
Czakó Zsófia: „Szeretem, hogy az írás a hétköznapjaim része”
Első kötete, a Nagypénteken nem illik kertészkedni megjelenése után azt nyilatkozta, hogy az írás segít neki feloldani az elakadásokat. A Szívhang újabb bizonyíték erre.

Első kötete, a Nagypénteken nem illik kertészkedni megjelenése után azt nyilatkozta, hogy az írás segít neki feloldani az elakadásokat. A Szívhang újabb bizonyíték erre.

Moskát Anita biológusként végzett, de sosem dolgozott a szakmájában, ehelyett szerkesztő lett, majd szabadúszó író. A szerzőt ezúttal A hazugság tézisei című novellagyűjteményről kérdeztük.

Nyár elején jelent meg Gyárfás Dorka és Somos Ákos interjúkötete, mely nemcsak emléket állít ennek a projektnek, de szól a színházi szakma aktuális helyzetéről és a mai negyvenes generáció világban betöltött szerepéről is.

Nemrég jelent meg a kosárlabda-legenda Scottie Pippen Unguarded – az én igaz törénetem című könyve, amely kapcsán Tőrös Balázzsal, NBA-szakértővel beszélgettünk.

Grecsó Krisztiánnal beszélgettünk legújabb kötetéről, a Valami népiről, barátokról, a közönségről, valamint arról, hogy mit jelentenek számára a könyvünnepek és fesztiválok.

Gálvölgyi János Hivatásos rajongó című könyvében azokról ír, akik meghatározták a szakmai életét, akikért ő rajongott annak idején.

Almási Kitti pszichológus-íróval beszélgettünk a sérelmeinkről, a párkapcsolatokról, a hétköznapokról, valamint az olvasásról.

Révész Boglárka tudósítása a Hivatásos rajongó nosztalgikus könyvbemutatójáról.

Alig van olyan ember, aki ne hallott volna Renner Erika, a lúggal megcsonkított nő esetéről. A történetről Mérő Vera Lúg címmel írt regényt.

Kira Jarmis, Alekszej Navalnij sajtófőnöke a mágikus realizmus hagyományát hívta segítségül, hogy hangot adjon börtönbeli tapasztalatainak.

Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!