„A hála az első szó, ami eszembe jut” – Bombera Krisztina a Libri irodalmi díjakról

A 2016 óta kiosztott Libri irodalmi díj ma Magyarország legrangosabb, magáncég által adományozott irodalmi elismerése. A közönség március 25-étől szavazhat a 10 döntős műre, amit 156 könyvből választott ki a Libri által felkért 212 szakember és véleményvezér. Sorozatunkban alkotókat, művészeket kérdezünk könyvekről, kedvencekről, trendekről, díjakról, ezúttal Bombera Krisztina a beszélgetőpartnerünk.

Hallgrímur Helgason A nő 1000 fokon című regénye súlyos, nehéz könyv, nyomasztó történetekkel egy nő életéből, végig sötét humorral, kezdi Bombera Krisztina, amikor arról kérdezzük, mit olvas jelenleg. Úgy véli, aki bírja Szabó Magdát, az Helgasont is bírja. „Egy garázsban haldokló asszony története Izlandtól Európán át Dél-Amerikáig. Nincs időm eleget olvasni, ezért régóta rossz szokásom, hogy gyakrabban olvasok olyan regényeket, amelyektől hetekre kikészülök, ahelyett hogy néha olyasmit is olvasnék, ami feldob vagy úgymond pihentet, kikapcsol.

Ha végre olvasok, vágjon a könyvem rendesen pofon” – avat be könyvfogyasztási szokásaiba az újságíró.

Elárulja, ugyanígy van a magyar írókkal is: szeret tőlük kikészülni. „Spiró Györgybe úgy szerettem bele, hogy a Fogságból harminc oldalt sem kellett olvasnom ahhoz, hogy totálisan szétcsapjon lelkileg. Nádas Péter nagyon fontos nekem. Kemény munka Nádas, de számtalan olyan képet, gondolatot köszönhetek neki, ami fogva tart, például a Margitszigeten mindig eszembe jut Nádas… Aki olvasta a Párhuzamos történeteket, tudja, miért.

Azt hiszem, jó ideje szinte csak kortársakat olvasok, Szabó T. Annát, Dragomán Györgyöt, Grecsó Krisztiánt, Nádasdy Ádámot, aki sok évig tanított is, sorolhatnám hosszan a többieket. Gyakran hallgatok a kocsiban Erdős Virágot. Valahogy azért is hálás vagyok a sorsomnak, hogy sok kortárs szerzőt személyesek ismerek, készíthettem velük interjút vagy dolgoztam velük más formában. Azt hiszem, a hála az első szó, ami erről eszembe jut.” Mivel a kortárs magyar irodalom közelebb áll hozzá évek óta, mint bármi más, Bombera Kriszta azt mondja, a jelen irodalmi korszak azért fontos neki, mert segít józanul tartani.

„Például valahogy ép ésszel kibírni társadalmi igazságtalanságok miatt érzett fájdalmat. Hadd legyek picit szentimentális: a kortárs magyar irodalom segít fejben tartani, amit Radnóti mondott egykor, egy teljesen más korszakban. Hogy »élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem«.”

Az újságíró már „kamaszként is ütötte magát” a regényekkel: „ahelyett, hogy nevettem, szórakoztam volna, az egyik első emlékem a Bűn és bűnhődés, arra emlékszem, hogy belázasodtam tőle.”

A Libri irodalmi díjat nagyon fontos elismerésnek tartja. „Annyiféle díj van már, több olyan is sajnos, amelyet nem tartok sokra, vagy azért, akik adják, vagy azért, ahogy osztják. A Libri díjnál nagyra értékelem például, hogy van közönségdíj kategória is, amellett, hogy az egész folyamat kortárs íróink valóban legjavára irányítja a figyelmet, segít presztízst emelni, népszerűsíteni a munkájukat. Nekem nem kis részben a kortárs szerzők azok, akik miatt jó magyarnak lennem és értenem ezen a nyelven.”

Az idei Libri irodalmi díjak jelöltjeire itt szavazhat.

Fotó: Veres Anita