„Újabb és újabb ajtók nyílnak meg” – Polgár Csaba a Libri irodalmi díjakról

A 2016 óta kiosztott Libri irodalmi díj ma Magyarország legrangosabb, magáncég által adományozott irodalmi elismerése. A közönség március 25-étől szavazhat a 10 döntős műre, amit 156 könyvből választott ki a Libri által felkért 212 szakember és véleményvezér.
Sorozatunkban alkotókat, művészeket kérdezünk könyvekről, kedvencekről, trendekről, díjakról. Ezúttal Polgár Csaba színész-rendező válaszolt kérdéseinkre.

Az Örkény Színház művésze jelenleg Háy János A cégvezető című regényét olvassa, azelőtt pedig Jászberényi Sándor A varjúkirály – Nyugati történetek című novelláskötetét vette kézbe

.


Polgár Csaba korábban darabot is rendezett a szerző A lélek legszebb éjszakája című, Libri-díjas kötetéből, így Jászberényi egyik különösen kedves írója. „Szeretem az írásait, markáns, jól felismerhető stílusát. Igazoltságot érzek az írásai mögött, komoly élményanyaggal dolgozik, olyan területeken forgolódik, amik nem megszokottak a magyar irodalomban.”

A művész nagy újraolvasó is: kedvenceit újra meg újra leveszi a polcról. Ezek között előkelő helyet foglal el Esterházy Pétertől az Egy nő. Fura, vetjük fel, az írótól nem ezt a könyvét szokták említeni, amikor ki kell emelni valamelyiket.
„Igen, inkább a nagyobb lélegzetű munkáit szokták mondani. Biztos jókor olvastam, jó helyen, nekem ez a kötet nagyon betalált” – mondja Polgár Csaba, aki hasonlóan kötődik Krasznahorkai Lászlóhoz is. „Mindent szeretek tőle, a rövidebb írásait, a nagyokat, a Báró Wenckheim hazatér pedig nagy kedvencem. Az új könyvét még nem olvastam, de nagyon kíváncsi vagyok rá.”

Polgár Csaba Esterházyn és Krasznahorkain kívül számos költő életművét is figyelemmel kíséri. Közéjük tartozik Krusovszky Dénes, Závada Péter, Peer Krisztián, Fekete Ádám és Parti Nagy Lajos. Igaz, vele annak idején nem költészeten, hanem prózán, a Hősöm terén keresztül ismerkedett.
Szereti Nádasdy Ádámot, vele színházban is dolgozott együtt. A Libri irodalmi díjak tízes listáján szereplők közül Tompa Andreától korábban a Fejtől s lábtól című regényt nagyon szerette, Szabó T. Annának inkább a verseit ismeri.
A színész szerint a kortárs irodalom szeretete fokozatosan alakul ki az emberben: ha rákap a Gutenberg-galaxisra, előbb-utóbb megnyílnak az újabb és újabb ajtók. „Figyelni kell, hallgatni másokra, kíváncsinak lenni – mondja. – Debrecenben jártam gimnáziumba, ott Keresztury Tibor és Tar Sándor nagyon a helyén volt. Mai napig igyekszem minél többet olvasni a kortársaktól is, de mindig sokkal többet kéne, mint amennyire idő jut. Akinek van gyereke, tudja, hogy erre a járványhelyzetre nem a rengeteg plusz szabadidő a jellemző.”

A színész-rendező egyébként követi a Libri irodalmi díjakat, és úgy véli, minden elismerés, ami a kultúrát díjazza, jó, főleg ebben az ínséges időszakban.

Fotó: Keleti Éva

Az idei Libri irodalmi díjak jelöltjeire itt szavazhat.