„Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra” – szól Charles Darwin híres mondata, ami akár Jakupcsek Gabriella új könyvének mottója is lehetne. Az Alul semmi afféle covidnapló – és jóval több is annál.
Az elmúlt két év mindenki számára hozott változást. A járvány miatt home office-ba kényszerülők egyszerre tapasztalhatták meg, milyen az, ha reggelente nem kell kapkodva készülődni, idegesen elindítani a gyereket az iskolába, uzsonnás csomagért, otthon felejtett holmiért visszaszaladni az utcáról, és azt is, hogy hónapok alatt, hogyan lett szépen lassan a pizsama vagy a melegítő minden programunk öltözéke (innen a cím is). Jakupcsek Gabriella sok humorral és iróniával megírt könyvének alapmotívuma és kerete – sok személyes történettel és elgondolkoztató kérdéssel – a pandémia, aminek körbejárása közben a járványhoz kapcsolódóan előkerülnek múltbéli történetek, sőt rövid kultúrtörténeti jegyzetek is, évszázadokkal ezelőtti kolera- és himlőjárványokról, elemi csapásokról, amelyekről már rég elfeledkeztünk.
„A könyv megírásának ötletét a változás hívta elő, érdekelt, hogy ilyen kiélezett helyzetben hogyan állunk a krízisekhez – meséli a szerző.
– A kultúrtörténeti rész azt akarja megmutatni, hogy az emberek hasonló csapásokkal évszázadokon át éltek együtt, egy járvány sokszor része volt a mindennapoknak, csak erről már elfeledkeztünk. Az utóbbi évtizedekben olyan gőggel élünk, hogy nem készült érvényes forgatókönyv egy ilyen helyzetre, azt gondoltuk, ezeket a problémákat már legyűrtük. Aztán jön a hidegzuhany, a felismerés, hogy ja, mégsem, hisz itt áll egy társadalom sok szempontból lebénulva. Folyton gyűjtöm a történeteket, ezekből válogatok és hangolom később egy-egy könyvre azokat, amik megérintenek. Rengeteg emberrel találkozom, már csak a műsoraim kapcsán is, és annyi gondolkodásra késztető történet van.”
A járvány alaposan felforgatta a mindennapokat, sokan most mentek keresztül életük legfontosabb pillanatain, van, akinek kiment a lába alól a talaj, a legtöbben bepunnyadtak, folytatja Jakupcsek Gabriella.
„Furcsa volt megtapasztalni a műsorom kapcsán, hogy elfogynak a történetek. A járvány okozta bezárkózás miatt jóval kevesebb az új élmény, jószerivel csak a múltról beszélgetünk. Látom, hogy fogyunk el, és miként próbáljuk túlélni a jelent pillanatnyi élvezetekkel. Léteznek persze megoldások, ki lehet dolgozni új életstratégiákat, de én nem vagyok sem pszichológus, sem coach vagy tanácsadó, nem vagyok terepen dolgozó orvos, úgyhogy nem tisztem megmondani, mit kéne csinálni.
Én csak kérdéseket teszek fel, és az a célom, hogy a válaszokon velem együtt gondolkozzanak el az emberek. Mindenkinek meg kell találni a saját válaszát arra, hogy mire is használható a vírushelyzet.”
Jakupcsek Gabriella azt mondja, ő végül is szerencsés, hiszen egy hónap híján végigdolgozta ezt az időszakot. Szórakoztatni kellett, hiszen ahogy az emberek beszorultak az otthonaikba, egyre többet néztek tévét, a showbusiness tehát megy tovább. A műsorkészítés körülményei azonban igencsak megváltoztak, erről is találunk néhány sztorit az Alul semmiben.
Gabinak nem volt könnyű elfogadni, hogy miközben a stúdióban naponta akár 25 vendéggel is beszélgetett, és persze ott volt a stábbal is összezárva, betegséggel küzdő édesanyját nem látogathatta. Komoly dilemmákat vetett fel ez a szituáció, ahogyan az ezekhez hasonló kérdésekben mindenkinek saját döntéseket kellett hoznia vérmérséklete, érzései, elköteleződése, hite szerint.
„Egy csomó példát láttam a környezetemben, amelyek félelemből fakadtak: el kellett dönteni, ki veszélyes rád – érdekes módon, akik közelebb állnak hozzánk, kevésbé tűnnek annak –, meg kellett húzni a határokat, kikkel találkozol; volt, aki felmondott a takarítónőjének, volt, aki nem engedte iskolába, edzésre a gyerekét. A könyvben leírom, hogy amikor kitört a járvány, igazán fel sem fogtam, mert éppen békajelmezben ugráltam egy tévéműsorban, aztán egyszer csak én is beszorultam a lakásba. Átéltem azt a hullámvasutazást, amit sokan: az első rémületet, a hozzászokást a helyzethez, az elfogadást, a fásultságot a járvánnyal szemben, a zárások utáni lazítás adta nagyobb szabadságot, ami hozott némi immunitásillúziót, mert már belefáradtak az emberek a folytonos készültségbe.”
A könyvben sok szó esik arról, hogyan nyomja rá a bélyegét a járvány az emberi viszonyokra. Mennyire nehéz érintések, ölelések nélkül, milyen elképesztő űr kezd tátongani a baráti kapcsolatokban,
mit kezd egymással egy addig folyton elfoglalt, egymást alig látó házaspár, mennyire nehéz mindez a kamaszoknak, a kisgyerekeknek; például annak, aki úgy kezdi az első osztályt, hogy nem is találkozik az osztálytársakkal, csak online. Nem is beszélve arról a folyamatról, mit okoz mindez a személyes szabadság korlátozásán túl az egzisztenciális megélhetés terén, egy ország életében, a gazdaságban.
„Engem legjobban a világ beszűkülése zavar, hogy elvész az izgalmassága – mondja Jakupcsek Gabriella. – Világéletemben riasztott mindenféle korlátozás, de számomra az a legrosszabb, hogy sok érdekes feladatról kell lemondani. Ebből persze következhet egzisztenciális szorongás is, de nekem most az fáj a legjobban, hogy annyi jó feladat megy el, amiket szívesen megcsinálnék. Becsapós némely pozitív hozadék is, például, hogy lelassultunk. Való igaz, és ez jó, mert túlpörgés volt, de aztán ősszel behoztuk az egész lemaradást, ámokfutás lett az a 3-4 hónap, amibe megpróbáltuk beletuszkolni egy év elvégzendő feladatait, munkáit. Mindez inkább kármentés, szóval nem lassultunk le, csak átcsoportosítottuk a dolgokat.”
A könyvből azért kiderül, hogy családként mégis profitáltak ebből a kényszerű időszakból. Gabi például átadta a fakanalat a férjének, élvezték, hogy ennyit lehetnek együtt, unoka is született, és bizony soha olyan helyzet, hogy egy férfi meg egy nő ennyit lehessen együtt egy kisbabával, korábban nem volt.
„Az Alul semmi alcíme: Veszélyek és esélyek, ami arra utal, hogy míg főleg az időseknél ez a veszély időszaka volt, és tart még ki tudja meddig, addig sokaknak a covid új esélyeket hozott. Én is elkezdtem angolul tanulni, könyvet írtam, de soha ennyien nem kezdtek el kenyeret sütni, jógázni, meditálni, rég halogatott dolgokat megcsinálni. Rajtunk múlik, megtaláljuk-e a lehetőséget, vagy veszélyként, veszteségként éljük meg ezeket a hónapokat. Fontos, hogy elgondolkozzanak az emberek, kezükbe veszik a kormányrudat, vagy hagyják a hajójukat hánykolódni a tengeren.”
Kiemelt kép forrása: wmn.hu
Olvasd el Jakupcsek Gabriella legutóbbi könyvajánlóit:
Hiánypótló könyv, mert olyan témákat vet fel, amik sokszor tabunak számítanak a nyílt beszélgetések során.
„Bár azt hisszük, hogy sorsunkat magunk irányítjuk, döntéseinket magunk hozzuk, biztosan előfordult már, amikor hagytuk, hogy félrevigyen bennünket az útvonaltervező.”
