Utazzunk könyvekkel – Franciaország
Új ízekért és új szerelmekért nem kell feltétlenül a világ másik végébe futnunk, Európán belül is számtalan vonzó menedéket találhatunk. Például Franciaországban.
Új ízekért és új szerelmekért nem kell feltétlenül a világ másik végébe futnunk, Európán belül is számtalan vonzó menedéket találhatunk. Például Franciaországban.
Az olvasás és a művek értelmezése a világ megismerésének olyan módja, amely hatással van a hétköznapi élet minden napjára.
Nem csoda, hogy a regényírók szívesen küldik itáliai tájakra a hőseiket, ahol azok rendre beleszeretnek előbb a helyi konyhába, majd valamelyik megnyerő helyi lakosba.
A Mindenki tud rajzolni című, itthon és külföldön is rendkívül sikeres rajzolókönyv alkotóival beszélgettünk. Lehet-e kilenc lába egy tigrisnek? Képesek a pónik megolvasztani a háromszögsárkány
Ha a Mély levegő krimi lenne, már az első oldalon tudnánk, ki a gyilkos. Nem a talány megfejtése az érdekes, hanem a kibontakozó folyamat.
Szóval van valami, ami jól láthatóan konstans a magyar történetben. Valami örök hazai. Hungarikum.
Ez a két kötet úgy néz ki egymás mellett, mint apa és kisfia, és nem véletlenül:
Gárdonyi Géza Ida regénye című műve egy rendhagyó és fordulatos szerelmi történet, ugyanakkor keserédes korkép is
Türingiában meghökkenve fedeztem fel, hogy a Grimm mesekönyvemből ismerős gerendavázas házak nem a grafikus fantáziájának szülöttei.
„A könyvet áthatja a humor mellett a szeretet, a rajongás, amit egy anya és egy kisgyermek iránt lehet érezni apaként.”
Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!