Foglalkozott marketinggel és alkalmazott grafikával, volt informatikus, de nevét – illetve a Holden Rose művésznevet – leginkább a kamaszok ismerhetik. Kovács Attila azon túl, hogy ifjúsági kalandregényeket ír, motivációs előadónak is tartja magát, mert olvasásra, tanulásra, az irodalom szeretetére buzdítja a 9-18 éves korosztályba tartozó gyerekeket.
Timo, A lapátos fickó főhőse, általános iskolás, imádja a kvízeket, afféle tipikus kiskamasz, kivéve, hogy éjszakánként egy szellem látogatja. Jobban mondva nem is látogatja, mert otthon lakik velük. Hogy miként lesz úrrá félelmén, hogyan győzi le barátai segítségével a fura kísértetet, ki az a White tanárnő és Kioko – mindez kiderül Kovács Attila egyik új könyvéből…
Közel tíz év alatt tucatnál is több regény, novellák, hangoskönyvek, kiadatlan művek sorakoznak az „életműben”, sőt, a honlapján előkészületben öt könyvterv szerepel. Erre szokták mondani, hogy termékeny író. Mi inspirálja, honnan jönnek az ötletek, illetve egyszerre olyan sok van, hogy öt könyv anyaga gyűlik előkészületben?
Azon szerencsések közé tartozom, akiknek mindig rengeteg ötletük van. És közben azon szerencsétlenek közé is, akiknek mindig rengeteg ötletük van. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy sokat és sokfélét írjak, nem csak prózát. Ugyanakkor mindig sürgetnem kell magamat, hiszen amin aktuálisan dolgozom, az már régi ötlet, közben odatolakszik és vonz az új, ami meg érdekesebb. Több írás születik, mint ami meg tud jelenni, de a fióknak nem írok, inkább úgy gondolok rá, hogy előredolgozom.
Az írás mellett előadásokat is tart gyerekeknek, hogy népszerűsítse az irodalmat. Elkötelezetten hisz még a Gutenberg-galaxisban, amikor szinte minden információt az internetről gyűjtenek be a fiatalok?
Komolyan gondolom, hogy a képzeletünk nélkül nem működhetünk emberként, és azt is, hogy a fantáziánk fejlesztésére a leghatékonyabb mód az olvasás. Hiába talál meg bárki, bármilyen információt a neten, ha nem tudja értelmezni. Sokan nem képesek végigolvasni egy rövidebb cikket, ha mégis sikerül, akkor nem tudják mit olvastak. Hamar elveszik annak számára, aki a tudásmorzsákat nem tudja rendszerezni, összekötni, aki nem lát maga előtt linearitást, aki nem képes rendszerben, összefüggésekben gondolkodni.
Ha valakinek nincsenek alapjai, azon nem segít az internet. Az olvasás ráadásul nem csak információgyűjtés. Tanít egyfajta hozzáállást a dolgokhoz, türelmet, elmélyülést igényel, mint a meditáció. Megértésre és elfogadásra nevel, vagy éppen felszabadít a valóság súlya alól. Most tavasszal tartom az ezredik előadásom. Több tízezer gyerekkel találkoztam eddig több száz településen, és tudom, hogy mindig megtalálja néhányukat a lelkesedésem és csatlakoznak az értő olvasók táborához.
Mik a tapasztalatai mennyit olvasnak a gyerekek, és milyen visszajelzéseket kap tőlük?
Az előadásaim nem a könyveimről szólnak, viszont örömmel látom, hogy egyre többen szorongatják az ölükben valamelyik írásomat, hogy utána dedikáljam nekik. Amúgy a gyerekek, szerintem nagyjából a negyedik osztály végéig nem olvasnak kevesebbet, mint régen. Felsőben veszítik el őket a könyvtárak és az irodalomtanárok. És ezt még a kötelezőkre sem lehet ráfogni, hiszen rengeteg kortárs regény születik számukra, de a rövid videókat, mémeket egyelőre nem lehet legyőzni. A végtelen lazulás, a minden értek illúziójával vegyítve rendkívül csábító, a probléma pedig ijesztően összetett.
Nyilván nem mindegy, milyen témákat ír meg egy-egy korosztály számára. Vannak tabuk például a legkisebbeknek, mennyire lehet érezni, hogy mit szabad és mit nem?
Szerintem lehet erre figyelni és lehet érezni is, hogy meddig mehetek el. Természetesen ahány gyerek, ahány szülő, annyi ingerküszöb, de azért főleg általános iskolás korban eléggé meghatározhatóak az életkori sajátosságok. Például, ha egy fiú-lány viszonyt jól jelenít meg egy írás, az olvasónak máris hitelessé válhatnak a párbeszédek vagy az érzelmek. A világ érthető, a kaland átélhető lesz. Nagyon szeretem a gyerekszemszöget, legtöbbször abból írok. Szeretem, amikor a szereplőm gondolkodik, félreért, hibázik, lebukik, túlkombinál. És azt még jobban szeretem, ahogy a társait, a lehetőségeit, a problémáit vagy a világot látja.
Mennyire viszi bele a saját életét egy-egy könyvbe? Ennyi történet megírása után hogyan kerüli el, hogy ne használja többször is ugyanazt a motívumot?
Nem írom meg a saját életemet, inkább csak ötleteket merítek belőle. A szereplőim élete sokkal izgalmasabb és mozgalmasabb, mint az enyém. Még a bőrükbe sem bújok, inkább láthatatlan szellemként kísérem figyelemmel a bukdácsolásaikat, és közben jól szórakozom. Ez fontos, mert így remélhetem, hogy az olvasónak is tetszik majd a sztori. A motívumok ismétlődését úgy igyekszem elkerülni, hogy változatos könyveket írok. Különböző korosztályoknak, más-más műfajban.
A legtöbbször krimi, vagyis detektívtörténet születik. Két sorozatom is van, a Howard Matheu különös esetei hat kötetből áll, a Nyomozás a Pipacs utcában egyelőre kettőből. De szeretem az urban fantasyt, a steampunkot és a sci-fit is. A legújabb sorozatom a Lapozz és parázz! a 10-15 éveseknek, vagyis a legkevésbé olvasó korosztálynak szól. A kissé borzongató történetek földönkívüliekkel, szellemekkel, vagy a legújabb kötetben a Tükörvándorban, a párhuzamos univerzumokkal foglalkoznak. A sorozat érdekessége, hogy minden kötetnek ugyanaz a helyszíne, mégis egymástól teljesen független történeteket rejtenek. A lapátos fickó és az Azonosított repülő tárgy is Farangó szigetén játszódik, mégis mások a szereplők.
Mikor várhatunk öntől új könyvet?
Második éve dübörög a Petőfi Sándor-emlékév és kapcsolódik hozzá egy előadásom. Ott a költőről, mint influenszerről beszélek, aki gyors karriert futott be és olyan sztár lett, amilyen bármelyik gyerek ma is szívesen lenne. Ez a párhuzam jól működik, nagyon sikeres emiatt az előadás. Valószínű ezért is esett rám a választása a Már tudok olvasni-sorozat szerkesztőinek, és felkértek egy Petőfiről szóló könyv megírására, ami ráadásul kezdő olvasóknak szól.
Hosszú ötletelés után, végül egy detektívtörténetet írtam: Az ifjú Petrovics Sándor elfeledett kalandjai címmel, ami a nyolc és fél éves költő sárszentlőrinci kisgimnáziumába repít vissza, 1831-be. Ott padtársával, Sass Pistával, aki később orvos lett, izgalmas nyomozásba keverednek. A címe, A csontváz óra és valós szereplők, korabeli beszámolók és igazi helyszínek ihlették. A Móra Kiadó márciusi kínálatában már fellelhető lesz.
Kinek mutatja meg először a kéziratot, van esetleg a családban, a gyerekek közt „konzultánsa?” Teszteli rajtuk a készülő könyvet?
Előfordul, hogy felolvasom a gyerekeimnek a készülő regényemet, de olyan is volt, hogy nyomtatásban találkoztak vele először. Illetve nem feltétlenül az ő korosztályuknak írok, így ez nem is mindig megvalósítható.
Nem érzi azt, hogy a gyerekirodalom amolyan mostohagyerek az irodalmon belül, illetve az írók körében?
A kérdésben ott a válasz. Szerintem attól, ha egy asztalos gyerekméretű széket készít, még nem lesz kevésbé asztalos. Egy jól megírt gyerekkönyv lehet, hogy nem elég az irodalmi Nobelhez, de egy mélyenszántó szépirodalmi remekművet sem lehet felolvasni a 3.C-ben. Az az író, aki szerint a gyermekirodalom valami mostohagyerek, annak inkább magával van baja.
Mit olvasott gyerekként?
Minden érdekelt. Az olvasásra felsősként kaptam rá és a középiskolában húzott be igazán. Tény, hogy a koleszban nem volt tévé, nem volt mobilunk, sem internet, szóval így könnyű sokat olvasni. Szerettem a képregényeket és a kalandregényeket is. Aztán kamaszkoromban már krimit és horrort is olvastam.
Milyen gyakran olvas most? Van ideje rá az írás mellett?
Szeretek olvasni, de tényleg kevés rá az időm. Nem csak írok, sok idő megy el a fellépések szervezésével, a közösségi oldalak gondozásával. Videózom és cikkeket írok, aztán sokat utazom, hiszen félévente 30-40 helyszínre viszem a produkciót. Jelenleg öt előadásom fut, három az olvasásról, egy Petőfiről, egy Adyról. Az írás egy teljes állás, a szervezés és az előadások egy második állás és emellett családom is van. Ez az egész mit sem érne, ha közben pont az én gyerekeim nem kapnának belőlem eleget, ha nem igyekeznék, hogy jó apa legyek.
Ki vagy kik a kedvenc írói, könyvei?
Jelenleg egy John Scalzi könyvet olvasok, de szeretem a 19. századi klasszikusokat, olvasok az oktatásról, az univerzumról és kortárs gyerekirodalmat is. Száznál is több könyv vár arra, hogy sorra kerüljön.
Milyen gondolattal, mottóval buzdítja olvasásra a gyerekeket?
Ha nem is mottó, inkább amolyan bíztató felkiáltás, miszerint: Azt olvasok, amit akarok! – Ezt az előadásaimon a gyerekek hangosan, kórusban is kiabálják. Számomra ez azt jelenti, hogy ha valami nem tetszik, ne olvasd el. Helyette keresgélj és találj olyat, ami érdekel, mert azt majd szívesen és örömmel olvasod. Hiszen enélkül az egésznek semmi értelme.
Kiemelt kép: Holde Rose alias Kovács Attila Facebook oldala