Micsoda lista volt! Az öttagú szakmai zsűrinek és a közönségnek sem volt könnyű dolga, ám végül megszületett az eredmény: május 10-én este átadták Magyarország legjelentősebb, magáncég által alapított irodalmi elismerését, a Libri irodalmi díjat.

Bereményi Géza Magyar Copperfield, Grecsó Krisztián Magamról többet, Halász Rita Mély levegő, Háy János A cégvezető, Jászberényi Sándor A varjúkirály – Nyugati történetek, Kiss Tibor Noé Beláthatatlan táj, Nádasdy Ádám A szakállas Neptun, Selyem Zsuzsa Az első világvége, amit együtt töltöttünk, Szabó T. Anna Szabadulógyakorlat és Tompa Andrea Haza című műve szerepelt a Libri irodalmi díjak tízes listáján. A szakmai zsűri (Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba), illetve a közönség ezek közül választhatta ki 2021 Libri irodalmi díjasát és irodalmi közönségdíjasát. Közel 21000 szavazat érkezett az olvasóktól.
A díjazottak 2-2 millió forintot, a díjazott könyvek pedig 30 millió forint médiatámogatást kapnak.

„Alaposan elolvastuk a tíz könyvet, és mindegyikben találtunk sok értéket, érdekességet, jó és szerethető dolgokat” – mondta a díjátadón Károlyi Csaba. Az irodalomkritikus a szakmai zsűri által a legjobbnak választott könyvet, Bereményi Géza Magyar Copperfieldjét méltatta.

„Az idén az öttagú zsűri egyöntetűen, teljes egyetértésben, ellenvélemény nélkül szavazta meg a díjat annak a könyvnek, amelyet a legerősebbnek gondol – fogalmazott Károlyi Csaba. – Megjelent tavaly egy tüneményes mű, amelyet nehezen tud nem szeretni, aki elolvassa, és szakmailag is vitán felül kiváló. S bár azt valljuk, nem az írói életművekre figyelünk, az a könyv, amelyet most díjaztunk, mégis összefog, megkoronáz egy életművet. Szerzője elbeszélésekkel kezdte, aztán írt drámát, filmforgatókönyvet, dalszöveget, filmet rendezett, színházi ember is lett, végül visszatért az irodalomhoz. Megírta önéletrajzát, illetve annak első kötetét, eljutott már az érettségiig.

Igazán érett „életregénnyel” ajándékozott meg minket. Nem bonyolítja túl, higgadt, semleges és világos a fogalmazásmód, nem nosztalgikus, nem érzelmes, nem tragikus, hanem plebejus a nyelv.”

Bereményi könyvében, mondta el Károlyi Csaba, ott van a háttérben a Kádár-kor hangulata, ott vannak Budapest utcái, terei, házai, udvarai, a Teleki téri piac, Pápa városa a gimnáziummal, és „ó, a régi, ó, a Balaton”, az is ott van.
„A főhősnek nem volt könnyű gyerekkora, miként szegény Copperfield Dávidnak sem, valahol mégis szép volt, ami volt – zárta laudációját az irodalomkritikus. – Aki visszaemlékezik, hajdan a Vetró névre hallgatott, majd Rozner lett, hogy aztán Bereményi Géza néven ismerjük és szeressük meg.”

A Libri irodalmi közönségdíjat, immár másodszor Grecsó Krisztián nyerte el. Tavaly Vera című regényét díjazták az olvasók, míg idén Magamról többet című verseskötetét ítélték a legjobbnak a tíz választható könyv közül.
A díjazottat Beck Zoltán méltatta, aki többek közt elmondta:

„A közönségdíj természetéről akarok mondani valamit: mert az értelmezésemben ez nem azt jelenti, hogy az író díjat kap, azt ugyanis ő már, hogy úgy mondjam, megszerezte: éppen azt a közönséget, amely őt olvassa, élteti, és ebben az esetben: díjat szavaz meg neki.

Azzal tehát, hogy ezt a díjat az író elfogadja, inkább vállal felelősséget. Felelősséget vállal az olvasóért, nem csupán saját olvasóközönségéért, hanem az olvasóért általában. Kötelezvényt ír alá arra vonatkozóan, hogy nem akarja kiszolgálni az olvasót, hiszen éppen azért lettek olvasói, mert nem kiszolgálni akarta őket. Hozzá tehát, az olvasóhoz éppen ezzel a világos akarattal maradhat hűséges.”

A díjról, a 155 könyvről, a döntős művekről és a szerzőkről minden információt megtalál itt:

http://www.libri.hu/irodalmidij/

https://www.facebook.com/librikonyvesboltok