Néhány éve megjelent híres könyvében Sheryl Sandberg már megfogalmazta azt az egyébként hétköznapi tapasztalatot, hogy egy nőnek sokkal jobban be kell dobnia magát, ha sikeres akar lenni. A vezetői képességek fejlesztéséhez és a hatékonyabb személyes márkaépítéshez ad tanácsokat egyszerre praktikus és szórakoztató módon két önsegítő könyv, amiket a szerzők elsősorban (bár nemcsak) nőknek, és elsősorban (bár nemcsak) menedzsereknek írtak.
Hol terem a jó főnök?
A költővel ellentétben a főnök nem születik, hanem lesz: törekszik rá, dolgozik rajta, aztán egyszer csak kinevezik. Legalábbis a tapasztalataim engem erre tanítottak meg, ezért Füredi Júlia Csúcsragadozók – Tabuk és kamuk nélkül a vezetésről című könyve mindjárt két meglepetéssel is szolgált. Az egyik, hogy nem mindenkiből azért lesz fejes, mert erre vágyik. Már maga a könyv is abból a viccnek szánt ötletből született, hogy a szerző a LinkedIn-en felajánlotta, ha van rá érdeklődés, szívesen tart workshopot Fütyim Se Akart Vezető Lenni címmel (a maga üdítően szókimondó módján eredetileg egy másik F-betűs szót használt). Legnagyobb meglepetésére gyűlni kezdtek a jelentkezők, és végül meg is alakult a FSAVL csapata, hogy azután lenyomjanak egy öthetes tréninget, olyan témákkal, mint mit tegyen az, aki dirigálni nem szeret, céges autóval járni és sokat keresni viszont igen; hogyan bizonyítsa be valaki, hogy érdemes a kinevezésre, ha a szakmai tesztek ennek ellentmondanak; vagy hogyan ne legyen olyan (nyilván borzalmas) főnök, mint a saját felettese.
És ez utóbbi jelentette számomra a másik nagy rácsodálkozást, hogy tudniillik léteznek olyan vezetők, akik őszintén szeretnék jól végezni a munkájukat, közben emberségesen bánni a beosztottaikkal, és nem olyan toxikus légkört kialakítani az irodában, hogy az alkalmazottak sírva jöjjenek ki az értekezletről, és vagyonokat költsenek pszichológusra. Aki ilyen jó, pontosabban elég jó főnök szeretne lenni, az rengeteg hasznos tanácsot talál a könyvben, akkor is, ha férfi, de még inkább akkor, ha nő. A szerző ugyanis ugyanazt tapasztalta, és ugyanazt mondja, mint Sheryl Sandberg: ember legyen a talpán, aki nő létére a vezetői karriert választja, mert előítéletes, rosszindulatú megjegyzések kereszttüzében kell sokszor évtizedekig bizonyítania, lavíroznia. Ahogyan egyetért Michelle Obamával is, aki arra a kérdésre, vajon lehet-e egy nő egyformán sikeres vezető, feleség és anya, azt válaszolta: mindent lehet. De nem egyszerre.
Nem élhetünk a saját márkánk nélkül
Már az előző kötet is érinti a kérdést, introvertáltként van-e esélye valakinek vezetői posztra, László Móni azonban, a személyes márkaépítés egyik első hazai kutatója, képviselője és népszerűsítője az egész könyvét ennek a témának szentelte. A Titkos hírnév – Személyes márkaépítés introvertáltként szerzőjének útmutatása azért is hiteles, mert ő maga szintén ebbe a személyiségtípusba tartozik. Abba tehát, amelyiknek a jellemzésére egy Karinthy-idézetet választott: „Feltűnés nélkül, titokban szeretnék világhírű lenni.”
Ez az a pillanat, amikor a szintén érintett olvasó buzgón bólogatni kezd, mert ő is ugyanúgy vágyik az ismertségre és az elismertségre, mint extrovertált (vagy a szakirodalomban használt kifejezéssel extravertált) társai. Hiszen jól tudja, manapság egyre kevesebb az olyan szakterület és munkakör, ahol személyes márka nélkül igazán ki lehetne tűnni. Ámde ebben a túlzóan ingergazdag világban, ahol az érvényesül, aki állandóan nyüzsög és hangosabban kiabál a többieknél, visszahúzódóbb alkatként jóval nehezebb mások figyelmét megragadni.
Különös hátrányban vannak a nők, mert őket jellemzően a mai napig arra nevelik, hogy jókislányok legyenek, ezért nem szívesen tolják előtérbe magukat, csak vonakodva beszélnek az előnyös tulajdonságaikról és az elért eredményeikről.
Pedig a vállalati kultúra is azt a beosztottat részesíti előnyben, aki jön-megy, kapcsolatokat épít, információkat gyűjt, nem riad vissza a kockázatoktól, és úgy általában fáradhatatlanul tör előre. Ezen a pályán egy sok csendre, nyugalomra és egyedüllétre vágyó figurának nem terem babér.
Szerencsére László Móni bebizonyítja, hogy ez nem így van, igenis hatékonyan felépíthetjük a saját személyes márkánkat introvertáltként is. Támogatnak ebben minket olyan előnyös tulajdonságaink, mint a precizitás, az intenzív koncentráció és az összpontosítás képessége, vagy a kitartás. A könyvben a gyakorlati tanácsokon túl találunk kérdéssorokat, idézeteket és kiemelt, erős mondatokat, amelyeket akár biztató üzenetekként kitűzhetünk az íróasztalunk fölé. Mindennek köszönhetően önállóan is eredményesen dolgozhatunk a márkaépítésünkön, anélkül, hogy ehhez coach vagy más szakember útmutatását kellene igénybe vennünk.