Egyik legeredetibb színészünk, de magáról csak nagyon ritkán árul el bármit is. Most azonban (szinte) mindent megtudhatunk róla, amire mindig is kíváncsiak voltunk: Mucsi Zoltán a Bérczes Lászlóval készített beszélgetőkönyvben őszintén és kendőzetlenül vall szakmáról, magánéletről, melós apáról és arról, végül miért alakult úgy, hogy nem géplakatosként élte le az életét. Bérczes eddigi talán legjobb interjúkötete szokatlan és izgalmas kitárulkozás.

Szeptember 9-én lett 63 éves Mucsi Zoltán, aki ebből az alkalomból megajándékozott bennünket egy remek kötettel. Ebben Bérczes László volt a segítségére, akinek korábbi beszélgetőkönyvei – Cseh Tamással, Törőcsik Marival, Szarvas Józseffel – már bizonyították, hogy nagyon érti a műfajt. Azt, hogyan kell egy-egy fajsúlyos emberrel hosszú-hosszú beszélgetéseket folytatva letehetetlen és tanulságos portréinterjút kanyarítani valaki életéből.

Ezt tette most Mucsi Zoltánnal is, akinek a pályafutása, sorsa kacskaringói rendkívül érdekes alapanyagot kínálnak. Abonyból indult, melósok gyermekeként. Szakmunkástanuló volt, végül mégis vezető budapesti színész lett, színházi előadások és tévésorozatok keresett és mindig magas színvonalon teljesítő főszereplője. Emellett ritka autonóm személyiség.

A könyvben szó esik arról, számos akadályt legyőzve hogyan jutott el oda, hogy azt csinálhassa, amit mindig is akart.

Megjelenik a történetben Scherer Péter, az elengedhetetlen társ, továbbá mások mellett Jancsó Miklós, Cseh Tamás.

És megjelenik a család, az apa, a férj. Mucsi Zoltán nagyon ritkán tárulkozik ki annyira, mint Bérczes könyvében.

– Ki a fenét érdeklek én? Ahogy a könyvből kiderül, ezzel a kétellyel vágott neki a beszélgetésnek. Az ország egyik legnépszerűbb színésze miért érzi úgy, hogy nem lennének kíváncsiak az életére?
– Mindig kételkedem azzal kapcsolatban, hogy érdekelhet-e bárkit is az életem. De azon is rágódom, hogy amit elmondok magamról, az közérdeklődésre számot tartó-e, érdemes-e egyáltalán erről könyvet írni.

– Mégis mivel tudta akkor Bérczes László rávenni, hogy az életéről a nagy nyilvánosságnak is meséljen?
– Négy évtizedes barátság a miénk, közös színházi múltunk van, de ha a munka során el is távolodtunk egymástól, valahol máshol összefonódott az életünk. László túlságosan jól ismer ahhoz, hogy tudja, milyen figura vagyok, miről beszélek, miről hallgatok, ezért nem is intimpistáskodott. Persze így is nehézséget okozott kitárulkoznom, de talán ebben a könyvben picit többet mutatok meg magamból. A könyv gerincét a négy évtizedes szakmai utam adja, de szól a gyerekkoromról, a barátaimról, azokról a művészekről, akik a pályafutásom során nagyon sokat jelentettek nekem szakmailag és emberileg egyaránt. Jancsó Miklós, Scherer Péter, Szomjas György, Fodor Tamás, Grünwalsky Ferenc, Cseh Tamás, Gyulai Eszter, Mertz Tibor, Szirtes Ági. Vannak sajnos, akik kimaradtak, mert a beszélgetés során nem jutottak eszembe, hiszen a negyvenegy év alatt ezen a pályán sok-sok emberrel sodort össze az élet.

– Sokak számára Mucsi Zoltán teljesen összeforrt a káromkodós Kapa figurájával. Cél volt, hogy e kép mögé lássanak azok az emberek, akik elolvassák a könyvet?
– A beszélgetés fonalát László tartotta a kezében, nem tudom, hogy szeretett-e volna egy másik Mucsi Zoltánt bemutatni. Számomra az volt fontos, hogy beszélgessünk úgy, ahogy magunk között szoktunk. A magnó persze szabott határokat, hisz vannak olyan dolgok, amit az ember négyszemközt elmond a barátjának, de az nem biztos, hogy a nyilvánosságra is tartozik.

Picit nehéz ez az interjú is,

mert már a Lászlóval közös beszélgetésink után is úgy éreztem, legalább három évig csendben kéne maradnom. Mindent kibeszéltem magamból.

– A könyvben őszintén vall az apaságról. Életének ezen részéről eddig nem igazán beszélt a nyilvánosságnak, csak M. Kiss Csaba Boldogságkönyv című kötetében lehetett olvasni lánya örökbefogadásának történetét.
– A nyilvánosság a szakmából adódó szerepeket ismeri, de az apaság is egyfajta szerep, aminek a lehető legjobban próbálok megfelelni. Elsőre talán kitárulkozásnak tűnhet, de az életem ezen részével kapcsolatban is óvatosan meséltem Lászlónak, egy bizonyos határig merészkedtem csak el. Talán erről volt a legnehezebb vallani, hisz ezek intimitással bíró részletek. De Lászlóval úgy döntöttünk, ha már készítünk egy ilyen „belemenős” könyvet, az őszinteséget követel meg. Azt persze majd az olvasónak kell eldöntenie, hogy az az ember, akiről a könyv szól, hiteles-e vagy sem.

– Bérczes Lászlóval negyven éve nem szabadulnak a kérdéstől: mi lett volna, ha az a szolnoki középiskolai tanár nem nyomja az ön kezébe a Modern Könyvtár Mulatság című kötetét. Visszaolvasva a könyvet saját döntései, a véletlenek adtak választ a kérdésre?
– Nem más ez, mint fantáziálás. Sokféleképpen végig lehetne járni ezt az utat: feltehetjük például azt a kérdést, hogy miként alakult volna az életem, ha ezt az időszakot a géplakatos szakmában töltöttem volna el.

Vagy mi történt volna akkor, ha elvégzem a színművészeti főiskolát,

milyen pályát jártam volna be? Ezekre azonban nincs válasz, csak értelmetlen feltételezések születhetnek.

– Mégis életének meghatározó műve Slawomir Mrozek Mulatsága, ami a színészi pálya felé terelte, később pedig pályájának egyik legfontosabb előadása is ebből született meg. Mit kapott Mrozek művétől?
– Valószínűleg a mulatságkeresést, az élet értelmének a megtalálását. Kérdés, hogy létezik-e mulatság, egyáltalán észrevesszük-e, vagy az egónk másfelé sodor minket. Ahogy a darab három szereplője, úgy én is folyamatosan keresem a helyem a világban. Az ember szeretné elérni azt az állapotot, hogy ki tudja mondani, nem ártott senkinek, sőt talán adott is valamit a világnak. Ha én már annyit elértem, hogy derűt fakasztottam jó néhány ember életében, akkor nagy hibát talán nem követtem el.

címlapfotó: Európa Könyvkiadó