„Azonnali visszajelzés a szerzőnek, a kiadónak” – Orbán Jolán a Libri irodalmi díjakról

A 2016 óta kiosztott Libri irodalmi díj ma Magyarország legrangosabb, magáncég által adományozott irodalmi elismerése. A közönség március 25-étől szavazhat a 10 döntős műre, amit 156 könyvből választott ki a Libri által felkért 212 szakember és véleményvezér. A hosszúlista kiválasztásába idén is bevontak iskolákat, diákokat, egyetemi embereket. Ezúttal Orbán Jolán irodalmárt, a PTE BTK Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék oktatóját kérdeztük könyvekről, kedvencekről, trendekről, díjakról.

Ha alkalom adódik, hogy egy irodalmártól kérdezzük meg, mit olvas éppen, azzal élni kell. Orbán Jolán elárulja: épp három könyvet olvas egyszerre, ráadásul mindhárom versenyben van a Libri közönségdíjért.

„Selyem Zsuzsa Az első világvége, amit együtt töltöttünk, Szabó T. Anna Szabadulógyakorlat, Tompa Andrea Haza. És nem is egyedül olvasom, hanem a másodéves kínai hallgatókkal az Irodalmi interpretációk óra keretében,

ahol eddig Mészöly Miklós, Nádas Péter, Esterházy Péter, Kertész Imre, Bodor Ádám, Borbély Szilárd, Krasznahorkai László, Tóth Krisztina, Darvasi László szövegeit olvastuk.” Orbán Jolánt arra is megkérjük, meséljen arról, ki a kedvenc magyar írója általában – és ki a kortársak közül.

„Csokonai Vitéz Mihály az első költő, akit én fedeztem fel a magam számára még általános iskolás koromban. Nemcsak a kötelezőket olvastam el tőle, hanem mindent, amihez hozzáfértem. A nyelvfelfogása, a költészetfelfogása, a világfelfogása tetszett nekem. Ha jól meggondolom, akkor és ott alakult ki az a filozófiai és elméleti megközelítés, amely máig meghatározza az irodalomhoz való viszonyomat. Mindig is sokat olvastam, amiként édesanyám is, akitől az első könyveket kaptam ajándékba, és aki gyakran kért meg arra, hogy vegyek ki neki könyveket a falunk, Csíkszentmiklós könyvtárából. Jókai, Mikszáth, Krúdy, Kosztolányi, Móricz, Kaffka Margit, Szabó Magda, Sütő András, Kányádi Sándor könyveit vittem haza nagy büszkén édesanyámnak. Azóta is minden alkalommal könyvet ajándékozok neki. Legutóbb Elena Ferrante regényeivel leptem meg.”

Az irodalmár kedvenc költője József Attila és Pilinszky János, ami pedig a modern és kortárs magyar irodalmat illeti, sorolhatná a kedvencei neveit, mondja, de félő, hogy napestig tartana a névsorolvasás… „Ezért csak párat szeretnék kiemelni, így Ottlik Géza, Mészöly Miklós, Nádas, Esterházy, Lengyel Péter szövegeit a prózaírók közül, de ott van Parti Nagy Lajos, Kukorelly, Bodor, Borbély, Tóth Krisztina, Darvasi László, Dragomán György, Szabó T. Anna, Tompa Andrea. Deres Kornélia, Pollágh Péter, Nemes Z. Márió, Varró Dániel, Terék Anna és így tovább.”

Orbán Jolán a magyar irodalom aranykorának a Nyugatot és a kortárs irodalmat tartja.  „Esztétikai mércével mérve mindkét időszakban világszínvonalú a magyar irodalom kérdésfeltevését, problémaérzékenységét, poétikai megformáltságát illetően egyaránt – fogalmaz a szakember.

– A magyar irodalmi szövegek külföldi kritikai fogadtatása nagyszerű, a legrangosabb folyóiratok beszámolnak a fordításokról, a Die Zeit éppúgy, mint a Le Monde, a New York Times Review of Books vagy éppen a Times Literary Supplement.

„A Libri irodalmi díj az olvasó azonnali visszajelzése a szerzőnek, a kiadónak, az irodalmi életnek. A szerző és az olvasó találkozásának ünnepe. Az olvasás ünnepe. Soha nem olvastunk ennyit, de soha nem olvastunk ilyen gyorsan. A szépirodalmi szövegek esetében nem működik a gyorsolvasás. A zsűri tagjai az első mélyolvasók, akik esztétikai szempontok alapján mérlegelnek, így az olvasó már mélyolvasáson átszűrt jelölési listát kap, ez alapján választhatja ki a maga számára legfontosabb könyvet. Minden évben figyelemmel követem és várom az eredményhirdetést. Azt kívánom a Libri irodalmi díj kitalálóinak és jelenlegi képviselőinek, hogy minél hosszabb ideig fennmaradhasson az olvasók nagy örömére.”

Fotó: Dittrich Éva

Az idei Libri irodalmi díjak jelöltjeire itt szavazhat.