Csillagfény egy ház Radovár városában: itt él testvérével, szüleivel és nagymamájával a tizenéves lány, Jona, a Radovár árnyai című regény főszereplője. A toronyház lakásainak ajtaja mellett tábla mutatja, hány pontot ért el az ott élő család: a kemény munka, a jó iskolai teljesítmény és a kiváló magaviselet plusz, míg mindenféle kihágás vagy hiba mínusz pontokat jelent. Egy családtag hibája az egész famíliára kihat.
A Csillagfényben a családi pontszám határozza meg, ki melyik föld feletti, vagy éppen föld alatti emeleten élhet, de azt is, hogy mennyi időt tölthet – egyébként szintén az épületben lévő – parkban. Jona családja a leggyorsabban emelkedők közé tartozik, ám a kamaszlányt egy idő után mégis nyomasztani kezdi életük szabályozottsága, az előírások által a legapróbbakig megszabott létezés. Az, hogy engedély nélkül ki sem szabad lépni a lakásból, illetve hogy tilos állatot és növényt tartani – a vezetés ugyanis minden kockázatot ki akar szűrni, amely a városlakók munkaképességét veszélyeztetheti.
Egy illegális kirándulása közben Jona összefut egy Kilián nevű fiúval, aki a város alatt húzódó régi alagútrendszerben megalapította a Szabad Radovár nevű lázadócsoportot. Céljuk a rendszer megdöntése. Jona a csoportnak és Kiliánnak köszönhetően egyre több különös részletről értesül: a városban rendet tartó Szürke Brigád nemcsak a szeméttől tisztítja meg az utcákat, hanem sokszor a hajléktalanoktól és a „rebellis elemektől” is, azok az idősek pedig, akik a 75 éven felüliek számára fenntartott épületbe kerülnek, nem feltétlenül egy klasszikus idősotthon szolgáltatásait élvezhetik – sőt.
Rémisztő disztópia – valós, vagy majdnem valós elemekkel. Az eredeti holland szöveg megjelenésekor, 2018-ban a Kínában működő pontrendszer még csak tervként létezett, ma már a hétköznapok része. De a Radovár árnyai nem elsősorban ezért jó könyv,
hanem mert amellett, hogy biztos kézzel vonultatja fel a disztópiák kelléktárának számos elemét (sok eredetiséget itt ne várjunk, a műfaj keretei határt szabnak a lehetőségeknek), kiválóak a szereplők, átélhetőek a helyzetek. Az olvasó sokszor tényleg úgy érezheti, hogy Jonával és társaival együtt ebben a szürke, nyomasztó világban közlekedik, ahol a fent leírt, ma – főként mifelénk – még képtelenségnek ható dolgok a legtermészetesebb módon működnek.
Erre példa a ComView is – egy nagy cég, a gyakorlatban már rég nem a politikusok, hanem ez a vállalat irányítja az embereket (és persze a politikusokat is). Ma, amikor egyre gyakrabban olvashatunk a nagy techcégek túlhatalmáról, a ComView egyértelmű társadalomkritika anélkül, hogy szájbarágós lenne.
A szerző, Marloes Morhuis ráadásul becsempész egy-két váratlan fordulatot is a cselekménybe. Nem lőjük le a poént, de az, amikor kiderül, kinek a gyereke Kilian, valódi meglepetés, a meghökkentőbb fajtából. Miután Jona csatlakozik az ellenállókhoz, a történet egyre sodróbb lendületű, egyre izgalmasabb, és az olvasó a végén a körmét is lerágja, míg eljut a – megnyugtató, de azért korántsem habos-babos – végkifejletig.
Jól megírt szöveg a Radovár árnyai (ahogy jó a fordítás is, Varga Orsolya munkája), amely érzékletesen mutatja be a szürke város mindennapjait, dilemmáit.
Például amikor Jona szüleinek dönteniük kell, küldjék-e lányukat úgynevezett „mínuszos házba” a maguk és másik gyerekük érdekében, illetve beadják-e a feleség anyját az „öregotthonba”. „Ne felejtsd el, van még egy gyereked. Ne Jimmynek kelljen megfizetnie, hogy a nővére antiszociális. És mi lesz anyáddal? Havi száz pont. Tudom, hogy még egy hónapig maradna, de már nem engedhetjük meg magunknak.”
