A Pagony Kiadó új könyvsorozatot indított útjára a minap: az Abszolút Töri-sorozatban, mint sajtóközleményükben írják, olyan, kiskamaszoknak szóló regények jelennek meg, amelyek lendületesen, mai nyelven szólnak a gyerekekhez, ugyanakkor megismerhetővé, könnyen átélhetővé teszik számukra a magyar történelem legkülönbözőbb korszakait.
Brr. Amikor mondtam a 11 éves lányomnak – abszolút célcsoport –, hogy nézd, milyen érdekes könyvről írok, A királyné violája, Mátyás király meg magyar történelem élvezetesen, elhúzta a száját. Jaj, ne, történelem! De aztán beleolvasott, és kis idő után úgy kellett kicsavarnom a kezéből.
Mészöly Ágnes írt már majdnem két tucat könyvet gyerekeknek és fiatal olvasóknak. Szövegei flottak, párbeszédei életszerűek, karakterein látszik, hogy ismeri a gyerekek világát és gondolkodását. Sikeres szerző – nyilván nem véletlenül. Sztorijai izgalmasak, mindig megbízhatóan és magas színvonalon szólalnak meg.
Nincs ez másként A királyné violája esetében sem. A történet egy iskolában, az Első Kerületi Vitéz János Nyolcosztályos Gimnáziumban kezdődik.
Először megismerjük a könyv főhőseit, viszonyukat, majd indul a kaland. Kiderült, hogy az iskola udvarán álló ősöreg platánfába rejtett titkos ajtó a múltba vezet. Mátyás korába. De mihez kezd három 21. századi kamasz a nagy uralkodó udvarában?
Nos, hamar feltalálják magukat. Összehaverkodnak Mátyás törvénytelen fiával, amikor pedig a török Dzsem herceg egy különleges hangszert ajándékoz Beatrix királynénak, és a hangszer egyszer csak eltűnik, vele együtt kezdenek nyomozni.
Izgalmas maga a nyomozás is, de A királyné violája többek kínál ennél. A szövegbe rejtve,
szinte észrevétlenül ismerteti meg az olvasót a hatszáz évvel ezelőtti világgal.
És ezt is közérthetően, egyáltalán nem tankönyvszerűen teszi. Mint abban a jelenetben, ahol a kamasz Corvin János „elkésett” házasságáról panaszkodik:
„Beatrix azóta még forróbban gyűlöl, ellenem fordít mindenkit, megpróbál útjába állni házasságomnak… – Minek? – hördült fel szinte egyszerre a három gyerek. Janó ezen úgy meglepődött, hogy teljesen kiesett a panaszkodó, meg nem értett herceg nagyjelenetéből. – A házasságomnak. Amit atyám Bianca Sforzával intéz nekem. – De hiszen… nem lehetsz sokkal idősebb nálunk – mondta óvatosan Betti. – Nemsokára betöltöm tizennegyedik évemet! De királyi családoknál nem szokás az házasulással sokáig várni. Kivéve persze, ha valaki, mint, mondjuk, Beatrix – hangsúlyozta –, nem jó hírű leány. Nem véletlen, hogy tizenhat éves koráig egyetlen kérője sem akadt. Ez már egy pór esetében is igen késő. – Késő? Nálunk tizenhat évesen még kiskorú vagy! Egy sört sem tudsz venni magadnak, nemhogy házasodni… – magyarázta Martin.” |
Bár a kiadó nyilván nem így tervezte, a Pagony új sorozata kifejezetten hasznos lehet most, amikor a célcsoportba tartozó gyerekek tömegei kénytelenek otthon tanulni ahelyett, hogy ezt az iskolában tennék.
A királyné violáját elolvasva anélkül képezik ki magukat Mátyás korából, hogy észrevennék.
Viszont a regény sajnos nem kapható e-könyvként, ezért aki gyereke kezébe adná, kénytelen lesz megrendelni. És akkor jöhet a macera: megérkezik a küldemény, „karanténba” helyezzük, fertőtlenítjük stb. De higgyék el, megéri!