Wirth Imre író, irodalomtörténész és költő, az Ő volt a rejtélyes állat és a Lementem egy üveg borért Hajnóczynak című verseskönyvek szerzője. Rövid írásából kiderül, hogy számára mit jelent Szerb Antal klasszikusa, és az is, hogy miként lehet releváns a regény ugyanannyira, mégis másképp kamasz- és felnőttkorban.
Szerb Antal 1937-ben megjelent regénye úgy áll a polcon, a többi könyv között, kicsit talán hanyag nemtörődömséggel, mint akinek örök elintéznivalója lenne még a világgal, mint aki félig résnyire nyílt oldalakkal figyeli a klasszikus babérkoszorú hullását, hogy úgy kapja el, abban a pillanatban, ami mindig átmeneti, abban a pillanatban, ami a végtelen zuhanás. Az Utas és holdvilág a zuhanás könyve. Az örvényé, amely mélybe ránt és a visszafojtott lélegzettől pattanásig feszülnek a szavak, míg várjuk, kiköp-e a mély a felszínre. Kamaszoknak kamasz könyv: a megmagyarázhatatlan mélabús halálvágyé, a titokzatos szerelemé, az élethosszig tartó barátság vágyáé, a szabadságkeresésé. Zuhanás egy világba, ami lesz, ami csábít és taszít, aminek a törvénye: „Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”
Kamaszként felfoghatatlan, hogy abból a gomolygó sejtelemből, ami a felnőttkor ígérete, hogy születhet ilyen mondat.
Hogy ott marad a szó, pattanásig feszülve az örvény mélyén, várakozásban. Felnőttként a regény az egyensúlyok riadalmas elvesztése. Az örvény valósága. Az álomvilágok megrendülésének íze. A kamaszkor döbbenetének vágya, az eliszonyodás vágya a „patkányok a romok között” víziójától. Szerb Antal regénye úgy áll a polcon, szétnyílt lapokkal fürkészve leendő olvasóit, mint aki tisztában van babérkoszorú-hullásos, dicsérettől hangos terében, hogy mindörökre megválaszolatlan marad a legfontosabb kérdés, az örvénytől szabadulás módja. Azon az úton, amin elmondhatta volna, már nincs se utas, se holdvilág, Szerb Antalt megölték nyolc évvel később, és így e könyv minden olvasója saját, megkerülhetetlen felnőtté válásának válaszaival vagy örökös elhalasztásával él tovább, amíg „még mindig történhetik valami.”
