Benne van a kedvencem? Gyorsan fellapozom a betűrendes mutatót, és lám, igen: Az élet értelme, 237. oldal.
„Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami. Hát akkor mi? Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet nyomára.”
Ez a parádés kis darab még a rövidke egypercesek között is kurtának számít – de korántsem a legkurtábbnak. Ott van például az 1949.
„Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére halálra ítélték. A kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú meghívott előtt.”
Meg aztán az Ötvenes évek:
„– Elhiszed, apu, hogy tudom a legeslegszebbik nevet a világon? – Melyik az? – Vladimir Iljics Lenin. – Honnan tudod? – A tanító néni mondta. Miért, nem szép? – De szép. – Na látod. Mehetek misére? – Mehetsz. – Szervusz. – Szervusz.”
Örkényt ajánlani egyszerre hálás és hálátlan dolog. Hálás, mert ami ennyire jó, azt örömmel ajánlja az ember, ráadásul – mint fent látjuk – szinte találomra is csak zseniális sorokat lehet idézni tőle. Hálátlan is ugyanakkor, mert mit lehet róla többet mondani, mint épp ezt: hogy zseniális?
Aki elolvassa jóformán bármelyik Örkény-írást – novellát, színdarabot, regényt, vagy épp egyik legnagyobb kedvencemet, a Mese-leveleket, gyermekeinek, Angélának és Antalnak írt leveleit –, rögtön tudja, micsoda kincsre bukkant.
Nemrég a Helikon Kiadó adta ki Zsebkönyvek-sorozatában az író válogatott egyperceseit – vagyis nem az összeset, hanem annyit, amennyi tényleg a zsebünkben is elfér. Hogy mi kerüljön a kötetbe, azt Radnóti Zsuzsa, Örkény özvegye, az író hagyatékának gondozója, illetve Reményi József Tamás válogatta – remekül. A Helikon könyvecskéje annak is élmény, aki szeretné egy-egy városon belüli, vagy azon túli utazásra magával vinni ezeket a szövegeket, de „kapudrog”-ként is tökéletes – ha valaki itt találkozik először Örkény munkáival, garantáltan keresni fogja a többit.
„A mellékelt novellák rövidségük ellenére is teljes értékű írások. Előnyük, hogy az ember időt spórol velük, mert nem igényelnek hosszú hetekre-hónapokra terjedő figyelmet. […] Fontos, hogy a címekre ügyeljünk. A szerző rövidségre törekedett, nem adhatott hát semmitmondó föliratokat, Mielőtt villamosra szállnánk, megnézzük, milyen jelzésű a kocsi. E novelláknak éppily fontos tartozékuk a cím” – írta a Használati utasítás című, voltaképpen az Egypercesek2732423 előszavának tekinthető szövegben Örkény, és valóban akkor járunk el helyesen, ha minden egyes betűt a fontosságának megfelelően kezelünk. Az író kevés szóval mond sokat – és bár a novellák elolvasása olykor csak egy röpke perc, gondolkodni még hosszan lehet rajtuk.
Az 1912-ben született Örkény élete bővelkedett groteszk, és csak jó adag fanyar humorral elviselhető fordulatokban, így talán nem csoda, hogy épp az abszurd műfajában teljesedett ki később.
Jómódú zsidó családba született, édesapja patikus volt. A piaristáknál érettségizett, majd vegyészmérnöknek tanult, ám később átjelentkezett gyógyszerésznek, ekként is szerzett diplomát. (Majd néhány évvel később, külföldi kalandozásaiból hazatérve, vegyészmérnökként is.)
A második világháborúban munkaszolgálatos volt, hadifogságba esett, ahonnan csak 1946-ban tért haza. 1956-ban a forradalom lelkes híve volt, ezért később szilenciumra ítélték, és csak 1963-tól publikálhatott újra. 1979-ben hunyt el.
Arra, miért alakult ki lényegre törő stílusa, Egyperces életrajz című művében ad magyarázatot: „…amit ilyenformán a világra sikerült hoznom – néhány kisebb-nagyobb regényt, öt-hat novelláskötetet, két színdarabot –, úgyszólván titokban írtam, néhány szabad órámban, melyeket sikerült ellopnom a történelemtől. Talál ez az oka, hogy mindig szűkszavúságra törekedtem, rövidségre, pontosságra, a lényeget keresve, sokszor kapkodva, minden csöngetéstől összerezzenve, mert sem a postától, sem más érkezőtől nem sok jót várhattam.”
Az Egyperces életrajz sajnos nem szerepel ebben a kötetben, ám az Arról, hogy mi a groteszk, igen. „Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni. Köszönöm. Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról. Íme, a világ fejtetőre állt.”
Ebből a pozitúrából nézni a világot csodálatos dolog, ha pedig Örkény István fogja közben a kezünket, még csodálatosabb, ráadásul nagyon élvezetes is.
