Egészen biztos, hogy itthon mindenki ismeri. Rádiókabaré, Ki mit tud?, Heti Hetes, Benny Hill, hatalmas sikerrel futó, több mint 300 alkalommal játszott előadások, tényleg megszámlálhatatlan színházi-, film- és szinkronszerep és még sorolhatnánk mi és ki mindenki kapcsolódik Gálvölgyi János nevéhez. Hivatásos rajongó című könyvének mégsem ő a főszereplője. Most azokról ír, akik meghatározták a szakmai életét, akikért ő rajongott annak idején.
Kinek köszönhető az ötlet, hogy egy beszélgetéssorozatból könyv szülessen?
A hvg360.hu felületén lehetett látni a könyv alapjául szolgáló, egyenként húszperces beszélgetéseket, amiket – a visszajelzések szerint – szerettek a nézők. Ebből jött az ötlet, hogy meg is lehetne ezeket írni, papíron, könyv formában valahogy maradandóbbnak éreztem. Kövesdi Péter – aki egyébként Dorka lányom férje, így sokat vagyunk együtt és a beszélgetéseink során sokszor szóba kerül a színház, és a nagy elődök – lett a beszéltetőtársam, így t-vel, nem pedig g-vel, mert Péter inkább kérdezett, beszéltetett.
Nem ő az egyetlen a családból, aki részt vett a munkában. Felesége, Gálvölgyi Judit gondozta, lektorálta a szövegeket.
Igen, hiszen Jutka könyvekkel foglalkozik, több tucat műfordítás van mögötte, ért az íráshoz, a szerkesztéshez. És nem utolsó sorban neki nem kell elmondani, mi az a Film Színház Muzsika, nem írja egybe, hogy filmszínház, tudja, hogy ez egy régi, nagypresztízsű lap volt, és persze neki azt sem kellett magyaráznom, ki kicsoda a könyvben, és hogyan kell írni a nevét. Amit egyébként nagyon sajnálok a könyvvel kapcsolatban, az a fotók kérdése. A jogdíjak miatt egy-egy régi kép szerepeltetése, megvétele nagyon sokba került volna, többnek nem ismert az eredete, ezért az én fényképgyűjteményem állt csak rendelkezésre. Egy Benny Hilltől kapott, nekem dedikált képet például beletettünk – amin viccesen az olvasható, hogy „mesteremnek, Gálvölgyi Jánosnak”..
Többször visszatér a könyvben ahhoz a gondolathoz, hogy a fiataloknak jószerivel már fogalma sincs arról, ki kicsoda. Akkor mégis kinek szánja a Hivatásos rajongót?
Nekem nagyon fontos és persze mindig is érdekelt, hogy a pályámon kik voltak az elődeim, kikhez volt és van közöm. Büszke vagyok rá, hogy ismerhettem ezeket az embereket, együtt játszhattam velük, tanulhattam tőlük. Ha fiatal színész lennék, érdekelne, hogy ki volt Kazal László vagy Kibédi Ervin.
Kíváncsi lennék arra, mi történt korábban azon a színpadon, ahol most ők is játszanak. Kiknek a lábnyomába lépek.
Úgy gondolom, hogy ha valaki választott egy hivatást, biztosan érdeklik azok, akik előtte jártak, akik meghatározó szereplői voltak adott esetben a színháznak. De, ha festő lennék, akkor is érdekelne, mit csinált Picasso vagy Monet. Szóval a könyvet a fiatal kollégáknak is ajánlom, és persze mindenkinek, aki szereti a színházat, akit érdekel a múlt, a régi sztorik és a pályatársak. Persze ez egy nagyon erős szubjektív szűrő, ráadásul senki nem mond nekem ellent. A becsületemen múlik, hogy amit leírtam, az úgy volt, ahogy láttam, hallottam.
Szereti a visszaemlékezést mint műfajt?
Jaj, nagyon! Rengeteg színész-életrajz könyvem van, gyűjtöm is ezeket. Régen, az Újlipótvárosban volt egy antikvárium, ahol mindig félretették nekem a Színházi Élet című lapokat és a nagy elődök életrajzait. Fontosnak tartom, hogy emlékezzünk rájuk, ezért forszírozom, hogy a pályatársaim lakóhelyén legyenek emléktáblák. Huszonegy ilyet intéztem már el, mert örülnék, ha az emberek tudnák, ki volt és hol élt Márkus László, Kellér Dezső, Latinovits vagy Rátonyi Róbert. Szeretném így meghosszabítani az életüket. A könyvben benne van Darvas Iván gondolata, hogy a színész addig él, amíg a közönség szívében, emlékezetében él.
Volt akit szándékosan kihagyott? Persze akkor ezt most sem fogja elárulni…
Olyanokról írtam, akikhez közöm, erős kötődésem volt, akiket jól ismertem. De sokkal többekért rajongtam: külön fejezetet, akár könyvet is érdemelne Kibédi, Kazal, Csákányi, Alfonzó és sorolhatnám, akiket most csak megemlítek a könyvben.
A cím egyértelmű, a rajongó természet gyerekkorából fakad, kisfiúként vadászta, gyűjtötte az autogramokat. Emlékszik melyik volt az első?
Volt egy füzetem, amiben gyűjtöttem az autogramokat, de volt olyan is, aki csak egy cetlit írt alá, mert az volt éppen nálam, amikor találkoztunk, például Páger Antal. A legelsőre nem emlékszem, meg kéne néznem a füzetet. A rajongás egyébként nem múlt el.
Ma is nagyon tudok rajongani a fiatal tehetséges kollégákért, és örülni a sikereiknek.
Aki régóta becsípődött nálam, az Pintér Béla, és mit ad isten, most játszom vele, a társulatában. Három éve egy előadása előtt találkoztunk, azt hittem elájulok, amikor odajött hozzánk, tavaly márciusban pedig felhívott és felkért egy szerepre. Ez nagy boldogság nekem, pedig sok mindent megéltem az elmúlt ötven év alatt.
A könyv egyik megható része Zoli bohóc anekdotája. Nagyon szép, és benne van minden: a nagy nevettető, aki depressziós, és az orvos azt ajánlja neki menjen és nézze meg a cirkuszban Zoli bohócot…
Romantikus kép a szomorú bohóc képe, engem is mindig kérdeznek, otthon is vicces ember vagyok-e. Erre csak azt tudom mondani, amit drága apósom, Rodolfo mondott: „mi nem vagyunk normálisak, de az olyan unalmas is lenne.” Vagy Molnár Ferenc szavaival élve: „aki este koronát tesz a fejére, és azt mondja ő a király, az nem lehet normális.” Mindenesetre nem egyszerű, és megviseli az embert, hogy mit visz magával tovább, amikor fél 10-kor lemegy a függöny. Mi ebben élünk, és ez nagy feszültséggel jár, főleg évtizedeken keresztül.
Kabos, Körmendi, Csákányi, Márkus, Feleki Kamill – sorolhatnánk a neveket, és ön sorolja is a könyvben. Megdöbbentően sok remek és népszerű színész, miközben állandó vita van arról, könnyebb-e a „könnyű műfaj”.
Nem hiszem, hogy értéktelenebb a kabaré egy Hamlet előadásnál, csak mert örömet okoz, kikapcsol a napi borzadályból. Minden a színvonalon múlik. Hogy megszülessen egy vicces szituáció, valami, amin nevetni lehet, az nem a könnyebb vagy a nehezebb kérdésköre. Ha egy piperkőc fazon beleesik a pocsolyába, az lehet vicces, ha egy szerencsétlen, az meg nem.
Valamihez képest lehet viccesnek lenni, a potméteren múlik, hova teszi az ember. Én játszottam ezt is, azt is, mindegyik nehéz.
Ha már a könyve a beszélgetés apropója: ön miket olvas mostanában? Van kedvence vagy olyan meghatározó irodalmi élménye, amit szívesen ajánlana?
Örök kedvenceim: Bulgakov, Karinthy, Kosztolányi, Mikszáth. De éppen tegnap vettem meg Zoltán Gábor novelláskötetét, akinek az Orgia című regényét csak ajánlani tudom mindenkinek. Mint ahogy Szép Ernő Emberszag című művét is.
A könyv végén van egy színészlexikon a szereplők rövid életrajzával. Miért tartja fontosnak ezt a függeléket, hisz bárki rákereshet a neten ezekre a nevekre.
Épp ezt akartam elkerülni, illetve megkímélni az olvasót attól, hogy keresgéljen. Ráadásul ez így mindig ott lesz, benne marad a könyvben.
Várható a Hivatásos rajongó 2.? Azaz, lesz folytatás? Hisz olyan sokan kimaradtak…
Való igaz, még lehetne folytatni. Ráadásul kevesen vagyunk már ebből a korosztályból, akik emlékeznek. Remélem, a mostani fiatal kollégák közt is lesz majd egy Gálvölgyi, azaz valaki, aki majd rólunk ír könyvet. Mert sokan megérdemelnék, hogy bemutassák őket is.
Kiemelt kép forrása: HVG, hvg.hu