Ha 2021-es időkapszulát akarnánk készíteni, én ezt a két könyvet mindenképpen beletenném. A maguk eltérő, nem fikciós és fikciós módján egyaránt rendkívül pontosan ábrázolják, milyen gondolatok foglalkoztatnak minket mostanában, milyen díszletek között élünk, és úgy általában hogy érezzük magunkat a bőrünkben.
Stefan Buijsman: Eszpresszó Arkhimédésszel
Diákkori emlékeim szerint a tantestületnek mindig két olyan tagja volt, akik szilárdan és mély meggyőződéssel hitték, hogy az ő tantárgyuk a legfontosabb a világon: a tornatanár és a matektanár. Ez utóbbiból nekünk egyszer egy olyan jutott, aki rendre hatvan percen át tartotta az elvben negyvenöt perces órát, és miközben mi már tűkön ültünk, ő a megszállottak hevületével a hangjában kiáltotta: ugye, kérem, ugye, milyen szép a matematika? Mivel közben hatvan percen át tartotta az elvben negyvenötperces órát, nem igazán sikerült megbarátkoztatnia minket kedvenc tantárgyával: ha számokat látok, azóta is automatikusan sötét függöny ereszkedik az agyamra. Ily módon ideális olvasója vagyok ennek a könyvnek, amelyet ifjú holland szerzője azoknak szánt, akik félnek a matematikától.
Mint a fülszövegből kiderül, Buijsman mindössze tizennyolc évesen szerzett diplomát Leidenben, majd doktori fokozatot Svédországban, és azóta is a tudományos munkának él.
Nyilván zseniális fiatalember, mindemellett szerencsére mesélni is szórakoztatóan tud, ezért rendkívül olvasmányos formában fosztja meg misztikus jellegétől a számok világát. Megtudhatjuk, hogyan és mire használták a matematikát az ókori népek: az egyiptomiak például arra, hogy kiszámolják, a piramis építőmunkásainak mennyi sör és kenyér jár fizetségként, a görögök arra, hogy már i. e. 550-ben képesek legyenek olyan alagutat építeni, amelyet két oldalról kezdtek el ásni, és a két járat középen valóban találkozott.
Érdekes sztorikat olvashatunk arról, hogyan formálták a matematika történetét Newton olykor kevéssé tiszteletre méltó húzásai, Königsberg hídjai, vagy a londoni kolerajárvány, és mindezek a tudnivalók milyen formában képezik modern hétköznapjaink nélkülözhetetlen alapelemeit. Így a valószínűségszámítás és a statisztika segít kezelni a bizonytalanságot, a gráfelmélet pedig egyaránt szerepet játszik abban, hogy a Facebook képes megjósolni, kikkel fogunk megismerkedni a jövőben, a kutatók pedig azt, mennyire lesz hatékony egy rákellenes kezelés.
A szerző szenvedélyes érvekkel győz meg minket arról, hogy mindenképpen érdemes megbarátkozunk az alapvető matematikai szabályokkal, mert ezek ismeretében hatékonyabban védekezhetünk a ránk zúduló adatáradat ellen, és jobban megérthetjük a közösségi média és a álhírek működését.
Fiala Borcsa: Vele tűrök, vele szenvedek
Olvasás közben elképzeltem Fiala Borcsát, amint éli a maga zsúfolt kis magánéletét, metróra száll, sorban áll a gyerekek bérletéért, krémet választ a drogériában, nézelődik a könyvesboltban vagy ihletet gyűjt a következő receptjéhez a piacon. És közben automatikusan megfigyeli maga körül az embereket, megjegyzi a mondataikat, eltűnődik rajta, kik lehetnek, és miért úgy viselkednek, ahogyan.
Azután a villanások lassan történetekké formálódnak a fejében, és már meg is született Juli, akit halálra idegesít ütyülipütyüliző pasija, Mártika, akit a barátnői önzőségi tanfolyamra íratnak be, Józsi, a leginkább Mekk mesterre emlékeztető kétbalkezes ezermester, vagy Gabi, aki feláldozza magát az anyaság oltárán. Csupa ismerős figura, itt élnek köztünk, mellettünk utaznak a villamoson, ott ülnek a szomszédos íróasztalnál vagy ott laknak a földszint kettőben.
Talán a világuk otthonos ismerőssége miatt is érintenek meg minket olyan mélyen ezek a rövid elbeszélések.
Néhány oldalon komplett sorsok villannak fel, és noha a visszajelzések többségét látva az olvasók inkább nevettek, mint sírtak a sztorikon, a könyv egyáltalán nem az a könnyen, gyorsan felejthető olvasnivaló. Tudom, végső soron ilyen az élet, ugyanazt a helyzetet találhatjuk innen nézve mulatságosnak, onnan nézve tragikusnak.
Nem állítom, hogy kicsordult a könnyem, de a számomra legemlékezetesebb novella hősén tényleg nagyon megesett a szívem. A véletlenül férj című történet főszereplőjéről, Kornélról van szó, aki valóban egy ostoba véletlen miatt sodródik bele a vőlegénységbe, és most úgy érzi, nem hátrálhat ki belőle. Természetesen mindenki úgy rontja el a saját életét, ahogyan akarja, aki mamlasz, mulya, megalkuvó, teszetosza, vagy egyszerűen csak haszonleső, igya meg a levét annak, amit főzött. Én mégis többször azon kaptam magam, hogy Kornél sorsán töröm a fejem, és reménykedem benne, hátha végül az oltár előtt nemet mond.
