„Ha volna két életem” – ismerős érzés, annak idején a Piramis együttes is megénekelte. Az első könyves Spáh Dávid is elgondolkozott a dolgon, és megírta a Még egyszert. De valóban nagyon máshová jutunk egy másik életlehetőséggel? Van, aki talán…
Mi van akkor, ha egy negyvenéves, túlsúlyos kreatív igazgató, egyúttal szorongó, kissé arrogáns háromgyerekes családapa kap egy újabb esélyt leélni az életét? Egy félrelépéssel indul a 2.0, de a félrelépés a legkevésbé fontos és érdekes ebben a regényben. Mi történik velünk, ha kihívjuk magunk ellen a sorsot? Lehet máshogy élni? És vajon jutalom vagy büntetés a vége? Többek között ezeket a kérdéseket feszegeti az író, akinek félig-meddig alteregója is a könyv főhőse. Derűs humor és maró gúny kíséri az olykor csetlő-botló, máskor nagyon is határozott Barna kísérleteit arra, hogy megússza az életközepi válságot és megélje, feldolgozza a generációjára is jellemző szorongó útkeresést.
Azt olvastam a könyvről szóló információk után kutatva, hogy a történetet egy régi osztályfénykép ihlette. Mesélnél a keletkezéstörténetről?
Így igaz. Az első karantén alatt, 2020-ban az unokahúgom az összes családi fotónkat digitalizálta és erről linkeket küldött a család minden tagjának. Nem aludtam jól, és az éjszaka közepén megpillantottam ezt az osztályfényképet, az elsőt, amin szerepeltem.
Tulajdonképpen azonnal megszületett a fejemben a történet minden lényeges eleme.
Akkor még azt hittem, hogy filmet írok ebből, egy dramaturggal még konzultálni is kezdtünk a fejlesztésről. Ő kérte számon rajtam a főhős minél részletesebb háttértörténetét, ami az első prózai munkámmá kezdte kinőni magát. Ez aztán Benedek Ágotának köszönhetően jutott el Gyuricza Eszterhez, aki úgy döntött, lehetőséget ad egy regény megjelentetésére.
Mennyire fontos a szerző és a főszereplő közötti párhuzam, és milyen dolgokban nyilvánul meg? Hol találkozik Dávid és Barna személyisége?
Az élményeket Barna és Dávid hasonlóan dolgozzák fel, de nem pontosan ugyanazok az élmények érik őket. Három igazán lényeges kapcsolódási pont van kettőnk közt: a születésünk ideje, a testsúlyunkkal kapcsolatos problémáink, és hogy mindkettőnk életére nagy hatással volt az első tanító nénink. Én ugyanúgy kaptam az első ötösömet, mint Barna, ugyanúgy bántalmazott és félemlített meg egy megkérdőjelezhető alkalmasságú asszony, aki valamiért tanítónak állt, ugyanolyan nagy szerepet játszott a szüleim, sőt az egész családom életében az, amit rendszerváltásnak hívunk, de Barna történetén keresztül az események hatása sokkal pontosabban magyarázható.
A mi lett volna, ha… típusú kérdések nagyjából feleslegesek a való életben. Az irodalom azonban lehetőséget ad erre a játékra. Számomra az egyik legjobb mondat a könyvben: „Egy egész életet kaptam. Letöltendőt.” A te életedben milyen fordulópontokra emlékszel, ami, ha máshogy történik…
Eddig az életem legnehezebb fordulópontjairól is úgy érzem, mindig ugyanazt az utat, ugyanazt a tablettát választanám, mint Neo a Mátrixban. Inkább azon gondolkodom el, hogyan is kellene éreznem magam két fordulópont között. Az alapállapottal kapcsolatos felfogásom változott.
Szokták úgy is besorolni az ilyen történeteket, mint felnövéstörténet, fejlődésregény. A Még egyszer mennyiben az?
Nehéz erre úgy válaszolni, hogy az ember ne lője le a poént. Esterházy írja a Harmonia caelestisről, hogy úgy családregény, hogy nem családregény. A Még egyszer kísértetiesen hasonlít egy fejlődésregényhez, aztán mégsem az. De közben meg igen. Kérem a Kedves Olvasót, legyen szíves segíteni a döntésben!
Sok humorral ugyan, de fontos témákat érintesz még: a kiégést, a sorsunk fölötti kontroll kérdését, a mások hibáztatását. Te hogy állsz ezekkel, és mi változott benned a felismerések után?
Úgy állok ezekkel a dolgokkal, hogy nem volt más választásom, mint könyvet írni róluk. Én egy lassú fiú vagyok bizonyos értelemben, azt hiszem, nagyjából 38-39 éves koromig nem éreztem magam igazán felnőttnek. Mindig azt gondoltam, hogy egy gyerek vagyok, akit már húsz éve mindenki felnőttnek gondol, és nem tudja eldönteni, hogy jó ötlet lenne-e lebuktatni magát. Utólag erről például azt gondolom, hogy jobban felvállalhattam volna magamat. A felnőttség élménye friss a számomra, és a kérdésben szereplő életeseményekkel – mint a kiégés, a felelősök keresése vagy a sorsunk feletti kontroll – is segít szembenézni. Jobb felnőttnek lenni, mint gyereknek.
A regényben őszintén és kendőzetlenül jelenik meg a főhős súlyproblémája. Olvasás közben azt éreztem, lehetetlen, hogy ezt valaki olyan írta, aki nem élte át. Milyen küzdelem áll mögötted e tekintetben?
Ezt fontos közügynek tartom. Hatalmas társadalmi probléma a túlsúly, iszonyatos az emberi és a gazdasági hatása is. Éppen ezért elsősorban a megélés gyakorlati és pszichológiai mechanizmusait akartam leírni minél személyesebben. Ezt akkor tettem, amikor az én fogyásom már úgy meglódult, hogy teljesen új ruhatárat kellett vásárolnom, és valóban egy másik ember idegen létformájaként láttam mindazt, ami hónapokkal korábban a hétköznapok kínlódását jelentette számomra.
Mindenki le tud fogyni, ha utánajár, miért is hízott meg.
Rengeteg kárt okoznak például azok a szakvélemények, amik annyiban állnak meg, hogy „el kell menni futni és vissza kell venni a krumpliból.” Komolyan kell venni a probléma eredetének felkutatását, és akkor megélhetjük azt, ami csak rajzfilmekben létezik, hogy tényleg új életet kezdhetünk, mégpedig anélkül, hogy celeb aerobikedzők hívőivé kellene válnunk.
Általános emberi problémát idéz a könyvnek az a rétege, ami a ki nem mondott mondatok fölötti bánkódásról vagy éppen az elszalasztott lehetőségek utáni sóvárgásról szól. Te hogy állsz ezekkel a kérdésekkel, van tanácsod?
Anélkül, hogy filozofálni próbálnék, úgy gondolom, egyszerűbb ezt onnan nézni, hogy minden megragadott lehetőség egyben egy elszalasztott esély is. Hiszen, ha megragadjuk a kormányrudat a karrierünkben, lehet, hogy a macskánkkal soha nem lesz olyan mély a kapcsolatunk, mint amilyen lehetett volna, ha nem ácsingózunk egy topmenedzseri pozíció után. A ki nem mondott mondatokról még sok-sok könyvet lehetne írni. Én imádom őket. Ma már nem frusztrál a gondolat, hogy mit kellett volna mondanom egy adott helyzetben. Kifejezetten szórakoztat.
Lesz folytatása Barna történetének? Ez a kérdés arra is vonatkozik, hogy mennyire osztod meg a figyelmedet a filmes és az írói lét között? Melyik a fontosabb, ha egyáltalán…
Bár ez az első könyvem, én alkatilag mindig író voltam és mindig filmes leszek. Sok tervem van még Barna történetével.
Mit szólt a könyvhöz az ikertestvéred? Érdekes gondolatkísérlet lehet ikrek esetén, hogy ugyanazzal a fizimiskával végül is kétféle élet élhető.
Ez már egy másik regény, ami egyelőre hiányzik a könyvespolcomról.
Kiemelt kép: Libri Kiadó
