Charles Dickens hőse látszólag sosem megy ki a divatból, és ez így van jól. Nem tesz mást, minthogy folyamatosan újjászületik, hogy bemutassa, miként lehetséges a boldogulás egy találékony fiatalember számára viszontagságos történelmi időkben és földrajzi helyeken. Hívták már őt Holden Caulfieldnek, aki a második világháború utáni New Yorkban kóborolt, hívták Demon Copperheadnek az amerikai délen Barbara Kingsolver Pulizer-díjas regényében, de Augie Marchnak is a nagy gazdasági világválság sújtotta Chicagóban Saul Bellow Nemzeti Könyvdíjas remekművében, az Augie March kalandjaiban. Csak egy dolog nem változott: hogy ez a formátum még mindig piszok szórakoztató, és legalább annyira mély.
A többszörös díjnyertes osztrák szerző, Michael Köhlmeier évtizedeket átfogó nagyregényében Copperfield Dávid kivételesen magyarnak születik, Fülöp András néven 1949-ben
és egy különös trauma hatására viszonylag hamar rájön, hogy miben is rejlik az ő igazi tehetsége: lenyűgözően tud hazudni. És kis túlzással meg is születik Joel Spazierer – bár a névadás várat magára, míg a család 1956-ban nem disszidál Ausztriába – hogy elmesélje nekünk nem mindennapi élete történetét, mely egyrészről lebilincselő kalandregény, másrészről filozofikus elmélkedés és átfogó karaktertanulmány egy rendkívül ellentmondásos figurával a középpontban.
A mi Joelünk ugyanis kétségkívül született mesélő, aki bármilyen helyzetet játszi könnyedséggel fordít a maga előnyére, azon az áron, hogy folyton hazudik, manipulál, és e tetteit következetesen végigviszi.
Bár alakja a legkevésbé sem hősies, sőt, még csak szerethetőnek sem nevezhető abban az értelemben, ahogy ezt regénykarakterekre használjuk, mégis különös, hipnotikus erővel bír: az olvasó akaratlanul is elragadtatással figyeli az élete és hazugságai közötti egyensúlyozást, sőt, néha talán még irigyeljük is, amiért a céljai érdekében bátran felvállalja az esetleges kockázatokat.
Köhlmeier briliánsan követi nyomon Joel utazásait, mind fizikai, mind lelki értelemben. A különböző helyszínek, mint Budapest, Bécs vagy Berlin nem csupán színterei, hanem aktív alakítói is a cselekménynek, amelyek különböző kulturális, politikai és történelmi kontextusokat kínálnak Joel életének kibontakozásához. Hatvan év európai történelme elevenedik meg a közel hétszáz oldalon, időbeli és térbeli ugrásokkal, és Joel megbízhatatlan narrációjával, ami szépirodalmi játékosságot kölcsönöz a szövegnek, és tulajdonképpen annak egyik legfőbb egyediségét is adja. A főszereplőnk ugyanis ezáltal nem csupán évtizedeken átívelő történeteket mesél, de lényegében személyes jellemrajzát vázolja fel a vele történt eseményeken keresztül, amitől Köhlmeier regénye egyszerre lesz szubjektív beszámoló és kulcsregény a XX. század fontos történelmi eseményeihez.
Lecsupaszítva a Joel Spazierer kalandjai mélyreható elemzést kínál az emberi természetről, a morális dilemmákról, az identitás változékony voltáról, a szabadság és a felelősség viszonyáról, valamint az emberi kapcsolatok mibenlétéről úgy, hogy folyamatosan megkérdőjelezi az olvasó morális érzékét.
Joel figurája egyszerre taszító és vonzó: bármennyire is elítéljük a tetteit, képtelenek vagyunk teljesen elhatárolódni tőle. Éppen ez a kettősség az, ami az emberi természet összetettségére hívja fel a figyelmet, és arra készteti az olvasót, hogy átgondolja saját értékrendjét.
Kimerítő utazás ez, és nem elsősorban a főszereplőnk a XX. század viszontagságos történéseiben való közvetlen részvétele miatt, hanem az emberi lélek paradoxonjaiban tett nem mindennapi kirándulás okán, ami kimagasló szépirodalmi olvasmányélménnyé teszi a könyvet, és aminek – elfogultság nélkül írom – ott a helye az elmúlt évtizedek legjobb pikareszkjeinek sorában.
Kapcsolódó cikkek:
