröm egy mindenkiben jelen levő attitűd, csak meg kell tanulni megélni.

A képen Jane Goodall A remény könyve című kötete.

A remény talán nehezebben fogalmazható meg, mint az öröm. Hésziodosz ókori görög költő szerint, amikor Pandora levette a szelence fedelét, és rászabadította a világra az összes gonoszságot és keserűséget, nem maradt más az edényben, mint a remény, amely sokak számára csupán illúzió, azért van rá szükség, hogy az ember ne riadjon meg a jövőtől.

Goodall úgy véli, a reményt gyakran félreértjük, csupán passzív vágyálomnak tekintjük, szerinte azonban az igazi remény cselekvést, elkötelezettséget, makacs elszántságot követel. Mint mondja, a remény az, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a megpróbáltatásokkal szemben is folytassuk az életet.

Goodall szerint sokan tisztában vannak a Föld kizsigerelt állapotával, de épp a reménytelenség miatt képtelenek tenni ellene. Pedig az idő egyre fogy. A környezeti válság és a társadalmi problémák ellenére az etológus mégis rendíthetetlenül hisz a csodálatos emberi értelemben, a természet rugalmasságában, a fiatalok erejében és a fékezhetetlen emberi szellemben. Mindezek pedig azt feltételezik, hogy az emberiség egésze időben fog fellépni a természet pusztulása ellen. Figyelmeztet: a cselekvésre minden nap megadatik a lehetőségünk, csak nem élünk vele, pedig a legapróbb tett is hatással van a Föld – és ezáltal az emberiség – jövőjére.

A Douglas Abramsszel folytatott beszélgetése során Goodall hangsúlyozza, a remény olyan túlélési tulajdonság, amellyel minden gyermek rendelkezik, és amit folyamatosan ápolni kell. Pozitív példákat, sikeres természetvédelmi kezdeményezéseket sorol, hogy segítse olvasóját kibillenteni a klímaszorongásból fakadó reménytelenségből.

Mesél az atombombát túlélő fáról, melyet szentként tisztelnek Japánban, egy orvvadászoktól megmentett csimpánzról, akit kiszabadítása után sikeresen visszatelepítettek a természetbe, a kétezer éves magokból csíráztatott, ma már termő datolyapálmákról, egy vak és egy karok nélküli kínai férfiról, akik közös erővel indítottak el egy faültetési projektet, a fekete cinegelégykapó-párról, akik megmentették fajukat a pusztulástól, és arról a fiatalról, aki saját mozgalmának aktivistájából lett a Kongói Demokratikus Köztársaság környezetvédelmi minisztere.

Goodall hihetetlenül erős és inspiráló személyisége iránytűként mutathat utat mindenkinek: „Ne feledd, egyénileg számítunk minden egyes napon, és egyéni etikus döntéseink, viselkedésmódozataink milliói visznek közelebb egy fenntartható világhoz.” A saját és gyermekeink érdekünkben fontos lenne, hogy megfogadjuk a tanácsát. 

Kiemelt kép: Jane Goodall Institue