Kezdjük azzal, hogy a címben feltett kérdésre nincs egyértelmű válasz: nem biztos, hogy szebb (semmiképpen sem szabad megfeledkezni az ember kreativitása és ereje által létrehozott művészeti alkotásokról), de egyértelműen békésebb. Cal Flyn pedig különleges útikönyvében olyan túrára indul, amin korábban egyetlen olvasó sem vehetett még részt, és amivel egyértelműen bizonyítja fenti állításom, miközben végignézi, hogy a természet miként veszi vissza mindazt, ami az övé, miután az ember visszavonult.
Cal Flyn újságíró világjárása során tizenhárom, ember által elhagyott helyszínt érint a skót felföldtől Csernobilon és Tazmánián át Detroit ürességtől kongó külvárosaiig. Költői tájleírásain át szellemvárosok, elnéptelenedett konfliktuszónák, szennyezett övezetek és a természeti erők által tönkretett területek elevenednek meg az oldalakon, és minden egyes hely, minden egyes kihalt település hűen visszautal – és mintegy választ is ad – arra a kérdésre, hogy féltenie kell-e az emberiségnek a természetet? Számos klíma- és jövőkutató szakember emelte már ki, hogy amikor az apokalipszisről esik szó (kivéve a teljes ökológiai rendszert nyilvánvalóan elpusztító nukleáris háborút), a kérdés mindig az, hogy mi lesz az emberiséggel, nem pedig az, hogy mi lesz a bolygóval. A természet ugyanis tudja a dolgát, és ahogy korábban Alan Weisman A világ nélkülünk című (a témában úttörőnek számító) munkájában is leírta:
A természet vissza fogja venni azt, amit az ember elrabolt tőle.
Cal Flyn lényegében a Weisman könyvében leírt folyamatot igyekszik demonstrálni Az elhagyatottság szigetei című munkájában, hisz bárhová is vetődjön a világban, mindig ugyanaz a látvány tárul a szeme elé:
Minden, amit egykor emberi kéz és kreativitás emelt, lassan az enyészeté lesz.
Ráadásul a természet még az olyan szélsőséges körülményekre is tudja az ellenszert, mint a nukleáris szennyezettség áldozatául esett Pripjaty (az ukrán város, ami közvetlenül Csernobil mellett működött, és aminek több tízezer lakóját evakuálták egyetlen éjszaka alatt), ahol fák és virágok nőnek az egykori tornaterem padlóját átszakítva, nyomukban pedig őzek és mókusok járnak a korhadásnak indult deszkákon.
Flyn kötete mindazonáltal több egyszerű útleírásnál: helyi lakosokkal és szakértőkkel folytatott beszélgetések alapján, személyes tapasztalatokat segítségül hívva vitatja meg az adott terület elnéptelenedésének gazdasági, szociológiai, környezeti, biológiai és esetenként politikai okait. Ezek a konzultációk ugyanakkor nem egyszerűen a pusztasággá váló, egykor lakott területekről szólnak, sokkal inkább egyfajta esettanulmányként szolgálnak arra a kérdésre, hogy miként változtatta meg az ember az adott térség állat- és növényvilágát, és távozása után milyen megváltozott biológiai rendszerek sarjadtak a régi helyén.
Nem látszanak már a füstöt okádó gyárkémények, vagy a szennyezett sodrású folyók, az ember kitörölhetetlen lábnyoma azonban még a természet visszatérése után is világosan kivehető, ami egyszerre lenyűgöző és tragikus.
Flyn a könyv vége felé feltesz egy igen fontos kérdést: vajon ez a különös rompornó (hisz ő csak tizenhárom helyet látogatott meg, a világban azonban felbecsülhetetlen számban lelhetők fel hasonló övezetek), mennyiben előjele a végső civilizációs összeomlásnak, és vajon a túlnépesedés, a túlfogyasztás és a klímaváltozás kapcsán jeleznek-e előre olyan mutatókat, amikkel globális szinten még megmenthető az emberiség? A kérdésre nincs egyértelmű válasz, talán nem is ez a célja: sokkal inkább az, hogy a romhalmazzá vált szellemvárosok magányában sétálgató egyszerű embert is elgondolkodtassa, mennyire magára lesz utalva, ha cserben hagyja a természetet.
Nyitókép forrása: https://www.wigtownbookfestival.com
Kapcsolódó cikkek:
