Törzsasztalok népe – Nyáry Krisztián Itt kávéztak ők című kötetéről
Nyáry Krisztián új kötete, az Itt kávéztak ők elsősorban azokat szólítja meg, akik a kávét épp annyira szeretik, mint a történeteket
Nyáry Krisztián új kötete, az Itt kávéztak ők elsősorban azokat szólítja meg, akik a kávét épp annyira szeretik, mint a történeteket
Jókai egy gasztronómiai vita nyomán választotta az írói pályát, Csokonai különféle módokon becézte a bort, Móra Ferenc cserebogarak főzött bográcsban. Ilyen és ehhez hasonló érdekességekről szól az Így ettek ők, ahol találkozik otthonunk két legőszintébb pontja: a kamránk és a könyvespolcunk.
Nyolc olyan írót mutatunk a múltból és a jelenből, akik huszas éveik elején már széles körben ismertek voltak. Közöttük van olyan is, aki 9 évesen New York Times bestseller írónak mondhatta magát.
Életének 71. évében elhunyt Morcsányi Géza műfordító, dramaturg, szerkesztő, aki húsz éven át volt a Magvető igazgatója. Róla emlékezünk.
Első alkalommal adták át a Nők Lapja irodalmi elismeréseit. Az eseményen a legjobb magyar és a legjobb külföldi kortárs regény, a legjobb gyermek- és ifjúsági könyv, valamint egy közönségdíjas szerző kapott kitüntetést.
Nemrég Tóth Krisztina új regénye, A majom szeme kapcsán lángolt fel a vita, miután egy kritika többet árult el bizonyos hozzászólók szerint a kelleténél.
Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!