A sorvezető

Fejvesztve

Nem egynapos könyv. Abban az értelemben biztosan igaz ez, hogy nem tudtam egy levegővel olvasni, két nap kellett (köllött) hozzá. És azt sem tudom, az

Tovább »

Váltsuk valóra a meséket! De hogyan?

Egy összetört szívű kislányhoz hívtak karácsony után. A kislány – nevezzük Annának – varázspálcát kért karácsonyra, s bár kapott ugyan egy csillogó-villogó botocskát – amelyet

Tovább »

Hét mocskos nap

Elkezdtem olvasni, és rögtön az elején azt kérdeztem magamtól – néhány oldallal a prológus után –, hogy kibírok-e ekkora fájdalmat, elbírom-e a rám nehezedő mocskos

Tovább »

Sodródás és megalkuvás helyett

Első meseterápiás sikerem kötődik ehhez a meséhez. Pedig akkor, amikor ez történt, még a „meseterápia” szó sem létezett, és álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer majd

Tovább »

A döntés

A magyar származású – de már régóta Amerikában élő – dr. Edith Eva Eger mérhetetlen élettapasztalatához képest meglehetősen későn, 89 éves korában írta és jelentette

Tovább »

A misztikus thriller

Kezdjük ott, hogy olvastam az F-et, aztán (bár sorrendben fordítva íródtak és jelentek meg, azt hiszem) A világ fölmérését. Azt ráadásul úgy, hogy inkább felolvastam,

Tovább »
  • Libri Trend

    Podcast

  • lm.png
    Könyvektől az olvasókig

    Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




    A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.