• Angol író és újságíró, olyan klasszikus regények szerzője, mint a Hatalom és dicsőség (1940), A szakítás (1951) és A csendes amerikai (1955).
  • Egész életében küzdött a mániás depresszióval, már gyerekkorában többször kísérelt meg öngyilkosságot. Volt, hogy különféle vegyszereket ivott meg vagy mérgező növényeket evett, később pedig egy szerelmi csalódás miatt az orosz rulettet is kipróbálta. Miután 16 éves korában elszökött otthonról, szülei nyomására fél évig egy londoni pszichoanalitikusnál lakott.
  • Későbbi felesége hatására 21 éves korában felvette a katolikus vallást. Bár sorozatos félrelépései miatt kapcsolatuk két évtized után zátonyra futott, és Greene 1947-ben elhagyta családját, a házasságot az egyház szabályai miatt soha nem bontották fel.
  • A II. világháború alatt a brit titkosszolgálat kémje volt, Sierra Leonéban állomásozott, itt gyűjtötte össze azokat a tapasztalatait, amik később A kezdet és a vég (1948) című regényének gerincét adták. Csoportvezetője a kémszolgálatnál az a Kim Philby volt, akiről nem sokkal később kiderült: több mint 30 éven át kémkedett kettős ügynökként a Szovjetunió számára. Kapcsolatuk Philby lelepleződése után sem szakadt meg, sőt, később Greene írt előszót az ekkor már Moszkvában, száműzetésben élő Philby memoárjához.