Az illemszabályokról sokan ugyanúgy vélekednek, mint a helyesírásról: szerintük teljesen önkényesen megállapított előírásokról van szó, amelyek fölöslegesen korlátoznak bennünket a szabadságunkban. Ily módon, gondolják, nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk őket, ezzel csak azt bizonyítjuk, milyen bámulatra méltóan független és autonóm személyiségek vagyunk.
Én nem így gondolom. Szerintem mind az illem-, mind a helyesírási szabályok rendkívül hasznosak. Ugyanazt a célt szolgálják, mint a KRESZ: abból a vélelmezésből kiindulva, hogy a közlekedés többi résztvevője is ismeri és betartja az előírásokat, megkönnyítik és biztonságossá teszik az életünket. Aki pedig másokat figyelmen kívül hagyva csörtet keresztül az életen, az nem szabadságszerető, hanem modortalan.
Szerencsére nemcsak én gondolkodom így, akinek a véleménye túl sokakat nem érdekel, hanem az Illemkalauz című könyv szerzője, Veszelszki Ágnes is. Az ő álláspontjára ugyanis olyan sokan kíváncsiak, hogy az Instagramon vezetett, Protokollkommunikáció nevű Instagram-profilját, ahová minden nap feltölt egy-egy illemszabályt, több mint 40 ezren követik.
Ennek az eredetileg egyetemi előadássorozatból indult, majd rendkívül gyorsan népszerűvé vált oldalnak az alapján született meg a könyv, amely üdítően más hangot üt meg, mint amit a hagyományos illemtanoktól megszokhattunk.
Nem leckéztet, nem szörnyülködik, hanem rövid, könnyen megérthető, 21. századi életünk mindennapos problémáit érintő tanácsokkal szolgál. Ennek (és Czikkely Panni bájos rajzainak) köszönhetően pedig eléri, hogy olyanok is elolvassák, akik amúgy sosem vennének a kezükbe protokoll tankönyvet – holott valószínűleg ők szorulnának rá a leginkább.
A karcsú kis kötet sorra veszi azokat a mindennapi, és kevésbé mindennapi, de azért mindenkit érintő helyzeteket, amelyekben akkor is érdemes udvariasan viselkednünk, ha éppen nincs túl sok kedvünk hozzá (bár a szerző rögtön az elején figyelmeztet rá, a modorunk ne a hangulatunktól függjön). Szó esik a társas kapcsolatokról, az öltözködésről, a munkáról, a telefonálásra és nethasználatra vonatkozó szabályokról ugyanúgy, mint az étkezésről, az utazásról vagy az ajándékozásról.
A javaslatok többsége ismerős lehet, a megfogalmazásuk mégis egyszerre kedves és a digitális bennszülötteknek is rokonszenves, a sok kis illembonbon között pedig mindannyian akadhatunk hasznos újdonságokra.
Én például hajlamos vagyok türelmetlenül addig hívogatni valakit, amíg az fel nem veszi a mobilját, holott tudhatnám, hogy a telefonom elküldi a számát, és az illető, mihelyt ráér, vissza fog hívni. A szerző javaslatára ennek a valóban udvariatlan szokásomnak mostantól búcsút intek.
Akad azért benne olyan tanács is, amellyel nem feltétlenül értek egyet, tudniillik az, hogy vendégségben minden ételt kóstoljunk meg, különben megsértjük a házigazdát. Manapság annyian annyiféle étkezési rendet követnek, hogy inkább számukra lehet sértő, ha arra akarják kényszeríteni őket, egyenek meg olyasmit, amit nem akarnak.
Egy vegán akkor sem nyúl húsos fogáshoz, ha vasvilla szemekkel néz rá a vendéglátó, aki meg valamire allergiás (mondjuk a mogyoróra), az pláne akár életveszélyes rohamot is kaphat, ha az adott allergén a szervezetébe jut. Szerencsére Veszelszki Ágnes az Instagramon folyamatosan tölti fel az illemcsemegéket, és kérdezni is lehet tőle, úgyhogy azt hiszem, ezt a kérdést fel fogom tenni neki. A folyamatosan bővülő illembonbon-választékból pedig talán már formálódik a könyv folytatása.