Ha kinéz a dolgozószobája ablakán, mit lát?
Több szobában is dolgoztam már, de mindenünnen fákat látok (diófát, fenyőt, tuját), korán elhatároztam, hogy ez lesz a legfontosabb szempont a lakóhely kiválasztásánál, mert nem tudnék olyan szobában dolgozni, ahonnan nem látszanak a fák meg az égbolt, nekem ezek ugyanúgy a munkaeszközeim, mint a papír vagy a laptop, hiszen azt üzenik: félelem nélkül csak rá kell hangolódnom a világ lélegzetére.
Melyik a könyvespolca legfelső polcán balról a hetedik könyv?
Tizenvalahány könyvespolc van a házban, de azon, amelyik mellett most (a nappaliban) éppen ülök, Cesare Ripa Iconologia című művének reprintje magyarul; a könyv eredetileg 1593-ban jelent meg, a késő reneszánsz és barokk művészet allegóriáinak és emblémáinak tára.
Melyik volt a kedvenc kötelező olvasmánya?
Nem emlékszem, hogy kötelező volt-e, de az Ábel a rengetegben volt az egyik fontos könyv, amit iskolai keretek közt olvastam a nyolcvanas években Kolozsváron.
Milyen ma magyar írónak lenni?
Ha a nagy írókra gondolok, akiktől tanultam, akkor boldogság, hogy az én könyveim is ott lehetnek mellettük a polcon; ha az olvasókra gondolok, akiknek adhattam egy-egy írásommal valamit, akkor nagyon jó, hiszen írni akartam, amióta az eszemet tudom, és az, hogy olvasnak, csak ráadás ajándék; ha a szakma megosztottságára gondolok, akkor viszont nehéz, de nem vagyok nagy társasági ember, úgyhogy kevéssé érint.
A 2020-ban olvasott könyvek közül melyik tette önre a legnagyobb hatást?
Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötetét emelném ki az izgalmas olvasmányok közül, vele a bemutatón is nagyon jót beszélgettünk a színpadon, mert olyan mélységekbe fúr le és olyan magasságokba emelkedik, ahová csak a halálközelség tapasztalata vihet el. Az olvasónak rengeteg erőt ad ez a tisztaság és őszinteség.
Mi volt az első könyv, amit életében olvasott?
Weörest olvastak fel először nekem, de a mesék után az első regény az Egri csillagok volt; nagynéném felolvasta, majd, amikor végzett vele, kezembe vettem, és végigolvastam újra.
Milyen kulturális programot szervez magának elsőként, ha a járványszabályok végre megengedik?
Koncertre megyek, klasszikus hangversenyre, a nagy koncerttermek tágassága és az embertömeg koncentrált közös figyelme hiányzik a legjobban. Ha megtartanák mégis az elmaradt Patti Smith fellépést, amire jegyünk volt, akkor őt nézném meg a legszívesebben, akkora energiája van, ami biztos azonnal feltöltene.