Moskát Anita biológusként végzett, de sosem dolgozott a szakmájában, ehelyett szerkesztő lett, majd szabadúszó író. Irha és bőr című regényében bebábozódott állatok születnek újjá félig emberi lényekként, felvetve a kérdést: mi tesz bennünket emberré, és mi történik, ha előítéletekkel telve tekintünk másokra. Ezért a könyvéért Zsoldos Péter-díjat kapott. Legújabb, A hazugság tézisei című kötetében régebbi novellákat és egy új kisregényt olvashatnak a fantasy szerelmesei. De nem csak nekik ajánljuk Moskát Anita regényeit.
A Zsoldos Péter-díj elnyerése miatt azt gondoltam, klasszikus, futurisztikus sci-fi történeteket olvasok majd, amikben apokaliptikus pusztulás képe sejlik fel, furcsa lények akarják leigázni a Földet és hasonlók… Aztán elolvastam a régebbi novellákat és az új kisregényt tartalmazó kötetet és egyáltalán nem sci-fi irodalomként élnek bennem ezek az írások. Olyan kérdésekről, élethelyzetekről szólnak, amelyek nagyon is maiak, a fantáziavilág és a nyelvezet utal valamiképp az „elrugaszkodásra”.
A Zsoldos Péter-díjat a megújulása óta már nem csak sci-fiknek ítélik oda, hanem bármilyen spekulatív szövegnek, fantasynek, horrornak, weirdnek. Én elsősorban fantasyvel foglalkozom, de ebben a kötetben pont vegyesen szerepelnek írások, és nem is szeretek dobozokban gondolkodni, szívesen keverem ezeket vagy mosom el a határokat. Számomra ez az „elrugaszkodás” perspektívaváltás, a spekulatív elem ellenére is a jelenről szólnak a történetek, csak ezekből a fantáziavilágokból új szemszögből tudunk a valóságra nézni.
Biológusként végeztél, ez az érdeklődés mennyiben befolyásolja az írói világodat? Gondolok itt például a klímaszorongás téma megjelenésére a novellák közt.
Nem dolgoztam biológusként az egyetem után, de alapvetően meghatározza, hogyan gondolkodom egy szövegről vagy a teremtett világokról.
Egyrészt adott egy rendszerszintű szemléletet, amivel sokkal könnyebb felépíteni egy fiktív teret, aminek ugyanolyan logikusnak kell lennie, mint a valósnak, csak saját szabályokkal. Szeretek úgy gondolni a mágiára, mintha a kitalált világ természeti törvénye volna. Másrészt sokat foglalkoztat az is, hogy a tudomány nyelvével mit lehet kezdeni az irodalomban, hogyan lehet a részévé tenni az irodalmi nyelvnek, mi mindent lehet elmondani vele.
A cím meghatározó: a hazugság főtéma köré szerveződik a novellák nagy része. Miért ez volt a válogatás alapja?
Azt viszonylag hamar éreztem, hogy A mesterhazugság című novella központi lesz a kötetben, ahol a valóságot szó szerint a hazugság tartja egyben, és ahogy rendezgettem a szövegeket, feltűnt, milyen rég foglalkoztat ez. Megjelenik a szereplők szintjén, önbecsapásként, vagy rendszerszintű hazugságokkal, a hatalom kezében vagy akár egy munkahelyi buborékban.
Rendkívül felerősödött most a valóság megkérdőjelezése, amikor „alternatív tények” létezhetnek, amikor hit kérdése, lapos-e a Föld, vagy mikrochipet ültetnek-e belénk a vakcinákkal, amikor politikai erővé lett a „fake news”. Alternatív valóságokra hasadt a valóság, egymás mellett létező igazságbuborékokra, pedig ott az internet, soha nem állt még rendelkezésünkre ennyi adat, tudományos módszer vagy az információk hitelességének ellenőrizhetősége.
De a tények helyett erősebb az, miben akarunk hinni, milyen hazugságot választunk magunknak.
A másik fontos irány az emberiség kizsákmányoló életmódja, a fogyasztói társadalom attitűdje, a bolygó tönkretétele. Mennyire látod borúsnak a helyzetet? Szorongásoldó megküzdési mód ezekről a kérdésekről írni?
Nem hiszek abban, hogy kizárólag az egyéni kis lépések megoldják a klímaválságot. Azzal próbáljuk csökkenteni a szorongásunkat, hogy megtesszük azt, ami tőlünk telhető, és ez is fontos, de inkább a szemléletmódunk változása miatt, nem a pici cseppek miatt a tengerben. A problémát nem fogja megoldani egy bambuszfogkefe meg a vászonszatyrom. A nagyvállalatok, államok szintjén van szükség változásra, és amíg ennek alig van jele, nem tudok optimista lenni. Az egyén azzal tehet a legtöbbet, ha olyan vezetőket választ, akik beszéd helyett cselekednek is.
Általában is megjelenik a fenyegetettség érzés, például az Istenanyák novellában. Te mennyire vagy szorongó típus? Az írás afféle traumakezelés is?
Sok szorongásom megjelenik ezekben a szövegekben, de ezek nem direkt feldolgozási kísérletek. Ha ezzel a szándékkal próbálnék beleírni valamilyen traumát, nekem erőltetett lenne, mesterkélt. Szükségem van rá, hogy előbb eltávolodjak tőle érzelmileg, és később sem tudatosan kerül a szövegbe. Mindig a világ és a szereplő felől indulok, sosem magam felől. De
végül a legtöbb írás úgyis valamiféle traumafeldolgozás lesz, csak nem direkten, és nem is feltétlenül ráismerhetően. Akkor lehet ezekkel az érzésekkel jól dolgozni, ha már valamennyire megemésztődtek.
Számomra a legizgalmasabb és leggyomorbavágóbb novella a Fekete monitor című, afféle Big Brother, a mindent ellenőrző hatalom, amit jelen esetben a munka hatékonyságát mérő karóra testesít meg. Az írás külön érdekessége, hogy az olvasó választhat egy-egy rész végén, merre menjen tovább. Hogy találtad ki ezt a formát? Írástechnikailag sem lehetett egyszerű végigvinni fejben, melyik választás után, hová jutunk.
Régóta szerettem volna kezdeni valamit ezzel a lapozgatós formával, amit én a klasszikus Kaland, Játék, Kockázat könyvekkel ismertem meg tizenévesen. Az érdekelt, mit lehet ezzel elmondani, hogyan lehet plusz jelentést adni neki. Aztán összekattant a munkahelyi kiégéssel. Ez a forma bevonja az olvasót a történetmesélés folyamatába, kontrollt ad a kezébe, hogy döntéseket hozhat, alakíthatja a sorsát, de ez végülis illúzió. Túlságosan passzolt az érzéshez, ahogy az életben is azt hisszük, irányítunk, pedig csak pörgünk a mókuskerékben.
Ez a novella a mostanában gyakran szóba kerülő burn out-ról, munkahelyi kiégésről szól rettentő érzékletesen. Átestél hasonlón? És ha igen, hogyan jöttél ki belőle?
Igen, átestem. Amikor megtörtént, nem is értettem, hogy ez micsoda, nem voltak szavaim rá, nem ismertem fel, hogy „ez az”. Ráadásul én nem alkalmazottként dolgoztam. Az előző regényem befejezése, az Irha és bőr után történt, amit öt évig írtam, rengeteget kiszívott belőlem. Nem csak irodai munkában lehet kiégni, hanem akár szabadúszóként is, amikor önmagad főnöke vagy. Azok is különösen veszélyeztetettek, akik hivatástudatból dolgoznak, nagy társadalmi hasznosságú, de kis anyagi megbecsültségű munkát végeznek, mint a szociális dolgozók, tanárok, ápolók, de róluk még mindig kevesebbet beszélünk, ha kiégésről van szó.
Nekem az segített, hogy két évig egyáltalán nem írtam, mással foglalkoztam, elmentem teljes állásba más munkát végezni, és csak óvatosan tértem vissza az íráshoz, fokozatosan.
De ez egy szerencsés szituáció volt, nem tud mindenki ekkora váltással reagálni erre, sokan évekig hurcolják a kiégést. A jelenlegi munkakultúra sem segít, ahol az a jó dolgozó, aki hulla fáradt, túlórázik, hétvégén is lehet számítani rá, és senkit sem érdekel, hogy mentálisan összeroppan, csak végezze el a feladatait.
Még mindig a Fekete monitorhoz kapcsolódva: folyamatos aha-élményt hoznak az egyes részek végén olvasható „dolgok, amiket menet közben elfelejtettél” mondatai. Egy-egy gondolat látszólag érdektelen emlékekről, feleslegesnek tűnő információkról, mégis óhatatlanul szembesítenek bennünket a kis dolgok értékéről, a „mi fontos, mi nem” kérdéséről. Mit akartál mindezzel mondani?
Mostanában érdekel az emlékekhez fűződő viszonyunk, mennyire tudjuk az emlékeinken keresztül meghatározni magunkat, mennyire identitásszervező. A novellában a felejtések a személy, a személyiség teljességét fenyegetik.
A kötet végén található kisregényben jogi szerződésekben szabályoznak természeti folyamatokat, például, hogy mikor essen az eső. Hogy jutott ez az abszurd ötlet az eszedbe?
Nem egy csapásra jött az ötlet, nagyjából fél év alatt formálódott, újra és újra eszembe jutott. Először a jogviszonyok kapcsán gondoltam arra, hogy egy szerződés szövege mennyire alkalmas arra, hogy hatalmat adjon az egyik félnek a másik felett, és dolgozni kezdett bennem, hogy kezdjek valamit a joggal, mennyire passzolna valamiféle mágiarendszerhez.
Később kattant össze, hogy az emberi törvények és a természeti törvények tulajdonképpen hasonló rendszert alkotnak,
akár fedésbe is hozhatnám őket, és akkor egy szerződéssel valóban átruházható lenne például az eső. Ez már óhatatlanul hozta magával a kisregény témáit, mint az egyenlőtlenség, a kizsákmányolás, vagy hogy a jog nem feltétlenül képviseli az igazságot.
A hazugság tézisei régebbi írások gyűjteménye, de van benne egy új elbeszélés is. Afféle előkép egy következő regényhez? Elárulod min dolgozol most, mi foglalkoztat?
Keveset szoktam erről elárulni, mert nálam rengeteg minden változik írás közben, akár az is, melyik ötletemet veszem elő. De van egy regény, amit régóta szeretnék megírni, és ha már szóba került, az emlékek és a személyiség kapcsolatának abban is szerepe lesz.
Kiemelt kép: Könyves Magazin, konyvesmagazin.hu
