Ha kinéz a dolgozószobája ablakán, mit lát?
Látok mindenfélét a „szobából”, ami dolgozó meg minden egyéb is. Öreg tuját, téglakerítést, vadszőlőt. Látok utcarészletet és földszintes házakat. Leginkább attól tartok, amikor viccelődő arcokat látok, családtagok bekukkantanak és valamit akarnak, én viszont épp dolgoznék és mindent kizárnék. Ma kiraktam egy táblát: Ha megzavarsz, lövök. Rajzoltam rá egy koponyát. Két óráig senki sem mert zavarni.

Melyik a könyvespolca legfelső polcán balról a hetedik könyv?
Itt van vagy nyolc hatalmas könyvespolc, a postás nemrég meg is kérdezte, mivel foglalkozom, hogy ennyi könyvem van. A válasz hallatán egyszerre láttam a szemében a csodálkozást és valamiféle sajnálatot. Balról a hetedik: a fejem fölötti polcot választottam, és mit tesz isten, épp egy női szerző műve az, elég híres asszony, Avilai Szent Teréz A tökéletesség útja és A belső várkastély. A könyv apró szépséghibája, hogy nem az enyém, évek óta nem adtam vissza. De aki ideadta, úgy adta, hogy ő „túl van rajta”. Én még innen vagyok, úgyhogy nem készülök visszaadni.

Melyik volt a kedvenc kötelező olvasmánya?
Fogalmam sincs, nem derült ki, hogy mi kötelező vagy csak úgy mondták a tanárok, hogy jó lenne olvasni. Én valahogy olyan magyartanárokat kaptam, akiknek elhittem, hogy ha valamit el kell olvasni, az akkor biztos jó is. Ez egyébként a nagyon szomorú iskolai tapasztalatomban a legjobb élmény. Amikor már elkezdtem (nagyon későn) olvasni, akkor hirtelen minden tetszett. Balassi, Kemény Zsigmond, Móricz, Nagy István, Kuncz Aladár. Az egyik tanárom direkt olvastatott velünk Petrőczy Kata Szidóniát, bizonyságul, hogy a nők régen is írtak. 

Milyen ma magyar írónak lenni?
(S mindez női kiadásban.) Jó. Én akartam, senki nem kényszerített. Szerintem van rosszabb életpálya. De van „társadalmilag hasznosabb” is. Erre sokszor gondolok, főleg most, járvány idején. A gyógyítás, a szociális munka, még akár a politizálás is. Néha küzdök ezzel a haszontalanság-érzettel. De én nem tudok elképzelni egy olyan világot, amiben nincs művészet, nincsenek festők, színészek, költők, filozófusok. Én hozzátartozom a saját világképemhez. Így aztán meggyőzöm magam, hogy mégis kell az olyasmi is, amit én választottam. 

A 2020-ban olvasott könyvek közül melyik tette önre a legnagyobb hatást?
Tavaly rengeteget olvastam, de relatív kevés regényt. Talán Gershom Scholem, akit most ismertem meg, volt rám a legnagyobb hatással. De jó találkozásom volt Vajda Mihály munkáival, egy romániai és magyarországi túlélő, Sara Tuvel önéletrajzával is.

Mi volt az első könyv, amit életében olvasott?
Nem tudom, biztos valami pöttyös vagy kockás. De az első, amit komolyan olvastam, azt hiszem, 13 évesen, Örkénytől a Babik volt. Nem értettem belőle semmit, de odavoltam érte. Az első költő, akiért odavoltam: Ady. Az ő költészetéből azt értettem, hogy az élet nagy és fontos, és benne a költő is óriás és minden rezdülésével jelen van. Ez fantasztikus tapasztalat az életről egy kamasz számára.

Milyen kulturális programot szervez magának elsőként, ha a járványszabályok végre megengedik?
Könyvtár, levéltár, múzeum. Bár a könyvtárak – vagyis főleg a könyvtárosok – mindent megtesznek, amit kérek a járvány alatt is, rengeteget segítenek. De beülni egy könyvtárba és eltölteni egy pár órát, kezembe venni ezt-azt, álmodozni ott, erre nagyon vágyom. Meg arra, hogy egy festmény előtt álljak.