Kitől, mikor és hogyan tanuljuk meg elfogadni és megélni a boldogságot? Lehetséges, hogy a legjobb dolgok éppen a legkilátástalanabb pillanatokban toppannak be az életünkbe? Milyen módon találhatjuk meg a felszínes élet mögött rejtőző valódi fájdalmakat, nehézségeket és érzelmeket?
Szentesi Éva új regénye, a Merkúr a retrográdban önéletrajzi ihletésű, fikciós elemekkel tűzdelt szerelmi történet, amelyben a főhős egy szörnyű tragédia közepén találja meg az igaz szerelmet. Egy könyv a gyermekkori traumáink feldolgozásáról, a belénk kódolt minták átírásáról és a reményről, miszerint a legnagyobb veszteség is hordozhat magában boldogságot. Mindarról, hogyan definiálják magukat a nők a 21. században, mit gondolnak önmagukról, a testükről, a párkapcsolatokról, az életükről, a gyermekvállalásról. és arról is, hogy miként lehetnek képesek feltétel nélküli szeretetre.
A regény elbeszélője könnyen azonosítható a szerzővel, aki azonban úgy nyilatkozik: a főhős sokkal inkább maga az olvasó.
Valóban, könnyen magunkra ismerhetünk a főszereplő gyászában, nehézségekkel és bizonytalansággal tűzdelt szerelmi életében és kötődési problémáiban.
„Tehát van még kérdésed arról, hogy miért tör ki a frász a párkapcsolatok miatt Kötődésfóbiám van.” – olvashatjuk a főszereplő kihangosított gondolatait.
A történet elején egy felszínesnek és könnyednek tűnő életbe csöppenünk, ami látszólag nem szól másról, mint a legjobb barátnőkkel átbulizott, mámoros éjszakákról, Instagram-celebekkel töltött intim pillanatokról és méregdrága kozmetikumokról. Az elbeszélő lassanként adagolja a nehezebb témákat: fejezetről fejezetre ismerjük meg gyermekkorát, nagypapájával való kapcsolatát, munkáját, régi párkapcsolatait és édesanyja halálának történetét. Ironikusan tálalt, de annál valódibb személyiségfejlődés nézői, sőt, egyes pillanatokban résztvevői leszünk.
Olvasás közben egyre több pillanatban néz(het)ünk bele a történet által tartott tükörbe, s így lesz Szentesi Éva kötete fájdalmas olvasmány.
A regény második felében a főszereplő személyes tragédiája és az abból kibontakozó igaz szerelem kerül a középpontba. A főhős korábbi kapcsolatairól így nyilatkozik:
„Egész egyszerűen nem éreztem magam elégnek. És ez rettenetes érzés volt.”
Távolabbi ismerősei szerint ugyanakkor ő volt a mindent legyőző erős nő, akinek senkire és semmire nincs szüksége a boldogsághoz; őt magát persze rendszerint elfelejtették megkérdezni, mire vágyik. A történetben végigkövethetjük, hogy főhősünk ebből a bizonytalan állapotból éppen édesanyja temetésének éjszakáján indul el egy boldog párkapcsolat útján. Éppen akkor, amikor már az élettől sem remélt semmit.
„Lehet-e őszintébb pillanata az ember életének, mint amikor ilyen fájdalmat él meg, hogy elveszíti az anyját? Nekem nem volt soha ennél őszintébb életszakaszom. Ká látott a legnyomorúságosabb állapotomban, és nem menekült el, nem volt ideges sem, olyan nyugodt volt, mint az égbolt anyám búcsúztatóján.” – gondol vissza a főszereplő a kapcsolat első pillanataira.
A feldolgozatlan fájdalommal való kíméletlen szembenézés árán hősűnk megtalálja azt, amire mindig is vágyott. S ki tudja, talán felül is tudja írni az otthonról hozott mintát, miszerint az életben sokkal több a szenvedés, mint az öröm, és senki számára nincs ingyenebéd.
Kiemelt kép forrása: Bookline