„Érdekelhet bárkit az életem?” – interjú Mucsi Zoltánnal
Egyik legeredetibb színészünk, de magáról csak nagyon ritkán árul el bármit is. Most azonban (szinte) mindent megtudhatunk róla.
Egyik legeredetibb színészünk, de magáról csak nagyon ritkán árul el bármit is. Most azonban (szinte) mindent megtudhatunk róla.
Az íróként és festőként is ismert Péntek Orsolya első két regényében elbeszélt családtörténetet új regényével bővítette trilógiává.
A Boldogh-ház, Kétmalom utca – Egy cívis vallomásai című kötetről Dr. Szirák Péterrel, az Alföld folyóirat főszerkesztőjével, beszélgettünk.
A mi kockánk tanulságos utazásra invitálja az olvasót a matematika, a pszichológia, az oktatás, a képzőművészet, a design, az építészet és a popkultúra területén.
Spiró György új esszékötete a Malaccal teljes éveink címmel idén jelent meg.
Ugron Zsolna, az Úrilányok Erdélyben és a Hollóasszony című, nagy sikerű regények szerzője mesél nekünk olvasási szokásairól, írói műhelytitkairól és a munkáiban felbukkanó különleges női karakterekről.
Interjú Darvasi Lászlóval, a Magyar sellő című, Libri irodalmi díjra jelölt regény szerzőjével.
Hajó a ködben címmel jelent meg tavaly Závada Pál legújabb regénye, ami bekerült a Libri irodalmi díjak döntősei közé. Ennek kapcsán tettünk fel 10+1 kérdést a szerzőnek.
Nádasdy Ádám költő, műfordító, nyelvész és tanár Jól láthatóan lógok itt című verseskötetével került be a 2020-as Libri irodalmi díjak döntőjébe. 10+1 kérdést tettünk fel a szerzőnek.
Barnás Ferencet, a Libri irodalmi díjra jelölt, Életünk végéig című regény szerzőjét kérdeztük pályakezdésről, kulisszatitkokról és az írói hivatás kihívásairól.
Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!