A könyvkiadók számos módon igyekeznek segíteni abban, hogy a négy fal (vagy a kertet határoló négy kerítés) közé szorult gyerekek és fiatalok jól és értelmesen tölthessék el az ölükbe hullott rengeteg időt. A Kolibri Kiadó például olyan könyveket szedett össze, amelyek az otthontanulásban is használhatók. Második rész.

Kemény dió a matematika. Bár az elhivatott matektanárok nyilván tiltakoznak, ha ezt mondjuk, de a számtan és a mértan elvontsága, bonyolultsága miatt mégiscsak nehezebben verhető bele egy diák fejébe játékos formában, mint a történelem vagy az irodalom.

Vagy mégsem? Rebecca Rapaport Gyerekjáték a matek című könyve egyenesen azt állítja, hogy bebizonyítja,

milyen izgalmas és élvezetes is valójában a matematika.

Ezt több mint 50 játékos feladat segítségével teszi, és közben olyan titokzatos területekre is elkalauzol, amelyekre egyébként általában csak képzett matematikusok merészkednek. A könyv tárgyához méltón jól és logikusan felépített: a fejezeteket nem muszáj sorrendben olvasni, bárhogy lehet haladni köztük, ha pedig mégis akad bennük egy-egy részlet, amely korábban már szóba került, az könnyen visszakereshető, így sosem tévedünk el.

De hogy egzaktabbak legyünk a gyakran nagyon is absztrakt mateknál, lássunk egy konkrét példát! Az első fejezet a prizmát mutatja be. Az olvasó fogpiszkálóból és cukorkából maga is összerakja a formát, és mire minden lehetőségen végigment, érteni fogja, mi az a hasáb (ez a prizma másik neve – önök tudták?), és amikor majd a matekórán, egy füzet vagy tankönyv lapjain találkozik vele ismét, alighanem kevésbé ijed meg tőle, mintha akkor látná először.

A zseniális Roald Dahl (a Charlie és a csokigyár, A barátságos óriás és megannyi sikerkönyv írója) meg az ő kedvenc rajzolója, Quentin Blake, az illusztrátor, akit lovaggá ütöttek munkásságáért: jó kis elegy, nem igaz? Főleg, hogy az alkotópáros eredetileg 1981-ben megjelent könyve szokatlan területre, a kémia világába tesz kirándulást. A Georgie csodás kísérletei egy Dahlhoz méltón morbid és vicces keretmesébe ágyazva (egészen röviden: Lápi Georgie létrehozta a saját csodaszérumát, hogy móresre tanítsa undok-utálatos-hörgős-morgós nagyiját)

néhány valódi, fölöttébb érdekes tudományos kísérlet elvégzését mutatja be.

Ott van például a „Készítsd el a saját vulkánkitörésed” című fejezet robbantásos kísérlete. A szerző előzékenyen figyelmeztet, hogy „ezzel a kísérlettel nagyon gyorsan nagyon nagy kupit csinálhatsz, szóval inkább a szabadban, esetleg egy nagyobb tepsiben vagy tálban építsd fel a vulkánodat”. Mi lesz itt? Látva a hozzávalókat, nagyjából sejthetjük azért: a vulkánunkhoz kell egy kisebb műanyag palack, aztán szódabikarbóna, barna modellezőgyurma, keverőtál, ételecet, piros ételfesték, mosogatószer, szódabikarbóna, konyhai törlőkendő és vécépapír, valamint befőttesgumi.

Nem lőjük le a poént, de annyit elárulhatunk: a kísérlet teljesen veszélytelen, viszont nagyon látványos, és Dahl röviden azt is leírja a végén, mi miért pezseg, folyik és fortyog úgy, ahogy.

Nos, Dahlé tényleg őrült izgalmas könyv, de a fő kedvencünk még csak most következik. Katharina von der Gathen és az illusztrációkat jegyző Anke Kuhl olyan biológiai művet tett le az ifjú olvasók asztalára, amiért minden merész, vicces, okos, és tudományosan is tökéletesen a helyén van. Némely olvasó bizonyára emlékszik az ásításra ingerlően unalmas biológiaórákra, amelyeken virágnyelven próbálták a fejébe verni az állatok szaporodásának titkait.

Ez a könyv egyvalamivel biztosan nem vádolható: azzal, hogy virágnyelven szólna.

Viszont tényleg mindent elmond arról, melyik állat vehető le a lábáról egy szép szerelmes dallal, vagy ki az, akinek csak az ajándékok számítanak. Esetleg, hogy hogyan harcol az izomagy pézsmatulok a kiválasztottjáért. Ha ellenben valakit az a kérdés feszít, hogy milyen anyuka a hátizsákos óriás-tutajpoloska, és milyen az élet egy szurikátacsaládban, ugyancsak válaszokra talál a könyvben.

Kedvcsinálónak íme egy részlet a szexmániás erszényesmenyétről:

„Amint a hím erszényesmenyétek ivarérettek lesznek, begerjednek, és onnantól nincs megállás. Minden évben ugyanabban az időben giga szexpartit rendeznek Délkelet-Ausztráliában. A hímeket egyetlen cél vezérli: minél több nősténnyel párosodni, órákon, napokon át. A hormonok teljesen átveszik fölöttük az irányítást, még enni-inni is elfelejtenek, csak fel-le rohangásznak az erdőben. A rengeteg szex persze alaposan lestrapálja őket, de még akkor sem hagyják abba, csak hajkurásszák az újabb és újabb nőstényeket. A hímek pár nap alatt teljesen kikészülnek, és rövid idő múlva szörnyű kínszenvedések közt feldobják a pacskert.”

Botrányos? Ugyan: higgyük el, egy kellően érett gyerek teli szájjal kacag az ilyen leírásokon – és közben kacagva tanulja meg, milyen bámulatosan összetett a természet ezen a téren is.