Tom nem állt éppen mintagyerek hírében. Jól ismerte a mintagyerekeket, és kellőképpen utálta is őket. Így hangzik Mark Twain Tom Sawyer kalandjai című művének tételmondata, amiből kiderül: a főhős alighanem vásott gyerek lehet, aki nem riad vissza némi rosszalkodástól.
És akkor nagyon finoman fogalmaztunk. Tom Sawyer megátalkodott csínytevő, az iskolát kerüli, a vasárnapi iskolában lényegében egy sort sem tudnak a fejébe verni a Bibliából, őt nevelő nénikéjét rendszeresen becsapja. Viszont: okos, ügyes, ravasz, helyén van a szíve, és a sok huncutság, amit elkövet, még véletlenül sem valamiféle gonoszságból fakad.
Az amerikai író nagyon szerethető figurát alkotott; olyannyira szerethetőt, hogy Tom ma, bőven száznegyven évvel megszületése után (a regény először 1876-ban jelent meg Amerikában) ugyanolyan népszerű és közkedvelt, mint ötven, vagy éppen száz évvel ezelőtt. (De nem 1876-ban: a Tom Sawyer kalandjait először alig vették az olvasók, később azonban Twain egyik – üzleti értelemben véve is – legsikeresebb alkotása lett.)
Mark Twain már befutott, ismert író volt, amikor megalkotta a Mississippi melletti kisvárosban, St. Petersburgben felnövő és csintalankodó fiú alakját.
Sokat merített saját múltjából: ő maga Missouri állam Hannibal nevű városkájában töltötte gyerekkorát, ugyancsak a folyó mellett. És bár annyira rossz talán nem volt, mint hőse, kalandokért neki sem kellett a szomszédba mennie. Life on the Mississippi (Élet a Mississippin) című önéletrajzi könyvéből kiderül, hogy akkoriban ő is, kortársaihoz hasonlóan, meglehetősen szegény volt, ugyanakkor eszményien szabad: a város, a környék, a folyó megannyi izgalmat és érdekességet kínált.
Nem véletlen hát, hogy a Tom Sawyer kalandjaiban megjelenő gyereksereg tagjai többnyire szintén kissé ágrólszakadtak, ám égetni valóan rosszak és zabolátlanok is. Ha úgy adódik, kincseket cserélnek: döglött patkányt, aminek madzag van kötve a végére, hogy jól lehessen pörgetni, narancshéjat, fél szájharmonikát, lakatkulcsot lakat nélkül, ebihalat, bicskanyelet, félszemű macskakölyköt, efféléket. Azokat a fiúkat pedig, akiken cipő van – ráadásul hétköznap! – eleve gyanakvással szemlélik. Szeretnek verekedni, háborúzni, de nem szeretnek iskolába járni.
Tom a legfifikásabb közöttük – a világirodalom egyik legismertebb jelenete a kerítésmeszelés (Amerikában a múlt században még emlékbélyeget is kiadtak róla). Az, ahogyan a fiú ráveszi haverjait a rá eredetileg büntetésként kirótt meszelés átvállalására, magába sűríti a főhős személyiségét.
Persze önmagában az, hogy valaki rá tud szedni másokat, még kevés lenne az (irodalmi értelemben vett) halhatatlanná váláshoz.
Tom elképesztő ügyekbe keveredik – legtöbbször barátjával, a később önálló kötetet is kapó Huckleberry Finn-nel együtt –, amelyekből kiderül, hogy legalább olyan bátor, mint amekkora kópé (sőt). Barátjával véletlenül szemtanúi lesznek egy gyilkosságnak, amelyhez a környék hírhedt gazemberének, Indián Joe-nak is köze van, és végül segítenek is az ügy felderítésében és Joe rács mögé juttatásában.
De feledhetetlen az a kaland is, amikor Finn-nel és Joe Harperrel elköltöznek a Mississippire egy szigetre, hogy ott kalózként éljenek; erről azonban elfelejtenek említést tenni otthon, így Hannibal város közönsége azt hiszi, elnyelte őket a folyó, és javában gyászolja szegény fiúkat. Akik végül azt eszelik ki, hogy meglepetésszerűen megjelennek saját temetésükön.
Mark Twain kifogyhatatlannak tűnik az ötletekből – Tom alakját nem véletlenül „vitte tovább” a már említett Huckleberry Finnben, illetve a Tom Sawyer külföldön és a Tom Sawyer, a detektív című regényekben. A Samuel Langhorne Clemens néven született szerzőt többek közt ezért – sziporkázó elméjéért, remek történeteiért – tartják az amerikai irodalom egyik megalapítójának, akit William Faulkner egyenesen „az amerikai irodalom atyjának” nevezett. De nagy kedvence volt Ernest Hemingwaynek is, aki úgy vélte, az egész amerikai irodalom a Tom Sawyer folytatásából, a Huckleberry Finn kalandjaiból ered.
És hogy el ne felejtsük: a név! Tom Sawyer létező személy volt, igaz, nem rakoncátlan kölyök, hanem egy San Franciscó-i tűzoltó.
A nagyivó és szenvedélyes szerencsejátékos Sawyer afféle helyi hősnek számított, miután az Independence nevű gőzösön egy hajóbaleset alkalmával 90 utas életét mentette meg. Twainnel 1863-ban barátkozott össze; a három év alatt, amit az író a városban töltött, rengeteget ittak és beszélgettek együtt. „Twain odalépett hozzám, és a vállamra tette a kezét – mesélte a férfi egy későbbi interjúban. – Azt mondja, Tom, írok egy könyvet egy fiúról, akit úgy képzelek el, mint a világ legvagányabb gyerekét.
Tom, szerintem az a srác pontosan olyan, amilyen te lehettél gyerekkorodban.” Sawyer elmondása szerint az ő gyerekkori történetei is belekerültek a regénybe, amelyekről italozásaik közben Twainnek mesélt. Neve felhasználására, derül ki egy másik korabeli interjúból, azzal bólintott rá: „Rendben, írj bele a könyvedbe, de aztán szégyent ne hozz a nevemre!”.
Kiemelt kép forrása: Reelgood.com
