Ezt azért kevesen hitték volna: Vlagyimir Szutyejev szovjet-orosz író és rajzoló Vidám mesék című könyve 2022-ben éppoly népszerű, mint az 1950-es, 1960-as években; az először 1962-ben kiadott Gőgös Gúnár Gedeon ma ugyanúgy kedvelt olvasmány – és írástanulási segédlet –, mint annak idején; ahogy Fekete István regénye, a Vuk – amelyet egyébként 1940-ben adtak ki a Csí című gyűjteményes kötetben, önállóan csak 1965-ben jelent meg – sem veszített frissességéből és közkedveltségéből. (Jó, a Vuk esetében ez kevésbé meglepő, köszönhetően részben a könyvből készült zseniális rajzfilmnek is.)
Akárhogy is: izgalmas jelenség, hogy a mai sikerlistákon több 60-70 éves könyv is előkelő helyen szerepel. Természetesen méltán – ám látva az elképesztő konkurenciát, az évről évre kiadott, sokszor szintén magas színvonalú „trónkövetelőket” ez akkor is nagy dolog.
Vlagyimir Grigorjevics Szutyejev 1903-ban született Moszkvában, és ott is hunyt el 90 évvel később. Amellett tehát, hogy nagy és mozgalmas idők tanúja volt, bőven jutott számára idő komoly és nagy hatású életmű létrehozására. És Szutyejev nem is tétlenkedett: reklámplakátok és filmplakátok készítésével kezdte, majd rendező, forgatókönyvíró és animátor lett. Végigharcolta a második világháborút, utána pedig elsősorban könyveket írt és rajzolt. Világhírű lett többek között híres kutyafigurája, Pif révén, de egyéb művei is sikert arattak a szocialista táboron belül és kívül egyaránt, munkáit 36 nyelvre fordították le az évek során.
A Vidám meséket fellapozva rövidebb-hosszabb, bájos és tanulságos kis (állat)meséket találunk, amelyeket remek rajzok illusztrálnak. Utóbbiakon látszik az animációs múlt: szinte bármelyik megállná a helyét egy rajzfilm kockájaként is. De jók a történetek is. A kisrécéé és a kispipié, a három – szürke, fekete és fehér – kiscicáé, a gomba alatt az eső, majd a róka elől menedéket kereső erdei állatoké. Szutyejev állítólag ugyanolyan ügyes volt a bal, mint a jobb kezével, és képes volt arra, hogy míg az egyikkel írt, a másikkal rajzolt. Ha így volt, ha nem, kis meséi kompaktak és nagyon látványosak. Ráadásul a szülők számára is rejtenek izgalmakat – például az egyik mesében háttérként felbukkanó plakát, rajta a „Vosztok” űrhajóval, amely száll fel, a végtelenbe, testén CCCP felirat…
Szintén fontos a rajz szerepe a Gőgös Gúnár Gedeonban, amely 2022-ben lett éppen 60 éves. Szerzői nem akárkik. Az illusztrációkat Lukáts Kató, a szöveget Varga Katalin jegyzi. Lássuk előbb, ki volt Lukáts!
Lukáts Kató 1900-ban született, és – Szutyajevhez hasonlóan – 90 évet élt. Elsőrangú plakáttervező volt, számos, az art deco irányzatba sorolható reklámgrafikáját – a Palma ragasztót, a Stühmer csokoládét, a Tungsram villanykörtéit és sok más terméket népszerűsítő munkákat – minden bizonnyal az olvasó is ismeri. Később foglalkozott árucsomagolás-tervezéssel, dolgozott a gyomai Kner Nyomdának, de ő tervezte 1948-ban a Kossuth-díj oklevelét is. Férje, Kaesz Gyula neves építész és belsőépítész volt, barátjukkal, Kozma Lajossal is dolgoztak olykor közösen.
Lukáts Kató a második világháború után aztán csak könyvtervezéssel és könyvillusztrálással foglalkozott – maradandót alkotva ezen a területen is. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó állandó munkatársaként több tucat kiadványt illusztrált, íme néhány, messze a teljesség igénye nélkül: Ablak-Zsiráf, Benedek Elek Világszép Nádszál kisasszonya, a Zengő ABC Móra Ferenctől, Móricz Zsigmond Iciri-picirije, Nemes Nagy Ágnestől Az aranyecset, vagy éppen Ortutay Gyulától a Tündér Ilona.
Alkotótársa, Varga Katalin József Attila-díjas költő volt, dolgozott – szerkesztőként, majd főszerkesztőként – a Szépirodalmi Könyvkiadónál, szerkesztette a Kentaur és az Olcsó könyvtár sorozatot, de „örök” hírnevet alighanem a Gőgös Gúnár Gedeon és a Mosó Masa mosodája szerzett neki. A mesekönyv általános iskolák első osztályosainak íródott, célja, hogy elősegítse az olvasástanulást – ám már óvodáskortól is jó olvasmány, és másodikosoknak-harmadikosoknak is pompás szórakozást nyújt. A rajzok mellett főként a remek versikék miatt, melyek mindig egy-egy betű elsajátítását szolgálják.
A „s”-ét például ez: „Süt a mama, süt. / Süt a mama, süt. / Sárikának, / Márikának / süt a mama, süt. // Süt a mama, süt. / Süt a mama, süt. / Túrós rétest, / mákos rétest / süt a mama, süt. // Rétest ettem kettőt. / Te is ettél, kettőt. / Kis Kelemen / s Zakariás / evett tizenkettőt.” Az „n”ét pedig? „E nő Nemes Natália. / Lova neve Vanília. / Kék mente van Natálián. / Ezüstkantár Vanílián. / Sátorlakók. Este kelnek, / és zenére menetelnek. / Miért? – ámul Rozália. / Elárulom! – kiált Nina. / Műlovarnő Natália. / Kezes társa az ő lova.”
A több mint 50 kiadást megért, első megjelenése óta majd hárommillió példányban eladott Gőgös Gúnár Gedeon szövegét az 1960-as, 1970-es években többször is módosították, függően attól, a tananyagban miként szerepelt az olvasástanítás.
Az első kiadásokban a kezdőknek szóló részeknél még piros kisbetű szerepelt a mondatkezdő nagybetűk helyén – mivel a nagybetűket akkor később tanulták a gyerekek. Amikor ez megváltozott, a mondatok a Gőgös Gúnár Gedeonban is nagybetűvel kezdődtek. Érdekes, a műre jellemző megoldás az is, hogy az első fejezetek még jóval nagyobb betűvel vannak szedve, mint a könyv utolsó felében lévők – ahogy ugyanis haladnak előre az olvasás elsajátításában, az elsősök annál kisebb betűket is képesek már befogadni.
„Mit hozzak? Ludat vagy kacsát? – Ludat is. Kacsát is… És kakast is!” Nem sok ember élhet Magyarországon, aki ne ismerné ezeket a sorokat Pogány Judit elragadó hangján, a Fekete István Vuk című állatregényéből készült rajzfilmből. Bár éppen ez a párbeszéd így nem szerepel az író eredeti művében, a rajzfilm számos részletet szinte egy az egyben átemelt. Így a tévéképernyőn és a könyvlapokon is módunk van rácsodálkozni Fekete gyönyörű stílusára, leírásaira.
A Vuk így kezdődik: „Lefelé hajlott a nap. Búcsúzóul betekintett még az erdőbe, hol hosszúra nyúlt az árnyék, és a szelíd szemű gerlék halkan kurrogtak. Vörös fényben úszott a fák dereka; hazafelé zümmögtek a méhek, és csengő madárdal fuvolázott ezer hangon. Aztán halkult az ének, és amikor túl a dombon üszkös felhőhamu maradt az égő fény helyén, már csak a feketerigó nótázott tavaszos jókedvvel, de hát ő megrögzött korhely volt, aki nem törődött az erdő véleményével.”
Fekete István a magyar „erdész-vadász irodalom”-nak is nevezhető műfaj legismertebb képviselője – példányszámait tekintve Jókai Mór népszerűségével vetekszik. Csodás táj- és természetleírásai mellett rengeteg fantasztikus és találó állatnevet is köszönhetünk neki – csak a Vukból ott van többek között a Karak, a Kag, az Íny, a Csele, a Csusz, a Kurri, a Kurra és a Nyaú.
A Vuk nem „egyszerű” mese. Felnőtteknek éppoly élvezetes olvasmány, mint gyerekeknek.
Maga az írott szöveg – a rajzfilmtől eltérően – jóval mélyebben, kevésbé sematikusan mutat rá állat és ember viszonyára, a „simabőrű” helyére a világban. A regény Vukja is kevésbé cuki, mint a rajzolt – de attól még nagyon is szerethető. Már-már rendes fejlődéstörténetet olvasunk alakuló, a tapasztalataiból tanuló főszereplővel, aki útja során találkozik jóval és rosszal, és végül érett, kiforrott (róka)személyiséggé válik.
Ha pedig valakinek tetszik a Vuk – akár most, felnőtt fejjel újraolvasva –, annak érdemes lehet megismerkedni az író többi állatregényével is: az egy gólyáról szóló Kele, az egy vidra életét bemutató Lutra vagy éppen az egy bagoly élettörténetét felelevenítő Hú szintén nagyon izgalmas utazást kínál a természet világába.
Kiemelt kép: Fortepan, Urbán Tamás