• Francia filozófus, kritikus, regény- és drámaíró, az egzisztencialista filozófia megalapozója és legfontosabb képviselője. Az undor (1933) című regény, valamint Az Ördög és a Jóisten (1951) című dráma szerzője.
  • Egyetemi évei alatt rengeteg „csínyt” követett el. Egyszer például elhintette a média képviselői között, hogy Charles Lindbergh – miután a történelemben elsőként átrepülte az Atlanti-óceánt – ellátogat az egyetemre, majd lefizetett egy Lindbergh-re hasonlító férfit, hogy jelenjen meg az épületben. Az ál-Lindbergh látogatása körül meglehetős médiafelhajtás kerekedett, így miután fény derült az igazságra, az egyetem vezetőjének távoznia kellett pozíciójából.
  • 1964-ben a neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, Sartre azonban visszautasította az elismerést (a díj történetében elsőként). Véleménye az volt, hogy egy írónak meg kell maradnia szabadnak, és nem szabad intézménnyé válnia.
  • A nyugati marxizmus képviselője volt, nyíltan támogatta Fidel Castro és Che Guevara politikai törekvéseit. Bár nézeteit már életében is rengeteg kritika érte, temetési menetét több mint ötvenezren követték Párizs utcáin.